Már a tavaszra hangoltak futsalos lányaink

Az I. ELTE-BEAC Női Futsal Kupán egyetemünk csapata mellett több neves együttes is részt vett.

Január 13-án az ELTE-BEAC női futsal csapata első alkalommal rendezett felkészülési kupát, amelyre négy csapat részvételével a Bogdánfy úti sporttelepen került sor. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő ELTE-BEAC mellett a Keleti csoport listavezetője, a Rubeola FC Csömör, a negyedik helyen álló Skorpió SE és az Obsitos SE vett részt a kupán. Az 1x25perces mérkőzések barátságos hangulatban zajlottak, és kiváló alkalmat nyújtottak a tavaszi szezonra való felkészülésre.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően, a tornagyőzelmet a Rubeola FC Csömör csapata szerezte meg, akik a nagypályás válogatottakkal a soraikban rendre felőrölték az épp aktuális ellenfelüket. A második-harmadik helyen holtverseny alakült ki a Skorpió SE és a hazai ELTE-BEAC között, ahol jobb gólarányuknak köszönhetően a salgótarjáni lányok végeztek a dobogó második fokán.

A legjobb kapus Ősz Csenge lett, aki fiatal korát meghazudtolóan, végig kiváló formában védett, neve egy-két éven belül akár a válogatottnál is szóba kerülhet. De parádés formát mutatott Nagy Lídia (Skorpió SE) illetve Hajdu Orsolya (ELTE-BEAC) is, ami igen biztató lehet csapatunk számára.

A gólkirály holtversenyben Fogl Katalin (Rubeola FC Csömör) és Csiszár Henrietta (Rubeola FC Csömör) lett, 10-10 góllal.

Most pedig nézzük meg csapatunk teljesítményét tüzetesebben is.

Nehéz tornára számítottunk, mivel a Keleti csoport két meghatározó csapata, a listavezető Rubeola FC Csömör, és a 4. helyezett Skorpió SE is elfogadta meghívásunkat az I. ELTE-BEAC Női Futsal kupára.

Csapatunknál nagy volt a jövés-menés a téli átigazolási időszakban. Még decemberben Vaszil Ágnes, Bogdán Adrienn és Králik Zsófia csatlakozott hozzánk, míg a januári átigazolási időszakban reményeink szerint, Papp Dórát, Gladity Alexandrát és Orbán Csillát is szerződtetni tudjuk – ők jelenleg az Universum futsal csapatának alkalmazásában állnak. Ezzel a kissé átalakult kerettel kupa legfőbb célja részünkről az volt, hogy a lányok meccsszituációban is megismerjék egymást, a jó eredmény csak a másodlagos elvárások között szerepelt. Mivel a tervezett öt csapat helyett csak négy vett részt a tornán, így változott a kupa lebonyolítása is, a gárdák kétszer mérkőztek meg egymással.

Edzői intelemAz első meccsünkön az Obsitos csapata volt az ellenfelünk, akik jelenleg a Keleti csoport második felében tanyáznak. A mérkőzésen háromszor is vezetett az Obsitos csapata, de Papp Dóra jóvoltából mindig egyenlíteni tudtunk. A játékunkba még sok hiba csúszott, de Hajdu parádézott a kapuban, így sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést.

Egy meccs pihenő után a salgótarjáni Skorpiók csapatával játszottunk, akik két-három éve az NB II meghatározó együttesének számítanak. Ismét a vendégcsapat szerezte meg a vezetést, de sikerült egyenlítenünk, Papp második meccsén már a negyedik gólját szerezte. A csapat teljesítménye is javult, Vaszil és Lenczl jó teljesítményt nyújtott center poszton. A mérkőzést az utolsó öt percben sikerült a javunkra fordítani, amikor Beke és Gladity is betalált, így 3-1-re sikerült legyőznünk a rutinos salgótarjáni csapatot.

A harmadik mérkőzésünkön, az NB II talán legjobb csapata ellen játszottunk, hiszen a csömöriek veretlenül vezetik a Keleti csoportot, és több nagypályás válogatott is a csapatukban játszik. Így számunkra tétnélküli volt a mérkőzés, a csömöri csapat jelenleg más játékerőt képvisel, mint mi, de ez nem azt jelentette, hogy feltett kézzel mentünk volna ki a pályára… A meccs elején Beke gyönyörű találatával  meglepetésre vezetést szereztünk, innentől kezdve viszont a vendégek átvették a meccs irányítását, és felőröltek minket. A találkozó végeredménye 7-2 lett, ami csoportunk listavezetője ellen még elfogadható eredménynek mondható.

A második kör első mérkőzésén, az Obsitos ellen mérkőztünk meg újra. A hétvégén ezen a meccsen játszottunk a legjobban, látszott, hogy a lányok már kezdtek összecsiszolódni. Szép támadásokat vezettünk, de a meccs során a négy szerzett gól mellett még körülbelül öt ziccert hibáztunk el. A 18. percet követően ez majdnem megbosszulta magát: 03-0-s vezetés birtokában egy kis rövidzárlat alatt felzárkózott egy gólra az ellenfél, ám a végén egy gyönyörű támadásból Gladity volt közelről eredményes, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

A Skorpiók elleni mérkőzésünkön folytattuk biztató játékunkat, több eddig kevesebbet pályára lépő lányunk kapott szerepet, de a játékunkat ez nem befolyásolta, viszont a szerencsével ezúttal hadilábon álltunk. A Skorpiók két szerencsés gólt szereztek – igaz, ezeket két óriási egyéni hiba előzött meg –, a mi helyzeteink pedig rendre kimaradtak. Ha egy kicsit jobban koncentrálunk, és szerzünk egy találatot, akkor a torna második helyén végezhettünk volna. Kár érte, utólag persze már könnyen okos az ember…

Mosolygós arcok mindkét oldalon – ez még nem a bajnokság A Csömör elleni második mérkőzésünk már teljesen tétnélküli volt számunkra, így két rutinos játékosunk is pihenőt kapott. A meccs végeredménye csalóka, mivel öt perc után teljesen kimerült az addig parádézó Hajdu és onnantól kezdve mezőnyjátékos állt a kapuban, így erről az összecsapásról a mi részünkről csak Pál Eszter első remek találatát említenénk meg.

Összességében elmondható, hogy nagyszerű kis tornán vehettünk részt, ami jól szolgálta a csapat fejlődését. A felkészülést a héten folytatjuk tovább, hogy aztán jövő héten a szári rajton folytatódjék a bajnoki küzdelem.

Csütörtök este az 1988 Déli csapata ellen játszunk egy 3x25perces edzőmérkőzést a Kerék utcában, aminek eredményéről természetesen beszámolunk.

Hajrá ELTE, hajrá BEAC!

 

Az ELTE-BEAC mérkőzései a tornán:

ELTE-BEAC – Obsitos SE 3-3 Gólszerzők: Papp (3) ill. Marton, Bakó, Mádi

ELTE-BEAC – Skorpió SE 3-1 Gólszerzők: Papp, Beke, Gladity ill. Molnár

Rubeola FC Csömör – ELTE-BEAC 7-2 Gólszerzők: Fogl (2), Csiszár, Vágó, Szalkai, Bobok, Nagy-Peti, ill. Beke(2)

ELTE-BEAC – Obsitos SE 4-2 Gólszerzők: Veszely, Gladity, Papp, Lenczl ill. Ferenczi, Linke

ELTE-BEAC – Skorpió SE 0-2 Gólszerzők: Fehér (2)

Rubeola FC Csömör – ELTE-BEAC 16-2 Gólszerzők: Nagy-Peti (5), Csiszár (3), Fogl(2), Szalkai(2), Szabó, Vágó, Bobok, ill. Beke, Pál

A kupán résztvevő keret:

Hajdu (kapus) – Takács (csapatkapitány), Fóris, Beke, Gladity, Papp, Bogdán, Veszely, Vincze, Lenczl, Antal, Vaszil, Pál, Gizella

Vezetőedző: Sajben Marcell

(Fotó: s’micheller photography, Futsal – nothing else)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]