Az e-sport nagy lehetősége

A koronavírus-járvány, ahogy mindennapi életünk oly sok más területét, sajnos a sportot sem kímélte. Nemcsak a labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzései álltak le a kiesési szakaszban, de – a fehéroroszon kívül – minden európai labdarúgó bajnokságot beszüntettek, és akkor az elhalasztott olimpiáról, valamint az összes többi labdás sportág küzdelmeinek hasonló leállásáról még nem is tettünk említést. A sportélet, az egyesületek, a játékosok mind rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, csakúgy, mint az a sportszerető ember, aki követne valamilyen formájú versengést, sőt, akár még fogadna is rá. És hogy mi a megoldás? Talán az e-sport.

Bár a fehérorosz (illetve esetleg a nicaraguai és tádzsik) bajnokság a sportfogadás és a labdarúgás lényegében utolsó bástyáiként állnak még jelenleg, de ezektől se túl magas színvonalat nem kaphat a közvetítés elé leülő egyén, se a mérkőzések mennyisége nem kielégítő egy karanténban töltött héten keresztül. Így tehát alternatív módokat kell találni, hogy valamilyen formájú megmérettetést nézzünk, neadjisten egy kis adrenalinfelest kitöltve fogadhassunk is. Erre a szerepre pedig lelkesen jelentkezik a sportnak azon szegmense, amelyet a legkevésbé érintett mélyen a vírushelyzet: az e-sport. Bár a nagyobb kaliberű offline rendezvényeket itt sem lehet megtartani, a bajnokságok (köztük például nem mellesleg a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság [MNEB]) bár online formában, de zavartalanul folynak tovább.

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Az e-sport megítélése rendkívül vitatott, a mai napig sem általánosan elfogadott, hogy valóban besorolhatjuk a sportok közé, ám a különböző nagyobb megmérettetések követettségi adatai egyértelműen azt mutatják, hogy a terület folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend. Az olyan kompetitív játékok, mint a League of Legends, a Counter Strike: Global Offensive, a Rainbow Six: Siege vagy a FIFA aktuális száma, nem csak hogy mára már az összes kontinensre eljutottak, de mérkőzésről mérkőzésre és tornáról tornára egyre több embert tudnak leültetni a monitorok és televíziók elé. A régi nézet, miszerint az e-sport pusztán abból állna, hogy nézzük, ahogy mások játszanak, mára már elavulttá vált, és a mérkőzések izgalmai és sodró lendülete lett a domináns a terület megítélésében.

Az e-sportnak mindemellett az elmúlt hetekben egy másik oldala is megmutatkozott: a vírushelyzet és a kirendelt home office miatt a cégek rákényszerültek arra, hogy dolgozóik moráljának fenntartását, sőt növelését, a vállalati légkör erősítését és a csapatépítéseket és -összetartásokat új, alternatív módokon oldják meg. Egyre több vállalat pedig e téren kitűnő lehetőséget lát az e-sportban. Ez a tendencia egyébként már tavaly elindult, amikor az IT Services Hungary (ITSH) nevű cég megrendezte a saját e-sport ligáját, az ITSH Summer Legaue-t, idén azonban a járvány miatt átalakult környezetben egyre több vállalat követi ezt a példát. Ennek fényében április 18. és 19. között megrendezésre került az első magyar Céges eSport Liga, ahol a résztvevők Counter Strike: Global Offensive megmérettetésekben estek egymásnak.

Természetesen nem ezek a céges szabadidő(e-)sport-ligák adják az e-sport krémjét, mindazonáltal az biztos, hogy a terület egyre népszerűbb, a most kialakult különleges helyzet pedig hatalmas lehetőség az e-sport számára, egyben rendkívül fontos megmérettetés is, ugyanis a feladat nem kevesebb lenne, mint betölteni azt az űrt a sportkedvelők életében, amit a klasszikus sportágak bajnokságainak és versenyeinek leállása okozott. Pozitív adalék emellett, hogy aki a sportfogadásokban találta meg a legmegfelelőbb adrenalinlöketet maga számára, az duplán örülhet, ugyanis a legnépszerűbb online sportfogadó portálok, mint pl. a bet365, számos fogadási kiírással várják a kockáztatni kívánókat szinte minden nagyobb e-sport versenyszámban. Azok számára pedig, akik nem tudják elfogadni az e-sport sport voltát, ez szintén egy remek időszak, hogy tegyenek egy próbát, hiszen nem a hétvégi Chelsea–Arsenalról kellene átkapcsolni, hogy megnézzék, bele tudnak-e merülni a kompetitív videójátékok világába is.

Fejléckép forrása

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]