Építészeti különdíj az ELTE BTK II. világháborús műemlékének

Október 16-án, pénteken este az Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át a Média Építészeti Díját (MÉD), melynek zsűrije a legnagyobb magyarországi médiumok újságíróiból, szerkesztőiből állt. Épület kategóriában a Galyatető kilátó nyert, amely Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája. Az ELTE BTK II. világháborús műemlékét pedig a zsűri különdíjban részesítette. A legjobb tervnek a philadelphiai könyvtár ötletét választották az ítészek, de kiosztottak belsőépítészeti, energiahatékonysági és közönségdíjakat is.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont az idei Média Építészeti Díja (MÉD) díjátadóra, mely október 16-án este 6 órakor vette kezdetét. A holland Indira van’t Klooster, az A10 magazin főszerkesztője által vezetett előzsűri hat már megvalósult magyar épületet és öt tervet választott ki a döntőben való szereplésre. A gálaest folyamán a 11 finalista épület és terv közül a magyarországi vezető médiumok újságíróiból álló zsűri választott ki a győzteseket a szakma és a nagyközönség előtt. A zsűriben helyet foglalt többek között Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Sümegi Noémi, a Heti Válasz rovatvezetője, Földes András, az Index újságírója, Keresztury Tibor, a Litera irodalmi portál szerkesztője, Molnár Szilvia a Duna TV képviseletében, Szalai Anna, a Népszabadság újságírója, a zsűri elnöke pedig Devich Márton, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Kulturális Főszerkesztőségének vezetője volt. A bizottság munkáját szakértőként Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Martinkó József építészetkritikus, az Octogon Magazin vezető szerkesztője segítette. A MÉD célja, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és a nyilvánosság között, és a zsűri az épületeket, építészeti terveket ne csak önmagukban, hanem társadalmi és természeti kontextusukban egyaránt vizsgálja. Minden évben hagyomány, hogy az eseményen köszöntik a szakma egy kiemelt alakját, így idén Kévés Görgy Ybl-, Kossuth- és Príma díjas építészt ünnepelték 80 születésnapja alkalmából.

Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája, a Galyatető kilátó nyerte a MÉD-díjat (mely egy három egyenlő részre osztott szabályos kocka, újrahasznosított gumiőrleményből készült trikolor, az epiteszforum.hu színeiben) épület kategóriában, valamint ugyanezen kategória közönségdíját haza vihette. Az ELTE BTK II. világháborús emlékműve a zsűri különdíjával távozhatott, az Energiahatékonysági különdíjjal a veszprémi állatkertbe tervezett Elefántház tervezője, Gaschler Gábor térhetett haza, a Belsőépítészeti különdíjat pedig a Szolnoki Agóra tervezői, Álmosdi Árpád és Csendes Mónika nyerték el. A legjobb tervnek Palotai Dániel ötletét, az Athenaeum of Philadelphia újragondolását szavazták meg, a kategória közönségdíját viszont Csaba Zita Zarándokszállása kapta. Az index.hu-n zajló internetes szavazás győztesei a Kapucinus utcai lakóházat újjáalakító Garaguly Kinga és Hild Csorba Bernadett lettek. A döntőbe jutott épületeket és terveket itt megtekinthetitek.

Forrás: MTI, mediadij.epiteszforum.hu

Kép: btk.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]