Jön az első budapesti IoT verseny

Október utolsó hétvégéjén, 30–31-én rendezi meg a Hackathon-in-a-Box és az IT Factory az első budapesti IoT ötletversenyt. Az IoT („Internet of Things”), vagyis a ‘dolgok, tárgyak ismerete’ egy új technológia, melynek segítségével a hétköznapokban használt eszközök (például háztartási gépek, mérőórák, gépkocsik stb.) az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással önállóan is kommunikálni. A rendezvény szervezői az informatikában jártasakat és a kezdőket egyaránt várják, mivel a technológiához csak minimális programozói tudás szükséges, és így mindenki találhat számára izgalmas kihívást.

Az IoT akkor vált ismertté, amikor a Google megvásárolt egy mobiltelefonról irányítható termosztátot, a Nestet. Az új technológia számos eszköz használatához nyújthat segítséget, a már említetteken kívül például saját 3D-s nyomtatót is lehet vele építeni. A kétnapos versenyen a résztvevők csapatban dolgoznak majd, és megismerkedhetnek a startup világával, megérthetik az üzleti gondolkodás alapjait, illetve tapasztalt mentorok segítségével üzletileg is értékes ötleteket hozhatnak létre.

A versenyen emellett ki lehet majd próbálni többek között a Raspberry PI rendszert. A rendezvény végén a csapatoknak szakemberek és befektetők előtt kell majd bemutatniuk az eredményeiket. A legsikeresebb versenyzők IoT alapkészleteket nyerhetnek, de minden résztvevő ajándékként 40% kedvezményt kap az IT Factory képzéseiből.

A hackathon társszervezője az IT Factory, amely szervez fejlesztői és üzemeltetői képzéseket, idén pedig IoT témakörökkel (például beágyazott rendszerek, Raspberry PI, Arduino) is bővítette kínálatát. Az oktatás mellett a jövőben a közösség építésében és az ötletgazdák támogatásában is egyre nagyobb szerepet fog vállalni.

A verseny helyszínét az EIT Digital Budapest CLC biztosítja (1117 Budapest, Bogdánfy utca 10/c). A rendezvényre bárki jelentkezhet, aki szeretne megismerkedni az IoT világával. Regisztrálni az esemény az Eventbrite oldalán lehet.

Forrás: Hackathon-in-a-Box

Kép forrása: pecsma.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]