Még nem késő jelentkezni: „Változó világ, változó társadalom” – Interdiszciplináris Hallgatói Konferencia

Az ELTE PPK Szociálpszichológia MA szakirány és a Mindset pszichológiai szaklap Politikai pszichológia rovata 2018. május 10-én rendezi meg második „Változó világ, változó társadalom” elnevezésű interdiszciplináris tudományos hallgatói konferenciáját.

A konferencia célja a napjainkban zajló társadalmi változásokra való reflektálás, és társadalmat érintő kérdések megvizsgálása elméleti és empirikus kutatásokon keresztül. Továbbá fontosnak tartják, hogy a különböző társadalommal foglalkozó tudományterületek egymással párbeszédben vizsgálják ezeket a témákat. A konferencia kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók bemutassák kutatásaikat, megismerjék egymás tudományterületeit, illetve megvitassák egymással a kutatások során felvetett kérdéseket.

A konferencián való részvételt oklevéllel igazolják, továbbá a résztvevők lehetőséget kapnak a Mindset online folyóiratban való publikációra is. A konferencia felkért előadói: Dr. Ujhelyi Adrienn szociálpszichológus (ELTE PPK) Dr. Ságvári Bence szociológus (MTA TK SZI). Felkért hozzászólók: Dr. Kende Anna, Dr. Krekó Péter és Szekeres Hanna (ELTE PPK).

Jelentkezés: A konferenciára várnak minden pszichológia, közgazdaságtan, politikatudomány, jog, társadalmi tanulmányok, kulturális antropológia és szociológia szakon tanuló, illetve más érdeklődő BA és MA hallgatót, aki bemutatná elméleti vagy empirikus kutatásának eredményeit 15 perces előadás vagy poszter prezentáció formájában.

A konferenciára jelentkezni az alábbi jelentkezési lap kitöltésével, illetve absztrakt feltöltésével lehet. Az absztrakt terjedelme 250-300 szó, amely tartalmazza az előadás szakirodalmi hátterét, fő kérdéseit, hipotéziseit, illetve az eredményeket/következtetéseket. Az absztraktokat szakmai zsűri értékeli, a jelentkezés elbírálásáról április elejéig küldenek értesítést.

Jelentkezési határidő: 2018. március 15.
Időpont: 2018. május 10. (csütörtök)
Helyszín: Budapest, Kazinczy u. 23-27.
Kapcsolat: sgm_researchlab@ppk.elte.hu
Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]