Jessup: idén a világ 3. legjobbja az ELTE csapata

A tavalyi győzelem után nagy nyomást, ugyanakkor komoly motivációt is megélhettek az ELTE jogászai: a címvédés reményét. Idén a járványhelyzetre való tekintettel szóbeli forduló nélkül, az írásbeli beadványok alapján alakították ki a végső sorrendet a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen. Az összes, 745 induló csapat közül a legjobb európai helyezést sikerült elérni a dobogó harmadik fokára való fellépéssel.

Egyre érkeznek az eredmények az ÁJK tájáról: a Monroe E. Price Médiajogi Perbeszédverseny után most az évtizedes múltra visszatekintő Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyről kaptunk hírt. A tavalyi első helyezés után (amellyel kapcsolatban itt olvasható a csapattal készített interjúnk) az idei, jócskán megváltozott körülmények között a harmadik helyet érte el az ELTE ÁJK négytagú csapata. Ezúttal is Kajtár Gábor vezetésével készültek a versenyzők, amit Bazánth Barbara PhD-hallgató segítsége egészített ki, aki maga is rutinos Jessup-versenyző (a tavalyelőtti csapattal készített interjúnk, melynek ő is tagja volt, itt érhető el). Az idei, 2020-as verseny résztvevői Boa PatrikFarkas LucaKoncsik Marcell és Varga Kálmán voltak.

A 745 induló csapatból 160-an kvalifikálták magukat a világdöntőre, ebből a mezőnyből emelkedett ki az összesített rangsorban az ELTE csapata. A világjárvány miatt a hagyományosan Washingtonban megrendezett szóbeli forduló ezúttal elmaradt, és (például a Price versennyel ellentétben) a verseny szervezői úgy döntöttek, nem pótolják ezt videós megoldásokkal: a felperesi és alperesi írásbeli beadványok kombinált eredménye határozta meg a világrangsort. (Pedig az ELTE szóbeli teljesítményekben sem szokott utolsó lenni: Bazsó Gábor a 2019-es Jessup legjobb szónoknak járó díját is elvitte a csapatgyőzelem mellett.) A csapat a teljesítményével elnyerte az Alona E. Evans-díjat a forduló (International Rounds) során benyújtott legjobb összevont felperesi és alperesi beadványért – hasonlóan a két évvel korábbi ELTE-s csapathoz, amelynek Bazánth Barbara is tagja volt. A díj elnyerése ezúttal különösen sokatmondó, hiszen szóbeli forduló híján a 70-70 oldalas, angol nyelvű írásbeli beadványok jelentették az egyetlen pontszerzési forrást a döntőben, amelyen – ezek szerint – egyetemünk hallgatói teljesítettek a legjobban.

Az idei, igen bonyolultnak tűnő fiktív eset egy felbomlott államszövetség államutódlási kérdéséről (Adawa állam és Rasasa Köztársaságának esetéről), a Nemzetközi Bíróság és a WTO panel joghatósági konfliktusáról, egy, a két peres fél határára telepített autonóm fegyverrendszer (emberi irányítás nélküli határvédelmi rendszer) jogszerűségéről és az alperes külügyminiszterének nemzetközi büntetőjogi felelősségéről szólt.

A tavaly elnyert kupa, amelynek megtartása az idei csapat szeme előtt lebegő cél lehetett, példamutatóan szájmaszkban, valamint az idei perhez igazodva: jácintok közt. Forrás: az ELTE Jessup Team Facebook-oldala.

A tavaly elnyert kupa, amelynek megtartása az idei csapat szeme előtt lebegő cél lehetett, példamutatóan szájmaszkban, valamint az idei perhez igazodva: jácintok közt. Forrás: az ELTE Jessup Team Facebook-oldala.

A Jessupra készülve a csapat márciusban megnyerte Prágában Jessup European Friendly nevű versenyt is, ezzel az ELTE lett az első egyetem a perbeszédverseny történetében, amelyiknek sikerült két egymást követő évben a győzelem. Az 18 másik csapattal folytatott küzdelemben az ELTE előbb az elődöntőben Új-Zélandot (University of Auckland), majd a döntőben a finn University of Helsinki csapatát utasította maga mögé. A sokrétű munkát mutatja, hogy a European Friendly legjobb bírónak járó díját Buda Zolta, az egyik tavalyi Jessup- és European Friendly-győztes nyerte (aki akkor a legjobb szónoknak járó díjat is megnyerte az akkor Lisszabonban megrendezett döntőn).

A csapat szponzorai, akiknek támogatása nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna létre: Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda, Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda, Bittera, Kohlrusz & Tóth Ügyvédi Iroda, Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, Oppenheim Ügyvédi Iroda, DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth and Partners, Igazságügyi Minisztérium és a Frank Ignác Alapítvány.

Forrás: az ELTE Jessup Team Facebook-oldal, az ÁJK weboldala, valamint a Jessup hivatalos weboldala.

A kiemelt kép forrása az ELTE Jessup Team Facebook-oldal, a kép a European Friendly-n készült.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]