Kultúra 2015. Ez történt az ELTE háza táján

Mi történt velünk 2015-ben? Megrendezésre került az ELTE Filmnap, az első Dialógus Konferencia. Idén sem maradhatott el a LEN, illetve a Bölcsész Napok. Júniusban beszámoltunk az új helyesírási szótár érkezéséről. Szeptemberben Könyvtári Napot tartottak az ELTE BTK-n, több díjat is elnyert a Trefort-kerti háborús emlékmű. Persze még számos más eseményről beszámoltunk. Most olvashatjátok összefoglalónkat.

Januárban Hörcher Gáborral, az ELTE filmszakos hallgatójával beszélgettünk, akinek Drifter című filmje az amszterdami IDFA-n (International Documentary Film Festival Amsterdam) elnyerte a legjobb elsőfilmes díját. TudáShalom néven az ELTE-BTK-n indult útjára az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egyetemi vándorkiállítása. Az interaktív kiállításról, amely a hazai zsidóság történetét dolgozta fel nálunk is olvashattatok. Lator László, egykori ELTE-s oktató Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész kapta a Babits Mihály Alkotói Díjat. Az ünnepélyes díjátadásra a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor.

Februárban stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), a Néprajzi Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és az ELTE. Erről természetesen mi is beszámoltunk. Ebben az évben is megrendezésre került az ELTE Filmnap. Az Egyetemi Könyvtár szakembereinek képzésére TÁMOP pályázat keretei között került sor.

Beszámoltunk márciusban egy kezdeményezésről, amely hasznos dologra használja a technika lehetőségeit, és multi task tevékenységgé varázsolja a költészetet. Ez a PoetVlog, vagyis költészet képkockákban. Az ELTE ÁJK-n tavasszal Politika és science fiction címmel indított Dr. Tóth Csaba egy szabadon felvehető kurzust, mely olyan kérdéseket taglalt, minthogy politikai aktornak számít-e az elnyomás ellen küzdő Leia hercegnő vagy Kattnis Everdeen? Illiberális-e a demokratikusan megválasztott tisztségviselők nélküli Jedi Tanács, ami nyomozó hatóságként és kézlevágással büntető rögtönítélő bíróságként megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét? A rendkívül érdekes kurzusról mi is írtunk. Szintén márciusban került megrendezésre az első Dialógus Konferenciát a BTK-n, ahol a bölcsészettudományok szerepét járták körül a mai világban, illetve különböző, a bölcsészettudományokkal kapcsolatos kérdéseket tárgyaltak interdiszciplináris keretben.

Természetesen áprilisban ismét megrendezésre került a Budaörsi Napok, melyről mi sem maradtunk le, itt és itt olvashattok róla. A Genti Egyetem Szimfonikus Zenekara (Gents Universitair Symfonisch Orkest) 2015. április 8-án adott koncertet az ELTE ÁJK épületében.

Idén sem maradhatott el LEN, illetve a Bölcsész Napok. Természetesen mi is elmentünk bulizni, és a helyzetjelentés sem maradhatott ki. Többek között itt és itt olvashattatok róluk.

Júniusban beszámoltunk arról, hogy ősszel érkezik az új helyesírási szabályzat, amely „felhasználóbarát” szeretne lenni, és célja, hogy a normát közelítse a gyakorlathoz. A Múzeumok Éjszakájához az ELTE is csatlakozott, érdekes programokon vehettetek részt a Trefort-kertben, illetve az Egyetemi Könyvtárban is. Szintén ebben a hónapban Mario Vargas Llosat, az egyik legismertebb latin-amerikai írót, Nobel-díjas szerzőt az ELTE díszdoktorának választották.

Nyáron mi is megpihentünk kicsit, és jó egyetemistához méltóan igyekeztünk ellátogatni minél több fesztiválra. Így részt vettünk az EFOTT-on, a Campuson, a RockPart’15-ön, illetve ellátogattunk a Szigetre is.

Szeptemberben újra beindult az élet az egyetemen. Könyvtári Napot tartottak az ELTE BTK-n, immár hetedik alkalommal. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a hallgatók a tanulmányaikhoz szükséges könyvtárakba minél egyszerűbben, egy helyen és sok esetben kedvezményesen beiratkozhassanak. Ebben a hónapban a könyveké volt a főszerep, akár örökbe is fogadhattunk egyet! 15. alkalommal rendezték meg az ARC plakátkiállítást, amit mi sem hagyhattunk ki.

Októberben a Trefort-kerti háborús és holokauszt emlékmű két építészeti díjjal is gazdagabb lett. Megkapta a Budapesti Építészeti Kamara újonnan alapított Nívódíját, illetve a Média Építészeti Díja (MÉD) díjátadón a zsűri különdíját nyerte el.

Novemberben egy újabb Kultúr7 várt ránk az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában. Szintén ebben a hónapban került bemutatásra a Bevésett nevek című kettős kötet. A könyv első része az ELTE holokauszt- és második világháborús emlékműpályázatára beérkezett terveket gyűjti egybe, míg a második pedig a megvalósult emlékmű avatásához kapcsolódó konferencia előadásait tartalmazza. Számunkra pedig azért volt különösen fontos ez a hónap, mert ismét útjára indult az ELTEvízió!

Az év végén megrendezésre került az ELTE Mikulás buli, amely a Karácsony Hőse jótékonysági esemény zárása volt. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szervezte meg a Kitárt Ajtók Ünnepét az integráció és egymás elfogadása jegyében, az akadálymentesítés fellendítése érdekében. Nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy Nemes Jeles László Saul fia című első filmje elnyerte a Cannes-i fesztivál nagydíját, és ott van az öt legjobb külföldi film között a Golden Globe-on!

Fotó: www.azhappynewyear2016hdwallpaper.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]