Nemes Nagy Ágnes és Újhold konferencia a PIM-ben

Az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum Nemes Nagy Ágnes halálának 25., az Újhold megjelenésének 70. és az Újhold-évkönyvek megjelenésének 30. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szervez.

Két napos emlékkonferencia zajlik majd szeptember 29–30-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyen neves kutatók beszélnek Nemes Nagy Ágnes és más újholdas szerzők életművéről és a folyóirat kulturális hagyatékáról.

A hat tervezett szekció mellett csütörtök este a Ráció Kiadó gondozásában megjelent, újholdas alkotók hagyatékát feldolgozó három kötetet ismerhet meg a közönség. A beszélgetést Kelevéz Ágnes vezeti Nemeskéri Luca, Pataky Adrienn, Buda Attila, Lajtai László, Hernádi Mária részvételével. A pénteki nap zárásaként pedig Kukorelly Endre, Darvasi Ferenc és Mesterházi Mónika beszélget majd Ferencz Győző vezetésével.

A konferencia húszperces előadásait, a megnyitót követően Kulcsár Szabó Ernő Szótest – látvány – hangzás. A hangolt materialitás Kosztolányi, Benn és Nemes Nagy között című nyitóelőadása vezeti fel. Minden szekcióban három előadás hangzik el, ezekre 30 percben lehet reagálni. A részletes program megtalálható a PIM honlapján.

Forrás: PIM

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]