A Bogdánfy úti csoda

November 28-án hétfőn hazai pályán fogadta az ELTE-BEAC a piliscsabai futsal csapatot a Bogdánfy úti sporttelepen. A vendég gárda magabiztosan vezeti a bajnokságot és az első félidőben ez érződött is, de aztán jött a következő 20 perc és a játék képe teljesen megváltozott.

Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, sok ELTE-s szurkoló látogatott ki a Bogdánfy úti csarnokba, ahol az ELTE-BEAC csapata fogadta az addig veretlen PAFC-MITRE együttesét. A vendégek eddig szinte hibátlan mérleggel érkeztek, egyetlen döntetlenük volt még 3 fordulóval ezelőtt X-eltek egyet a Romhány SE ellen.

20161128_Futsal-004Az első percekben a játékosok szinte csak adogattak, mondhatni felmérték egymást, de azért akadt egy-két helyzet mind a két oldalon. A második percben a PAFC 6-os számú játékosa, Bula Benjamin 10 méterről próbálkozott, de az ELTE-s hálóőr Kinde Gergely magabiztosan tolta a lövését szögletre. Egy perccel később Árendás Tamás próbálkozott egy lövéssel, de az ellenfél kapuvédője is résen volt és fogta a lövést. A hetedik percben ismételten az ELTE-BEAC 7-es számú játékosa eresztett meg egy lövést, ami megpattant, de bravúrral hárítani tudott a kapus. A kilencedik percben született meg a mérkőzés első gólja, a vendégek 91-eséről, Iflinger Zsoltról elfeledkeztek a hazai védők így üresen kapta meg a labdát hét méterre a kaputól és innen már nem hibázott (0-1).

Két perccel később egy gyors ellentámadást vezethetett a hazai gárda, de sajnos a 4-es számban játszó Rácz Roland rosszul vette át a gyorsan érkező labdát, így nem sikerült gólhelyzetet kialakítani. A piliscsabai 91-es nagyon aktívan támadta a hazaiak kapuját, de több erős lövést is jól hatástalanított Kinde. Az első félidő második felében több ziccere is akadt a hazai gárdának, amivel egyenlíthetett volna, de ezeket sajnos nem tudta értékesíteni, ezt meg is büntette Bula Benjamin, mert a 16. minutumban a léc alá vágta a labdát (0-2). A hazaiak helyzetét tovább rontotta, hogy a 19. percben az ellenfél a végletekig kijátszotta a támadást és Keresztury Mártonnak már nem volt nehéz dolga, 3 méterről a kapuba gurította a labdát (0-3).

Nem lett volna jó három gólos hátránnyal elmenni a szünetre, ezt Szini László is érezte egy szögletet követően és 3 méterről a hálóba pofozta a labdát, így két gólra csökkentette a vendégek előnyét (1-3). Az első félidőről elmondható, hogy a PAFC-MITRE csapata uralta, de sok helyzet volt mind a két oldalon, a kapusoknak volt csak köszönhető, hogy nem esett több gól az első félidőben. A szünetben a nézőknek is kedveskedtek a szervezők, a mérkőzés során kiosztott ingyen sörök mellett egy kis freestyle show is volt a két játékrész között.20161128_Futsal-039

A második félidő legelején Soltész Levente előtt adódott egy nagyon nagy lehetőség, de sajnos rosszul találta el a labdát, így egyelőre még nem tudtak feljebb zárkózni a hazaiak. A 25. percben mind a két kapus nagy bravúrt mutatott be, először az ellenfél portása védte Rácz Roland lövését, majd az első gól szerzője, Iflinger Zsolt előtt adódott egy nagy lehetőség a kontrát követően, de Kinde Gergely hárítani tudott. A második félidő első részében már a csapatok kicsit idegesek voltak, sok hibával játszottak, több helyen is villant a sárga keménykedésért.

A 30. percben Árendás Tamás eresztett el egy lövést 10 méterről, amit szögletre tolt a kapus, majd két perccel később sikerült egy gólra felzárkózni. Egy szép támadást követően Dobos Dávidgurította a kapuba a labdát, amihez Jung Martint asszisztált (2-3). Egy perccel később már döntetlen volt az állás, Jung Martin a gólpasszt követően gólt is szerzett (3-3).

A mérkőzés vége előtt 5 perccel a hatoson belül buktatták a hazaiak 10-esét, Dobos Dávidot, a büntetőt Árendás Tamás végezte el, aki hidegvérrel a kapus lába közé gurította a labdát, így fordított az ELTE-BEAC (4-3). Nem kellet sokat várni a következő gólra sem, mert egy gyors ellentámadást követően Szini László megszerezte a második gólját, miután egy az egyben mehetett a kapussal és magabiztosan emelte át az elfekvő hálóőrt (5-3). A mérkőzés hátralévő részében a piliscsabai együttes felküldte támadni a kapusát is, mivel kétgólos hátrányban voltak, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, azonban többször is csak a szerencséjükön múlott, hogy nem növelte tovább a hazai együttes az előnyét.

A mérkőzés egy bravúros 5-3-as ELTE-BEAC győzelemmel zárult, erre az eredményre csak nagyon kevesen számíthattak előzetesen a tabellára tekintve. A meccset követően nagyon nagy volt az öröm a csarnokban, és a későbbiekben ez a nagyon értékes három pont még jól jöhet a gárdának.

20161128_Futsal-047

ELTE-BEAC – PAFC-MITRE, 5-3 (1-3)
Budapest, Bogdánfy úti sporttelep. Vezette: Deme Rajmund, Kubicsek Máté, Krix Dávid
BEAC: Kinde Gergely, Rácz Roland, Árendás Tamás, Szini László, Káplár Tamás Cserék: Bereczky Máté, Gallatz Kristóf, Dobos Dávid, Soltész Levente, Mudra Ákos, Jung Martin, Szabó Dávid, Béni Zoltán, Máthé Márk Vezetőedző: Somogyi Gábor
PAFC-MITRE: Kurucz Dávid, Bula Benjamin, Déri Csaba, Keresztury Márton, Ambrus Tamás Cserék: Szécsi Balázs, Iflinger Zsolt, Moldován Dániel Lucifer, Tóth Márton, Víz Fülöp, Fűrész Béla, Gémesi Áron Vezetőedző: Kun István

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]