Ezért érdemes koliban lakni

Alig több mint egy hét van hátra a kollégiumi felvételi határidő végéig, de még mindig nem tudod, jelentkezz-e? Most segítünk dönteni!

Friss egyetemistaként rengeteg döntés előtt áll az ember, de a sikeres felvételi után – főleg, ha otthonunktól több száz kilométerre folytatjuk tanulmányainkat – elsőként felmerülő és talán a legfontosabb kérdés: koli vagy albérlet?

Természetesen mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai, de úgy gondoljuk, vannak olyan élmények egy hallgató életében, amiket kár lenne kihagyni. Ilyen a kollégium is!

A kollégiumi élet sajátos hangulatát egy házibuli vagy más baráti összejövetel sem pótolhatja. Azon kívül, hogy tökéletes személyiségfejlesztő hatása van, egy állandó közösségi élmény is. Rögtön le kell szögeznünk, hogy nem való mindenkinek a kollégium, hiszen itt mindig társaságban van az ember, így alapvető nyitottság, türelem és alkalmazkodóképesség (vagy legalább szándék!) szükséges hozzá, de ha ez adott, fiatalságod legszebb éveit köszönheted majd a kolinak.

Addig is, összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a kollégiumi életről, melyeket érdemes figyelembe venni, ha kollégiumi felvételin gondolkodsz.

Elsőéveseknél jelentkező leggyakoribb jelenség, amikor a szülői gondoskodásnak szabad teret engedve plafonig pakolt kocsival és két utánfutóval érkeznek meg a gólyák beiratkozásra. Ilyenkor az első meglepetést a szoba mérete fogja okozni, mely jó esetben csak felével kisebb a vártnál, és ezen még két másik lakóval kell osztozni. A második meglepetés az lesz, hogy ennek ellenére – a kreatív anyukáknak köszönhetően – minden holmi elfér. Az más kérdés, hogy egy hónap után már akkora lesz a rumli, hogy semmit sem találsz meg, a félév közepére pedig rájössz, hogy a sok fáradozás árán beköltöztetett cuccaid nagy részéhez egész tanév alatt hozzá sem fogsz nyúlni (ilyen az esetek többségében a takarító felszerelés).

Természetesen még így is akadhat olyasmi, amire szükséged lenne, de semmi pánik! A kollégium egyik legnagyobb előnye, hogy mindig mindent beszerezhetsz – legyen az dugóhúzó, teniszütő vagy néhány csepp étolaj –, és még a sarki kisboltig sem kell elmenni. A cserekereskedelem fő fóruma a koli Facebook csoportja, de szobáról szobára járni is vicces élmény, és kiváló alkalom az ismerkedésre.

A kolikban születnek a legkreatívabb megoldások, ugyanis ha a fent említett lehetőségek ellenére sem járunk sikerrel, megoldjuk máshogy…

Rengeteg korodbeli, hasonló érdeklődésű emberrel megismerkedsz, és ehhez elég kilépned a folyosóra, vagy beszállni a liftbe, nem beszélve az olyan kolis programokról, mint a filmklub vagy teaház.

A kolikban a buli házhoz jön: a kollégisták minden alkalmat megragadnak a szórakozáshoz – legyen az szüreti időszak, Halloween, farsang, Valentin nap vagy szürke hétköznap. Az év legjobban várt eseménye azonban a kollégiumi napok, mely rendszerint egy többnapos fesztivál sportprogramokkal, játékokkal, ismert előadók koncertjeivel. Az ilyen alkalmak nagyobb teret engednek a kolisoknak az önfeledt szórakozásra, mivel italkínálatuk hallgatóbarát árakon elérhető, de az éjszakai buszozás és egyéb kellemetlenségekkel tarkított hazajutás miatt sem kell aggódni.

A koli falain belül további számos lehetőség vár. A sportolni vágyóknak sem kell messzire menni, hiszen konditerem, aerobik edzés, vagy kosár- és focipálya szinte minden koliban akad.

Egy koliban nagy valószínűséggel találsz szaktársakat, akiktől bármikor kölcsönkérhetsz könyvet, jegyzetet, és ha a legtöbb egyetemistához hasonlóan te is szeretsz halogatni, az utolsó utáni pillanatban megírt beadandót az éjszaka közepén is kinyomtathatod, hiszen mindig akad néhány fiúszoba, melyeknek lakói másodállásban házi “copygurut” üzemeltetnek.

A kollégium anyagilag is kényelmesebb megoldás: annyi pénzből, amit albérletre egy hónapban elköltenél, a koliban szinte egész szemeszter alatt eléldegélsz – az így megspórolt összegből pedig elmehetsz például néhány nyári fesztiválra – , és még a fűtés, víz- és áramfogyasztásodat sem kell számolgatnod, mint ahogy egy albérlet rezsiköltsége esetében tennéd. Ezzel persze senkit sem szeretnénk mértéktelen energiapazarlásra biztatni, sőt, a kollégiumokban is lehet környezettudatosan élni.

Egy koli nagyobb biztonságérzetet ad, hiszen mindig emberek között vagy, és ha a szobatársaid hazautaztak a hétvégére, akkor is lesz valaki a közelben, akihez segítségért fordulhatsz.

Negatívumként szokás említeni, hogy el kell viselned, ha a szomszédnak hajnali háromkor jut eszébe meghallgatni a kedvenc zenéjét egymás után ötször mélynyomós hangszóró szettel, mert úgy nagyobb élmény. De ez fordítva is igaz. Nyugodtan meghívhatod a barátaidat, hogy az esti party előtt nálad alapozzatok – főleg ha a szobatársak is benne vannak a buliban –, nem kell attól tartani, hogy a nyolcvan éves szomszéd néni seprűvel fogja verni az ajtódat, miután bepanaszolt a tulajdonosnak.

A koliban legalább olyan tartós barátságokat köthetsz, mint a suliban, mivel a kolis társaságoddal együtt éltek, ők szaladnak le neked az éjszaka közepén a gyógyszertárba, és együtt intézitek a hétvégi nagybevásárlást.

Nem utolsó sorban elfogadóbbá válsz és megtanulsz alkalmazkodni, legyen szó a zuhanyzó előtti félórás sorban állásról, a szobatársak furcsa zenei ízléséről, a szomszéd srác hajnali gitárkoncertjeiről, vagy arról, hogy a Jägert bögréből is meg lehet inni, a szendvics pedig ételhordófedélben is elkészíthető.

Ha kedvet kaptál a kollégiumi élethez, ismerd meg az ELTE-s kolikat, és jelentkezz! A kollégiumi felvételiről részletesebben korábbi cikkünben olvashatsz, a jelentkezési határidő módosításáról pedig itt találsz további infókat!

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]