A legjobb magyarországi magyarok

Székelyudvarhelyen két vereség után egyenesen a döntőig meneteltek az ELTE SE férfi futsal csapatának játékosai. Végül ezüstéremmel tértek haza Erdélyből a fiúk.

http://idejeh.hu/elteonline/wp-includes/js/tinymce/plugins/wordpress/img/trans.gifA december 16-18. között megrendezett Erdélyi Labdarúgó Diákkupa döntőjében 5-3-as vereséget szenvedtek az Ifjúsági Sepsi profi játékosokból álló gárdája ellen. A torna legjobb mezőnyjátékosa az NB II-es bajnokságban is remeklő Farkas Dezső lett, ő és Tóth Károly vezetőedző nyilatkozott az Online-nak.

“A tavalyi év során ismerkedtem csak meg a futsal világával, így még nem tartom magam rutinos játékosnak, ennek ellenére sikerült kiérdemelnem a legjobb mezőnyjátékos díjat, amelyre nagyon büszke vagyok. Remélem ez csak a kezdet a jövőmet illetően” – mondta lapunknak Farkas Dezső. Az NB II-ben 14 meccsen 17 gólt hintő játékos mellett Tóth Károly, az ELTE SE trénere is nagy pillanatokat élt át Székelyudvarhelyen, hiszen 2007-ig az Udvarhelyi SK csapatát irányította.

“Két vereséggel kezdtünk, és már-már a kiesés szele suhintgatott. A 3. meccsre nagyon összeszedtük magunkat. Nyertünk és a folytatás is győzelem volt” – értékelte a csapat telsesítményét Tóth Károly az ELTE Online-hoz eljuttatott beszámolójában. “A döntőben is lehetett volna keresnivalónk, hisz az első 5 perc játéka után 2:0-ra vezettünk. Sajnos ellenfelünk profi játékosai összeszedték magukat, teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést, és így a tornát. Nekünk, mint a legjobban teljesítő “magyarországi magyaroknak” (kint így hívnak bennünket) az ezüstérem jutott.”

Az udvarhelyi teljesítmény is jelzi, hogy futsalosaink egyre jobb formába lendülnek. A bajnokság hetedik helyén tanyázó csapat öt meccse nem talál legyőzőre (a Vasas és a BME elleni találkozókról írtunk is), január 16-án az Érdi ASC-t verték 6-1-re.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]