KEK röplabda péntek délelőtt

Így zajlott a KEK péntek délelőtti röplabda mérkőzése

BME–OE 2 : 0 (25 : 16, 25 : 14)
A péntek reggeli fagyos idő sem riasztotta vissza az egyetemi röplabda élharcosait attól, hogy a Tüskecsarnokban megmérettessék tudásukat, elsőként a férfi csapatok csoportköre zajlott, amely izgalmakat igen, váratlan meglepetéseket azonban nem hozott. Először a BME lépett pályára az Óbudai Egyetem ellen, előbbiek nagyszerű játékkal hamar tudtára adták a többi csapatnak, hogy nem lesz könnyű dolga annak, akivel szembe kerülnek, nagyszerű lecsapásokkal és sáncokkal ellentmondást nem tűrően szedték a pontokat, ami ellen az Óbudai harcosan védekezett, és igyekezett zárkózni ellenfeléhez, végül azonban mindkét szettet hasonló arányban, 25 : 16-ra és 25 : 14-re hozta a BME.
SOTE–ÁTE 2 : 0 (25 : 13, 25 : 16)
Ezt követően az Állatorvostudományi Egyetem legjobbjai küzdöttek meg a SOTE csapatával, az orvosjelöltek az első szett első feléig fej-fej mellett gyűjtötték a pontokat, ezután azonban a SOTE elhúzott annyival, hogy ellenfele már csak szépíteni tudott, de nem veszélyeztette a szettgyőzelmet, ami így 25 : 13-ra alakult, a második szett hasonló forgatókönyv szerint zajlott, leszámítva, hogy itt csak az első 5-6 pontig volt szoros a küzdelem, ezt követően a SOTE végig stabilan vezetett, amin az sem segített, hogy az Állatorvostudományi Egyetem a hajrában zsinórban szerezte az újabb becsületpontokat, a szett vége 25 : 16 lett.
BME–ÁTE 2 : 0 (25 : 8, 25 : 6)
Az ÁTE maradt a pályán, ellenfele a BME volt, ami ismét magabiztosan, végig vezetve nyerte meg mindkét szettet, az ÁTE nem tudta annyira megközelíteni őket, hogy az összecsapás bármely pillanatában kétséges lett volna annak kimenetele, az első szett eredménye így 25 : 8, a másodiké 25 : 6 lett.
SOTE–OE 2 : 0 (25 : 21, 25 : 23)
Szorosabb volt az Óbudai és a SOTE ezt követő összecsapása, utóbbi az első szettben végig vezetett ugyan, azonban az Óbudai olyan szorosan zárkózott, hogy bármikor benne lehetett volna a levegőben egy fordítás is, amire végül a nagy küzdelem ellenére nem került sor, a SOTE 25 : 21-re nyerte a szettet, a második részben az Óbudai vezetett többször, de ők sem tudtak szignifikáns különbséget kialakítani, ennek eredménye pedig egy 14 : 14-es egyenlítés lett. Innentől 23 pontig nehezebb lett volna megjósolni a következő pont gazdáját, mint egy pénzfeldobás kimenetelét, a nagyon szoros és kiegyenlített találkozó második szettjét végül 25 : 23-ra nyerte a SOTE.
BME–SOTE 2 : 0 (25 : 15, 25 : 13)
Nem pihenhettek azonban sokat a győzelem után, a BME ellen kellett pályára lépniük, amely mérkőzés elején tartott az előző meccsen látott lendület, a csapatok fej-fej mellett, néhány pontos vezetésekkel, egyenlítésekkel küzdöttek, a BME általában egy kicsivel vezetett, majd egy jól időzített időkérés után el is húzott, így biztosította a 25 : 15-ös első szettet, a második játékrészt pedig nem akarták ennyire izgalmasra alakítani, már az elején igyekeztek elhúzni, a SOTE pedig túl későn talált magára, így hiába húzták be zsinórban a pontokat a végjátékban, csak 25 : 13-ra sikerült kozmetikázniuk az eredményt.
ÁTE–OE 0 : 2 (12 : 25, 12 : 25)
A forduló utolsó mérkőzését az ÁTE játszotta az Óbudai ellen, utóbbi magabiztosan nyerte az első szettet, az ÁTE ugyan gyűjtögette a pontokat, de nem veszélyeztette az Óbudai szettgyőzelmét, melynek aránya 12 : 25 lett, nem úgy a második játékrészben, amelynek első felében nagyon kiegyenlített volt a mérkőzés, ezt követően azonban ismét belehúzott az Óbudai, végül az első szetthez hasonlóan, 12 : 25-re alakították az eredményt.DSC_0337
Női, ÁTE–SOTE 0 : 2 (7 : 25, 15 : 25)
Délután átvették a pályát a női játékosok, elsőként a SOTE csapott össze az ÁTE csapatával, előbbi magabiztosan, végig vezetve nyerte 7:25-re az első szettet, az ÁTE a második elejét szorosabbá tette, vezetéssel indítottak és kemény küzdelemmel hosszabbították meg a labdameneteket, nem bírtak azonban a SOTE kitartó rohamaival, a szett eredménye így végül 16 : 25 lett.
EKE–NKE 2 : 0 (25 : 15, 25 : 15)
Ezt követően az egri EKE csapata lépett pályára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem erői ellen, a kiegyenlített első szett elején elhúzott az EKE, az NKE azonban játékrész második felében egyre inkább tapadt ellenfeléhez, végül azonban csak szépíteni tudtak, a vége 25 : 15. A második szett elején az NKE folytatta a javuló tendenciát, sokszor szereztek vezetést és nem szakadtak le hátrányban sem, egészen a szett közepéig, innentől az EKE jobban bírta a tempót, végül ezt a részt is 25:15-re nyerték.
ÁTE–NKE 1 : 1 (25 : 20, 22 : 25)
Az egyik legizgalmasabb mérkőzést az ÁTE csapata játszotta az NKE ellen, utóbbi az első 10 pontjáig magabiztosan vezetett, az ÁTE azonban ezután zsinórban gyűjtötte a pontokat, fordított, majd meg is tartotta néhány pontos vezetését a szett végéig, melynek vége 25:20 lett. A második szett ennél is küzdelmesebbnek bizonyult, az ÁTE vezetését az NKE hamar ledolgozta, majd hol az egyik, hol a másik alakulat szerzett néhány pontos vezetést, végül az NKE szerezte meg jókor utolsó pontjait, amivel 22:25-re nyerte a második részt.
DSC_0196
SOTE–EKE 1:1 (23 : 25, 20 : 17)
Nem kevésbé feszült meccset játszott az EKE a SOTE csapatával, utóbbi a meccs elején nyeregben érezhette magát egy stabil vezetéssel, 16 pontnál azonban feljött az EKE, innentől fej-fej mellett gyűjtötték pontjaikat, a szett vége 23 : 25 lett az EKE javára, a második szettben már egy percig sem érezhette magát kényelemben egyik csapat sem, nagyon kiegyenlített volt a párharc, melyből az idő lejárta miatt a SOTE jött ki győztesen, 20 : 17 arányban.
ÁTE–EKE 0 : 2 (16 : 25, 13 : 25)
Az utolsó előtti meccsen kevésbé kellett izgulnia az EKE csapatának, az ÁTE ugyan harcosan szedte pontjait, ezek azonban nem szorongatták meg az egrieket, akik magabiztosan 16 : 25-re nyerték az első szettet. A meccs második felében erőre kapott az ÁTE, azonban csak a szett elejét tudta szorossá tenni, utána megint elhúzott az EKE, 13 : 25-re nyerték a játékrészt.
NKE–SOTE 0 : 2 (9 : 25, 14 : 25)
A forduló utolsó meccsén a SOTE csapott össze az NKE csapatával, előbbiek az első szettet végig magabiztosan vezetve nyerték 9 : 25-re, a második szettben azonban meggyűlt a bajuk az NKE-vel, ami remek játékkal vezetést szerzett, a SOTE ezt követően felébredt, más ritmusba kapcsoltak és 12 : 7-es hátrányból 12 : 14-es előnyt varázsoltak, a lélektani előnyt pedig kihasználták a szett végéig, amit végül 14 : 25-re nyertek.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]