Nem csak ember okozhat balesetet

Lehet, hogy néhány évtizeden belül bevetté válik, hogy a járműveket nem ember vezeti, hanem robot, de már mostanra eljutottunk oda, hogy a Google-rendszer által irányította autó alig volt baleset elszenvedője, okozó pedig most először lett: azért, amiért az emberi intuícióhoz hasonlító algoritmusai alapján döntött egy közlekedési helyzetben.

A Google önvezető autói idáig még csak tesztüzemben futottak, de sokak szerint a modern technika akár teljesen megszüntetheti a közlekedési baleseteket. Vagy talán mégsem?

A Kalifornia állam gépjárműügyi hivatalának jelentése cáfolja ezeket a balesetmentes teóriákat: egy Google-rendszer által irányított Lexus alacsony sebesség mellett beleütközött egy busz oldalába. Mindez úgy történt, hogy a robot által vezetett autó az egyik kereszteződésben jobbra fordult volna, vagyis az egyenesen továbbhaladók sávja előtt kellett volna elhaladnia, amíg azok a zöldre vártak. A vétkes autó indexelt, a sávja jobb szélére húzódott, de a forduláshoz egy vihar miatt kirakott homokzsákokat kellett volna kikerülnie. A probléma az volt, hogy közben a szomszéd sáv zöldet kapott, így már nem tudott befordulni. Éppen ezért a Lexus vezetője vissza szeretett volna a saját sávja közepére húzódni, ám itt történt a baleset: összekoccant az éppen érkező busszal.

A Google természetesen megpróbálta feltérképezni a baleset okát: szerintük az lehetett a gond, hogy a robotsofőrnek megtanították, hogy úgy kell használni az utat, ahogy az emberek szokták. Mivel a kérdéses útszakasz meglehetősen széles, így a kanyarodó autók le tudnak húzódni a szélére, ezzel megkönnyítve a forgalom továbbhaladását. A busz pedig nem számított arra, hogy a balesetet okozó autó visszatérhet eredeti helyére, míg a robot pedig azt hitte, elsőbbséget fog kapni.

Megpróbálták a hibát kijavítani, változtattak a Lexust vezérlő algoritmuson: hogy legközelebb felismerje, a nagyobb járművek nem minden esetben adnak elsőbbséget. Egyébként elgondolkodtató, hogy ugyebár a robotsofőröket az emberi viselkedésmód alapján programozták.

Forrás: index.hu

Kép: www.siliconbeat.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]