Michael Jordan minden idők egyik legsikeresebb kosárlabdázója – és sokak szerint ezzel együtt a legjobb is. Az NBA, majd a világ meghódításáig hosszú és rögös út vezetett, amihez a tehetségén túl a páratlan versenyszellemére is szüksége volt. Cikksorozatunk tizenegyedik része a Bulls történelmi szezonjáról szól.
5. rész: a Chicago Bulls felépítése
6. rész: Jordan túl sok dobást vállal?
7. rész: Phil Jackson (és Tex Winter) hatalomátvétele
8. rész: először az NBA csúcsán
9. rész: szerencsejáték-függőség és újabb bajnoki címek
10. rész: amikor Michael Jordan buszra szállt
Az 1995-ös rájátszásban Horace Grant kiváló játéka rámutatott a csapat legnagyobb gyengeségére, egyértelművé vált, hogy szükségük van egy új erőcsatárra. Jerry Krause először próbálta ignorálni az ötletet, hogy valaki olyat igazoljon erre a posztra, akinek az érkezését Jordan és Pippen is rossz szemmel nézné, míg Jerry Reinsdorf tulajdonos egyenesen utálná ezt az ötletet. Krause mégis egyre többet gondolt erre, kifaggatott volt csapattársakat, volt edzőket, amiből két dolog derült ki: minden rossz, amit róla lehetett hallani az igaz, cserébe viszont nagyon keményen dolgozik a pályán. A Chicago Bulls új erőcsatára Dennis Rodman lett.
1995 nyarán Jordan teste nagy változásokon ment keresztül. Visszatérése után nem volt ideális fizikai állapotban, mivel baseballjátékosként másfajta testfelépítésre volt szüksége. A nyár nagy részét Hollywoodban töltötte, ahol a Space Jam forgatása mellett az edzésre is maradt ideje. Az egyik stúdióban kialakítottak neki egy edzőtermet, ahol tudott dolgozni. Ha egy olyan jelenet következett, amiben szerepelnie kellett, akkor szólt neki valaki, felvették a szükséges snitteket, majd visszament dolgozni.
NBA játékosok garmadáját is meghívta ide, hogy a forgatási szünetekben tudjon ellenük játszani. Az eltökéltség mellett egy új személyi edző is segítette a munkáját. Tim Grover korábban Jordan feleségének a személyi edzője volt, de azzal szerzett magának hírnevet, hogy ő alakította át Jordan testét. Nem csak vele foglalkozott, hanem Pippen és Ron Harper is rendszeresen velük készült, ami hozzájárult ahhoz, hogy az 1995-96-os Bulls legyen minden idők egyik fizikailag legjobban felkészített együttese.
Tim Grover segítségével óriási változásokon ment keresztül Jordan fizikuma.
A szezon előtti edzőtábor ezúttal különös jelentőséggel bírt, mivel Jordan visszavonulása óta több változás is történt a csapat keretében. Az „újak” közül különösen Steve Kerr volt az, akire rászállt Jordan, noha ő már MJ visszatérésekor is a keret tagja volt. Az egyik edzésen az egymás közti játék során Jordan több kemény szabálytalanságot is ütött az irányítón, miközben verbálisan is folyamatosan tesztelte. Az edzők rendre szemet hunytak MJ faultjai felett, ezért Kerr olyat tett, amit korábban senki sem a Chicago játékosai közül: visszaszólt a sztárnak, és a könyökét sem volt rest használni játék közben. Nem sokkal később a többi játékos fogta le őket, hogy ne verekedjenek össze.
Jordan kiviharzott az edzésről, míg Phil Jackson felszólította Kerrt, hogy mielőbb rendezzék a viszonyukat. Amikor Kerr hazaért, az üzenetrögzítőjén Jordan bocsánatkérése fogadta őt, és innentől kezdve nagyszerű volt a két játékos kapcsolata. A hasonló esetek megelőzése miatt Jackson a csapat mellé hozta George Mumfordot, egy pszichológust. Mumford feladata az volt, hogy megtanítsa a játékosokat meditálni, továbbá rendszeresen beszélgetett azokkal, akik úgy érezték, hogy Jordan kipécézte őket valamiért. Érkezése után gyakran előfordult, hogy akár 30 percet is meditációra fordítson a csapat az edzésidőből.
Jordan eleinte szkeptikus volt, de ahogy Jackson sok más újításánál korábban, úgy ebben az esetben is belátta, hogy hasznos dolgot talált ki az edző. Mumford legnagyobb eredménye, hogy MJ megtanult partnerként tekinteni Pippenre, sokkal jobban együttműködni vele, megbízni benne. Támadásban továbbra is MJ maradt a csapat első opciója, és mindketten azt csinálták továbbra is, amit jobban szerettek: Pippen passzolt, Jordan pontot szerzett. Fizikai adottságaik miatt védekezésben egyre gyakrabban váltottak egymás embereire, ha ezt követelte meg a játék, ami szintén sokat segített a csapaton.
Jordan és Pippen egyre közelebb álltak egymáshoz.
A szezont 5-0-val indította a Bulls, ami a csapat addigi történetének a legjobbja volt, bár Rodman a harmadik meccs után egy hónapra kidőlt. A hatodik meccsen az Orlando Magic vetett véget a sorozatnak, de ez nem törte meg őket, november végén 12-2-vel álltak. Az új évet 25-3-mal várhatták, miközben egy győzelmi sorozatot építettek, ami végül 18-nál állt meg. (Januárban 14-0 volt a mérlegük.) Minden győzelem után egyre több helyről lehetett hallani, hogy képesek lehetnek a Los Angeles Lakers 69-13-as mérlegét felülmúlni, ami 1972 óta megdönthetetlen rekordnak tűnt.
Egyetlen ember volt, aki nem örült a rekord gondolatának: Phil Jackson. A Bulls edzője attól félt, hogy a játékosai túlhajtják magukat az alapszakaszban, s így túlságosan fáradtak lesznek a rájátszásban. Eltervezte, hogy pihentetni fogja a sokat játszó csapattagokat, de erről Jordan hallani sem akart. Jackson ravaszságát bizonyítja, hogy egy részmegoldást sikerült így is alkalmaznia, mivel változtatott a meccsen belüli rotáción, hátha ez kicsit hátráltatja a csapatot. A februárt így is 11-3-as mérleggel hozták le, míg márciusban 12-2 volt a győzelem-vereség mutatójuk, úgyhogy egyre inkább realizálódott, hogy meglehet a rekord.
Április 16-án a Milwaukee otthonában elérte a 70. győzelmét is az 1995-96-os Chicago Bulls, amivel felülmúlták a Lakers rekordját. A szezon utolsó 3 meccséből még 2-t győzelemmel fejeztek be, így végül 72-10-es, megdönthetetlennek tűnő mérleggel fejezték be az alapszakaszt. (A 2015-16-os szezonban a Golden State Warriors 73-9-es mérlegével túlteljesítette ezt.) A rájátszást hasonlóan ellenállhatatlanul kezdte a Bulls. Az első körben a Miami Heat (3-0), míg a másodikban a New York Knicks (4-1) sem okozott nehézségeket, a Knicks egyetlen győzelme is egy hosszabbításos mérkőzésen jött.
A következő ellenfél az az Orlando Magic volt, aki miatt megszerezték az idény előtt Dennis Rodman játékjogát. Rodman az első meccsen 0 ponton tartotta Grantet, aki még meg is sérült. Ezt a meccset 38 ponttal nyerte meg a Chicago, míg a második meccset úgy húzták be, hogy a szünetben 18 pontos hátrányban voltak. A Magic végül söpréssel esett ki (4-0). A döntőben az ellenfél a Seattle Supersonics volt, Jordan célja pedig az, hogy apák napja előtt véget érjen a sorozat, mert nagyon nem akart akkor játszani. Eközben a Sonics azt tervezte, hogy előveszik a „Jordan Rules” főbb elemeit.
Az első meccsen a sokkal magasabb Detlef Schrempf védekezett Jordan ellen, de hamar kiderült, hogy hiba volt Gary Payton helyett mást ráállítani. A Bulls simán nyert, majd egy szoros meccs után 2-0 volt az előnyük. A harmadik meccsen meglepően simán nyertek, s lehetőségük nyílt arra, hogy minden idők legjobb győzelem-vereség mutatóját hozzák a rájátszásban (15-1). A negyedik meccsen – Gary Payton remek védekezése mellett – Jordan csak 6/19-es mezőnymutatóval zárt, így szépített a Sonics. A következő meccset ismét ők nyerték, így készülhettek a hatodik meccsre, amit Jordan nagyon el akart kerülni, mert apák napjára volt kiírva az összecsapás.
Jordan teljesítményét láthatóan befolyásolta az az érzelmi töltet, ami rászabadult ezen a napon, s mindössze 5/19 dobása volt sikeres. (Természetesen Gary Payton érdemeit sem szabad csökkenteni ebben.) A gyengébb teljesítménye ellenére, illetve a Bulls ragyogó védekezése miatt mégis sikerült lezárniuk a döntőt. A Chicago Bulls ismét bajnok lett. Jordan a döntő után elnézést kért a szurkolóktól, hogy 18 hónapig távol volt, és természetesen megemlítette, hogy a sorban a következő szám az ötös…
A következő részben Jordan utolsó két Bulls-os szezonjáról olvashattok.
A cikk Roland Lazenby Michael Jordan: The Life című könyve alapján készült, ami először 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference segített.
Képek forrása: Pinterest
