Lenézett kocsmasportból az olimpia felé

Csütörtök este kezdődik a Premier League, ami több héten át szórakoztatja majd a darts szerelmeseit. Minden csütörtök este a világ legjobb játékosai fognak egymással megküzdeni, repkedni fognak a 180-ak, akár még egy-egy kilenc nyilas is előkerülhet.

Akárcsak tavaly, idén is kilenc állandó játékos lesz, és mindegyik körben csatlakozik egy-egy „kihívó”. Míg tavaly Gary Anderson sérülése miatt született ez a döntés, idén ez már tudatos részét képezte a szervezésnek. Így olyan játékosok bizonyíthatnak a nagy közönség előtt, akik előtt akár fényes jövő is állhat. A sorozat történetében először lesz női résztvevő is: Fallon Sherrock, aki Nottinghamben mutathatja meg tehetségét, ezzel is ösztönözve a női versenyzőket. Ma már nem férhet ahhoz kétség, hogy a darts egészen komoly profi sportág lett: könnyen elképzelhető, hogy nem is olyan sokára az olimpián is fogunk vele találkozni. Ehhez minden körülmény adott, hiszen szórakoztató, látványos, teljes mértékben tiszta sport. Most azt járom körül, hogyan jutott el erre a komoly szintre a darts, hogyan lett ekkora presztízse, hogyan vetkőzte le a tipikus kocsmasport-megközelítést.

jocky-wilson

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy betévedtünk egy kocsmába, akár vidéken, akár a fővárosban. Elfogyasztottunk néhány sört, majd valaki előállt azzal az ötlettel, hogy dartsozzunk. Az ötlet elsőre nagyon jól hangzott, de mint később kiderült, lehet, hogy elhamarkodott döntés született. A tévében valahogy sokkal könnyebbnek tűnik ez a sport, a valóságban a sima húszas szektort sem könnyű megdobni, de ha legurítunk még pár sört, már a táblát sem fogjuk látni. Kétségtelen, hogy ehhez a sporthoz hozzátartozik a sör. Nem is volt ez másképpen a kezdetekkor sem. Megnézve egy 1980-as BDO-világbajnokságot, a játékosok mellett ott volt egy korsó sör, továbbá lehet olyan videót is látni, ahol a versenyző cigivel a szájában (!) dobja a nyilat. Ennek ellenére a darts nagy népszerűségnek örvendett, az 1973-ban alapított BDO jól szervezte az eseményeket, a világbajnoki döntőt több millióan nézték. De ez a ’80-as évek végére megváltozott: a BBC csökkentette a versenyek közvetítését, egyedül a világbajnokságot lehetett látni. Így a szervezet, illetve a játékosok is komoly anyagi forrásoktól estek el. Az sem segített, hogy szponzorok sem támogatták őket, hiszen ez „csak” kocsmasportnak számított.
A BDO nem hajlott a változásra, így kettészakadt. 1992-ben megalakult az akkori nevén WDC, a mai PDC. A BDO eleinte nem volt hajlandó elismerni a másik szervezetet, végül 1997-ben megállapodtak. A PDC szerződést kötött a Sky Sports-szal. A PDC komoly ráncfelvarrást igyekezett végrehajtani, betiltotta az alkoholt és a dohányzást, illetve egyenes kiesésessé tette a világbajnokságot, így a versenyek sokkal izgalmasak lettek.

Minden sportághoz tartoznak legendás alakok, akikhez lehet kötődni, akiknek igazán lehet szurkolni, továbbá valami olyasmit tettek a sporttal, amit korábban senki. A Forma-1-ben ilyen személy Ayrton Senna, Michael Schumacher, a kosárlabdában Michael Jordan, illetve a nemrég elhunyt Kobe Bryant, a labdarúgásban Pelé, Puskás Ferenc, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, a teniszben Roger Federer, és még sokáig lehetne sorolni a neveket és a sportágakat. A dartsban pedig Phil Taylor lett ez az ember. Ahhoz, hogy Phil Taylor ilyen sokra vigye, Eric Bristow is kellett, aki egy kocsmában fedezte fel és támogatta tízezer fonttal a darts egyik legnagyobb alakját, később ezt az összeget Taylor vissza is fizette. Phil Taylor pedig legendássá tette a dartsot. Egy igazi színes egyéniség volt, akit nem lehetett nem szeretni. Tizenhatszor nyerte meg a világbajnokságot, ezzel máig csúcstartó, és valószínűleg sokáig az is marad.

20130102-phil-taylor-darts-vilagbajnok3

Mitől olyan jó nézni a dartsot? Abban, hogy ilyen magasságokba emelkedjen a sportág, fontos szerep jutott a világbajnokságnak, amely a legjobb időpontban van. December közepén kezdődik és január elsején fejeződik be. Ha valaki sportot szeretne nézni két bejgli között, jó eséllyel választja a dartsot, hiszen nemigen van más, és könnyen ott is ragad a tévé előtt. A darts izgalmas, látványos, szórakoztató. Nagyon népszerűvé az teszi, hogy „hétköznapi” emberek dobálják a nyilakat. Pocakos, kopasz, nem kimondottan sportos kinézetű emberek. Könnyen lehet velük azonosulni. Továbbá érzelmekkel teli: hihetetlen mélységet meg lehet tapasztalni egy-egy meccsben. A lehetetlen helyzetből lehet nyerni vagy kikapni. Nagyokat lehet bukni és nyerni. Szintén előnyére válik még, hogy bárki elbukhat. Attól, mert valaki benne van a top tízben, még nem biztos, hogy továbbjut egy kevésbé jól rangsorolt játékos ellen. Az aktuális forma könnyedén dönthet, nincsen lefutott, eldöntött meccs.

Ami rengeteget adott ehhez a sporthoz, az a szurkolás. Meg kell nézni a tévében egy versenyt, és lehet látni, milyen jól érzik magukat az ottaniak. Énekelnek, isznak, jelmezekbe bújnak, nincsen versengés, utálat, csak szurkolás és jókedv. Nem kell csendben és szorongva ülni, sőt! Egy nagyobb verseny igazi show. Kezdve a felkonferálással, a bevonuló zenével, a tánccal. Mindenki jól szórakozik.
A darts tehát egyre népszerűbb, egyre komolyabb pénzek vannak benne, és nincs semmi, ami megállíthatná. Itthon is egyre többen dobálnak versenyszerűen; ki lehet jelenteni, ez a sport mára kinőtte a kocsmákat. Mindez köszönhető a PDC-nek és persze Phil Taylornak.
Nincs is más dolgunk, mint leülni a tévéképernyő elé csütörtök esténként, és nézni, ahogyan a világ legjobbjai játszanak.

Képek forrása: metro.co.uk, dailyrecord.co.uk