Világhírű nyelvész az ELTE BTK-n

Egy világhírű holland nyelvésszel, Marcel den Dikkennel bővült az ELTE BTK oktatóinak sora, aki 2015 októberétől főállású kutatóprofesszorként a kar Angol-Amerikai Intézetének Angol Nyelvészeti Tanszékén dolgozik, és emellett a nemrég megalakult Nyelvelméleti Kutatóközpont vezetője is. A professzor a Holland Királyi Tudományos Akadémia tagja, sok jelentős és nagyhatású nyelvészeti szakkönyv, illetve tanulmány fűződik a nevéhez, és konferenciák gyakori meghívott előadója szerte a világon.

 

Marcel den Dikken az angol nyelv mellett többek között a magyar nyelv mondattanával is aktívan foglalkozik, így több szálon kapcsolódik a magyar nyelvészeti kutatásokhoz, és munkássága tananyag az ELTE BTK-n.

Az elmúlt 17 évben a City University of New York professzoraként tanított nyelvelméletet, előtte pedig különböző holland egyetemeken (Leiden, Groningen, Amszterdam, Tilburg) oktatott és kutatott. Vendégtanárként Los Angeles-ben, Párizsban, Amszterdamban és Szöulban is dolgozott.

2008-tól 2015-ig a Natural Language and Linguistic Theory című szakfolyóirat főszerkesztője volt, de ezenkívül számos nyelvészeti periodika szerkesztőbizottságának tagja (Lingua, Linguistic Variation, Linguistic Inquiry, Syntax, the Linguistic Review).

Forrás: elte.hu, nytud.hu

Kép: uni-leipzig.de

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]