Amikor a textiltervező, az alkalmazott matematikus és a zeneszerző közösen alkot… új műhely az ELTE TTK-n!

Napi kilenc-tíz órát felölelő szakirányú elfoglaltság, tanrend és tanulás mellett nemcsak új inspirációt nehéz szerezni, de fennáll a veszély, hogy az ember elszeparálódik saját szakterületével együtt minden mástól és mindenki mástól, ami és aki kívül esik választott pályája körein. A valóságban ezzel szemben nincs elválasztva a művészet és a tudomány, sem a forma és a jelentés: a hangoknak ugyanúgy jellemzője egy fizikai törvény, mint hogy katarzist okozhatnak egy zenemű által.

E tavaszi félév során három egyetem összefogásával indul új, innovatív műhely, melynek célja a tudomány, a zene és a vizuális művészetek fúziója és a szakterületeken átívelő alkotás.

Az ELTE Természettudományi Karának mesterszakos hallgatói és az ELTE pszichológushallgatói számára meghirdetett kurzuson csapatokban dolgoznak majd a tanulók a Zeneakadémia zeneszerző szakirányát végző diákjaival és a Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának hallgatóival.

A jelentkezők arra számíthatnak, hogy egy féléven keresztül saját kreativitásukra és ötleteikre támaszkodva dolgoznak majd valamely számukra érdekes tudományos probléma vagy részterület művészi kifejtésén.

A cél „hallhatóvá és láthatóvá tenni a tudományt” – mondta Bőhm Sára Vanda, az ELTE TTK Biológiai és Fizikai Intézetének kommunikációs munkatársa, a műhely ötletének megalkotója. A szervező hozzátette, hogy rendkívül értékes tapasztalat szembesülni a ténnyel, miszerint nem tudunk mindent a világról, hiszen ekkor válunk igazán fogékonnyá olyan új ötletekre és megoldásokra, amelyek egyébként soha nem jutnának eszünkbe gondolkodásunk régi keretein belül. A TTK-s hallgatóknak lehetősége nyílik ezt a tapasztalatot egy támogató és biztonságos közegben átélni a műhely során azáltal, hogy két egyetem művészetekre szakosodott hallgatóival dolgoznak közösen. „Az egyetemekről egy nagyon lelkes tanárcsapat állt össze” – tette hozzá Bőhm Sára Vanda, a csapatok a félév alatt folyamatos mentorálással dolgoznak majd.

Az alkotómunka eredményeként „májusban, a Bartók Béla Konzervatóriumban kerül megrendezésre a csapatok közös performansza, munkáik bemutatása” – mondta Dr. Scheuring István, az ELTE TTK Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének tudományos tanácsadója, aki a műhely szervezésével kapcsolatban kiemelte, hogy amellett, hogy egy páratlan közösségi élmény létrehozása a cél, minden résztvevőtől elvárják, hogy elköteleződjön a fél éven keresztül tartó alkotófolyamat mellett. A májusi bemutató a tudomány népszerűsítését is célozza, minthogy számos negatív sztereotípia alapján helytelenül gondoljuk, hogy a tudomány a hétköznapi élettől elkülönülő és megközelíthetetlen fogalom. Az, hogy egy-egy mű milyen formában ölt majd végül testet, az Dr. Scheuring István szerint teljesen a hallgatóktól függ, legyen szó akár a témát feldolgozó zenés videóról, vagy egy illusztrált novelláról.

A szervezők kiemelték, hogy a hallgatók különböző szakmai és kulturális háttere, személyisége és életkora együtt reményeik szerint nem csak az alapvető természettudományos kérdések művészeti kidolgozásához járul majd hozzá, hanem teljesen új perspektívák születéséhez is.

Kép: Papp Szilvia Márta

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]