Nem csak a húszéveseké a világ: idősebben könnyebben tanulunk a hibáinkból

Sokat hangoztatott passzus, hogy fiatalon könnyebben tanul az ember, s az évek múlásával egyre nehezebb dolgunk van: a Columbia University-n azonban úgy tűnik, megcáfolták ezt az állítást.

A kutatók egy úgynevezett hiperkorrekciós hatás nevű jelenségre fókuszáltak kutatásuk során: arra voltak kíváncsiak, hogy az általuk összeállított teszt során a rossz választ adó alanyok mennyire hajlandóak kijavítani a hibáikat. A teszteket 24 éves fiatalokkal és 74 éves idősekkel végeztették el, és mindenféle általános műveltségi kérdést szegeztek nekik.

Arra az eredményre jutottak, hogy az idősebb generáció tagjai sokkal könnyebben tanultak tesztjeik során a saját hibáikból, mint a fiatalabbak. Az alanyoktól a teszt kitöltése után megkérdezték – miközben elektródákkal mérték az agytevékenységüket -, hogy mely válaszoknál voltak bizonytalanok, illetve mely kérdésekre nem tudták a választ és ezért csak tippeltek. Ezután segítséget kaptak a válaszokhoz, valamint lehetőséget arra, hogy kijavítsák azokat a válaszokat, amiknél csak tippeltek.

A kutatók úgy értékelték ezt a jelenséget, hogy az idősek kevésbé ragaszkodnak azokhoz a válaszokhoz, amikben eleve nem biztosak: a teszt során a rávezetés után habozás nélkül módosították. Ezzel szemben a 24 évesek sokkal inkább ragaszkodtak a saját, ámde olykor helytelen válaszaikhoz. Konklúzióként levonhatjuk, hogy az évek múlásával rugalmasabbak, fogékonyabbak az emberek az új információk be- és elfogadására.

Forrás: eduline.hu

Kép forrása: pecsma.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]