Így laktok ti az Ajtósiban

Bemutatkozik az Ajtósi Dürer sori Kollégium.

Eredetileg munkásszálló volt, de a szocreál betonmonstrum-beütést valamelyest kompenzálja a „festői” környezet és panoráma, amelyet a szomszédos Városliget teremt az ELTE Ajtósi Dürer sori kollégium lakóinak. Az, hogy minden évben többszörös a túljelentkezés, nem véletlen: a közlekedés kiváló – közvetlenül az épület előtt áll meg a 74-es és 75-ös troli, de a Stefánia úti buszmegálló, ahol a hetes buszcsalád nappali és éjjeli járatai is végighaladnak és az 1-es villamos sincs messze –, kétágyasok a szobák, jó a társaság és sörkert van az udvaron. Ki ne szeretné?

A szobákról

A 256 főt befogadni képes Ajtósi hatalmas előnye, hogy – a többi ELTE-s kolitól eltérően – a szobák kétszemélyesek, kettő darab négyszemélyes kivételével. Alapfelszereltségüket (ágy, asztal, szék, szekrény) leszámítva a berendezést a lakók alakíthatják, ki-ki ízlésének és igényességének megfelelően. Tapétázni nem, festeni viszont lehet, igaz, utóbbi engedélyhez kötött, ezen kívül szobatakarítás is igényelhető. Wi-Fi elérhetőség van, de aki biztosra akar menni, érdemes beszereznie egy hálózati kábelt (öt méter hosszúságú az egész szobán átvezethető).

A szobabeosztás terén a felsőbb évesek élveznek némi előnyt, lehetőségük van rá, hogy a megszokott, éveken át belakott (vagy épp lelakott) szobájukat megtartsák, így a gólyák a fennmaradtak közül válogathatnak. A beosztást megkönnyíti egy kifejezetten erre a célra létrehozott online platform, ahol minden kolis jelezheti, melyik szobában, kivel szeretne lakni.

Közös helységek – avagy mi vár a szobán túl?

A konyhák felszerelését idén tavasszal cserélték le a nagyobb komfort kedvéért. Minden szinten közös hűtő működik, bár megéri befektetni (akár szobatárssal összefogva) egy sajátba. Részben kényelmi okok miatt, plusz így mindenki biztos lehet benne, hogy amit este beletesz, azt másnap reggel ki is veheti. A főzőcskézést a villanyrezsón és sütőben lehet megoldani, természetesen mikró is van. Az ötödik, hetedik és nyolcadik emeleti mosókonyhában zsetonnal működtethető mosógépek várják a kollégisták szennyesruha-halmait (nyugi, csak időnként nyelik el a zokni párját), ugyanitt teregetni is lehet. A női zuhanyzókat a közelmúltban újították fel. Az évek során egyébként a női oldal kvázi koedukálttá alakult át, ez a lakók számára már megszokott, és mivel az ajtók kulccsal zárhatóak, senkinek nem kell tartania váratlan látogatóktól.

Akit esetleg annyira megcsap a vizsgaidőszak szele, hogy már attól idegrohamot kap, ha a szobatársa kicsit hangosabban csukja be maga után az ajtót, az lemenekülhet a zavartalanabb tanulás reményében a földszinti tanulószobába vagy kiülhet a félemeleti galériára. Itt némileg félrevonultan lehet ismételni, jegyzeteket átrágni. Könyvtár is van, a kölcsönzést a diákbizottság tagjai koordinálják, ahogy a nyomtatást és szkennelést is.

A kondi-, ping-pong- és számítógépterem kulcsa elkérhető a portán, ahogyan az edzőterem felszereltségéhez tartozó TRX is, diákigazolvány leadásával. A gépteremben működő PC-k használata felhasználói hozzáféréshez kötött, amelyet a rendszergazdától kell igényelni (legegyszerűbb ezt egy füst alatt, a beköltözéskor megtenni). A belső klubhelységben használatba vehető házimozi-rendszer is lehet egy szórakoztató esti program forrása, de ugyanígy szabadon használható a külső klubterem is, ahol általában a rendezvények zajlanak.

Kapcsolj ki!

A gólyák számára a legelső és legszámottevőbb esemény a beiratkozás hetén megrendezett Gólyanapok. Itt lehetőség adódik megismerkedni – a vetélkedők és a „városismereti verseny”, a.k.a. kocsmatúra keretében – azzal a több tucat emberrel, akikkel az újoncok az elkövetkezendő hónapokban, években egy helyen laknak majd. A havonta rendezett kolibulik közül kiemelkedik a tavaszi Ajtósi Napok, melynek hagyománya egyidős a kollégiummal. Az év legnagyobb szabású rendezvényéről van szó, szintek közötti vetélkedőkkel és óriási bulikkal. Szintén sokéves múltra tekint vissza a félévente aktuális lángos-est, de akadnak tea- és táncházas estek is, társasozások, bográcsozás, filmklub, zsíros kenyerezés, minden, mi szem-szájnak ingere.

Büfé és sörkert

A földszinten üzemel a Tizzo Étterem és Büfé, ahol változatos menüt kínálnak megfizethető áron. Az évek során rendszeressé váltak a közkedvelt, tematikusan megrendezett, hangulatos vacsoraestek, mint például a Street Food Night, Chicago Night, Arab Est stb. Napfényes időben a teraszos részre is ki lehet telepedni, szeptember végéig pedig sörkert is üzemel itt. Az udvar egyébként kiváló lehetőség arra az esetre, ha jó időben az egyszeri kolisnak semmi kedve a szobában rostokolni. Azon kívül, hogy a büfé kiülős része is itt található, van egy szuper kis tűzrakó hely, ahol össze lehet gyűlni egy jó hangulatú bográcsozásra vagy szalonnasütésre.

Csoportok

A kari hallgatói önkormányzatokhoz hasonló, évente választott, kollégistákból álló, kilenctagú csapat a diákbizottság. Ők foglalkoznak a rendezvények megszervezésével, a kollégiumi élet színesebbé tételével és az esetlegesen felmerülő problémákkal.

A kollégiumban színjátszó kör működik, a Küklopsz Műhely, ahol a színészkedni vágyó és lelkes tehetségeket minden évben szívesen látják. 2009 őszétől tevékenykedik környezetvédelmi munkacsoport is az EEKSZ program (ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért) keretében, amely megalakulása óta rengeteget fejlődött. Az ő jóvoltukból immár minden szinten megtalálhatóak a szelektív hulladéktároló edények, amikben nem csak a műanyag palackot és papírt, de üveget, alumíniumot, kupakot, irodai papírt és a veszélyes hulladékot is külön gyűjthetik a lakók. Telepítettek fűszernövénykertet az udvar hátsó felében, illetve lombkomposztálásra is van lehetőség náluk. Ezeken kívül számos programról adnak tájékoztatást, akár a kollégiumok és karok közötti együttműködés jegyében is. Tevékenységüket önkéntes munka keretében végzik, év közben is szívesen fogadják a csatlakozni vágyókat.

És te miért szeretsz az Ajtósiban lakni?

„Részben azért jelentkeztem az Ajtósi Dürer sori koliba, mert felülnézetből jó kis helynek tűnt. Na jó, nem egészen ezért, de nyilván nehéz volt a választás, mert nem tudtuk, melyik koli milyen és mire számíthatunk. Végül az ADK-t jelöltem meg elsőnek, és az egyetemi éveim alatt végig itt laktam. Szeretem, mert kisebb és ezáltal hangulatosabb is, és remek helyen van. Nekem sokat számít, hogy egy fárasztó nap után maximum húsz perc alatt kényelmesen hazajuthatok, és az éjszakai buszok is sűrűn járnak. Klasszak és segítőkészek a kolis társaim, és mindig akad valami kis hangulatos rendezvény, amire benézhetsz, ha van egy kis időd este. Továbbá van egy klassz büfé alattunk, ahol irtó finomakat ehetsz, ha éppen nincs kedved főzni és időben megjött a szoctámod. Egyszóval Ajtósisnak lenni életérzés, ajánlom azoknak, akik nem szeretik a zsúfolt szobákat, hiszen itt csak ketten lakunk egyben, és megnyugtatja az a kép, ha a főbejáraton kilépve a Városligettel szemben találja magát. Tudom, mindenkinek a sajátja a legkedvesebb, ezért is mondom én, hogy csak az Ajtósi!” (Gréta)

„Az első helyet azért érdemelte ki nálam az előző félévi kollégiumi jelentkezéskor, mivel az ELTE kollégiumok közül ez van legközelebb a BTK-hoz. Hatalmas előny reggelente, hogy csak kilépek az ajtón és máris felszállhatok a trolira és vagy ötféle buszra, amivel pontosan kiszámított stratégiával éppen beérek mindig órára, még a 8.30-kor kezdődőre is. Ha nem lenne nagyszerű szobatársam, bizonyos, hogy magányos lennék kicsit, mivel a közösségi élet általában az ajtókon belül zajlik. Főzni nem érdemes, vagyis csak akkor, ha van három órád vizet forralni. A lift földöntúli morajlása folyamatos létbizonytalanságot okoz, ilyenkor érdemes elmormolni néhány könyörgő sort az égiekhez. Az ADK legnagyobb előnye a környezete. Szemben a Városliget, szomszédja a Dürer-kert, az ablakon a Stefánia palotát csodálhatom és a környékbeli utcák nagykövetségi épületeit, melyek felérnek kisebb kastélyokkal, sőt a kilencedikről a budai hegyekig ellátni néhanapján.” (Anna)

„Bár a szép környezet, a kétágyas szobák és a belváros közelsége önmagukban is vonzóvá teszik az Ajtósit, mégis a legfontosabb az, hogy az évek alatt otthonoddá is váljon a kollégium. Volt diákbizottsági tagként részem volt a kolis élet mozgásban tartásában, ezért elmondhatom, hogy az itteni közösség mindent megtesz azért, hogy az új lakókat befogadja. Aki többre vágyik, mint egy kis szoba, ahová aludni jár az egyetemista, annak csak ajánlani tudom az ADK-t.” (Dani)

„Történelem szakos vagyok, ez a második évem Pesten és egyben az Ajtósi Dürer sori kollégiumban. Határon túli vagyok, így nem sokat hallottam a pesti kollégiumokról. Az ADK-ról az egyik barátnőm mesélt, mert ő itt lakik, és rábeszélt, hogy jelentkezzek ide. Megpróbáltam és fel is vettek. Nekem nagyon tetszik a kolesz, szinte a városközpontban van, gyönyörű a Városliget és az épületek a Stefánián. Szuper, hogy kétágyasak a szobák, nincs túlzsúfoltság és ez pont jó, mindenkinek tudom ajánlani. Jó helyen van, a lakók nagyon kedvesek és szinte havonta vannak rendezvények.” (Csilla)

A kollégium címe: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23, honlapja: www.adk.elte.hu.

Fotók: Müller András

[keretes]A többi ELTE-s kollégiumról itt olvashatsz:

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]