Szeptemberben ismét Kutatók Éjszakája!

Szeptember utolsó péntekén ismét Kutatók Éjszakája. Összesen közel 60 helyszín várja az érdeklődőket. A megszokott kedvencek mellett szeptember 27-én számos új ismeretterjesztő programon vehetünk részt – fókuszban a jövő kis kutatói, és Pécs városa.

A kutatók a hétköznapokban tapasztalható csodák mögött álló színes egyéniségek – ezt igyekszik bemutatni immár nyolcadik alkalommal szeptember a Kutatók Éjszakája. Európában egy napon, 2013. szeptember 27-én tartják az egész éjszakás eseményt, melynek célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, ezáltal minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani.

A magyarországi rendezvényeket nyertes pályázata eredményeként a Tempus Közalapítvány koordinálja, számos budapesti és vidéki felsőoktatási intézménnyel és kutatóintézettel együttműködve. A vidéki helyszínek közül kiemelkedik Pécs, ahol idén a Pécsi Tudományegyetem mellett a Tempus Közalapítvány helyi irodája is bekapcsolódik a programba. Tervezett helyszínük a Zsolnay negyed, ami új regionális központi helyszínként színes programokkal várja majd a látogatókat.

Idén a győri Széchenyi István Egyetem az urbanizáció jegyében állítja össze programkínálatát, míg a Semmelweis Tudományegyetem a „sport és a tudomány” mottó jegyében. Debrecenben külföldi kutatók bevonásával Európa Kávéház nyílik, a Szegedi Tudományegyetemen pedig szegedi CSI-t rendeznek. Az új elemek mellett nem hiányozhatnak a legkedveltebb programok sem, így például a DNS nyaklánckészítés a gödöllői Szent István Egyetemen, az élő test virtuális felszeletelése a Semmelweis Egyetemen, a halsimogatás a bajai Halászati és Öntözési Kutatóintézetben, a parfüm készítés a Budapesti Corvinus Egyetem kertészeti karán vagy a repülés szimulátor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik programján.

„A minőségi ismeretterjesztésre és szórakozásra idén is garancia a Kutatók Éjszakája.” – mondja Kármán Tímea, a Kutatók Éjszakája projektvezetője. „Idén a gyerekek érdeklődésének felkeltésére külön hangsúlyt fektetünk: számos helyszínen kifejezetten az alsóbb korosztályok megszólítására a délutántól koraestig tartó blokkokban kizárólag gyermekprogramokkal készülnek az egyes intézmények.”

2012-ben a látogatók száma országszerte elérte a 70,000 főt, a szervezők idén is legalább ennyire számítanak. A rendezvény továbbra is ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható helyszínekkel várja a nagyközönséget.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]