Ne legyen többé mumus a diákhitel!

Sokan, ha csak meghallják a diákhitel szót, már menekülnének is legszívesebben. Általában azzal érvelnek, hogy nem akarják még 40 éves korukban is azt törleszteni, vagy azzal, hogy miért kezdenék az egyetem utáni életüket hitellel. Ebben a cikkben bebizonyítom nektek, hogy miért alaptalanok a diákhitellel szemben támasztott előítéletek.

Nézzük hát az elejéről! A hagyományos értelemben bankoktól felvett hitel – tehát véletlenül sem egy sötét sikátorban egy fura fazontól kölcsönkért pénz uzsorakamatra – nagyon hasznos dolog tud lenni, de felelősségteljes döntést igényel annak használata. Ez ugyanúgy érvényes a diákhitelre is. A különbség annyi, hogy utóbbinak jóval kedvezőbb feltételei vannak, hiszen kimondottan tanulókra lett tervezve, tehát egyáltalán nem kell tartanunk tőle. A diákhitel más, mint a többi hiteltermék.

Az talán magától értetődő, hogy ha még az egyetemi éveink alatt vissza akarjuk fizetni a hitelt, akkor csak abban az esetben vállaljuk be, ha van jövedelmünk, amiből tudjuk azt fedezni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy iskola mellett még éjszakai műszakot is kell vállalnunk, hiszen számos ösztöndíj elérhető; legyen az a tanulmányainkkal, tudománnyal, sporttal, kultúrával vagy családi háttérrel kapcsolatos. Ha pedig még valahol el tudunk vállalni kisebb munkákat, akkor még jobb helyzetben vagyunk. De természetesen van egy olyan lehetőség is a Diákhitel1 és a Diákhitel2-nél, hogy csak akkor kezdünk el törleszteni, ha már végeztünk, és akkor teljes mértékben a tanulmányainkra kell csak koncentrálnunk. A törlesztőrészletünk pedig a jövedelmünkkel lesz majd arányos.

Tévhit, hogy a diákhitel egyenes út a csődhöz – Forrás: pecsma.hu

Mire is kellhet nekünk a diákhitel:
Ha valaki nincs olyan szerencsés helyzetben, hogy az állam támogatja a tanulmányait és saját magának kell finanszírozni az egyetemi éveit, akkor tandíjra is igényelhető. Amennyiben viszont „csak” nem várt kiadásaink akadtak, amelyeket nem tudunk hirtelen miből kifizetni, akkor erre is jó opció lehet a szabad felhasználású diákhitel.

Három típusú diákhitel jöhet szóba: a Diákhitel1, a Diákhitel2 és a Diákhitel Plusz.

Diákhitel1:
Más mint egy banki hitel, mert nincs hitelbírálat, kezes és fedezet, valamint rugalmasan módosítható a hitelösszeg. Az ügyintézés teljes folyamatát online intézhetjük. Amennyiben nem szeretnénk tanulmányaink alatt a törlesztéssel foglalkozni, akkor sincs baj, ugyanis elég a jogviszony megszűnése után elkezdeni a törlesztést, de persze korábban is lehet, ha szeretnénk. Sőt, sem az előtörlesztésre, sem a végtörlesztésre nem számolnak fel plusz költségeket.

  • Bárki felveheti, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, még nem töltötte be a 45. életévét, magyar állampolgár és bejelentett lakcímmel rendelkezik. Jogosult továbbá, aki menekültként elismert, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezik, valamint Magyarországon szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik.
  • Szabad felhasználású, szóval a számlánkra érkező összeget elkölthetjük lakhatásra, technikai eszközökre, szórakozásra vagy amire csak szeretnénk.
  • 15 000 Ft-tól 150 000 Ft-ig terjedő havi összeget vehetünk fel, így tanulmányi félévenként akár 750 000 Ft-hoz is hozzájuthatunk.
  • Nagyon egyszerű a felvétele. Átutalják a megadott számlaszámra, és már rendelkezésre is áll az igényelt összeg. A hitelt igénylő döntheti el, hogy havonta vagy félévente egy összegben kapja meg a pénzt.
  • A kamat mindössze 1,99%, rejtett költségek nélkül.
  • Nem utolsó sorban: bármikor igényelhető.
Könnyen és egyszerűen igényelhető a Neptunon keresztül – Forrás: A Diákhitel Központ YouTube-csatornája

Diákhitel2:
Érdemes tudni, hogy ennél sincs hitelbírálat, kezes és fedezet. Mindent el tudunk intézni online, és rugalmasan módosítható a hitelösszeg. Ha úgy látjuk jónak, elég azután elkezdenünk a törlesztést, miután végeztünk, de ha nem várnánk addig, akkor semmiféle plusz költség nem terhel minket az elő- vagy a végtörlesztés miatt.

  • Kizárólag képzési költségre lehet elkölteni, tehát csak olyan hallgatók vehetik fel, akik önköltséges képzésen vannak. További feltételek, hogy aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie az illetőnek, 45 év alatti legyen, magyar állampolgársággal és bejelentett lakcímmel rendelkezzen. A Diákhitel2-re is érvényesek azok a plusz kritériumok, hogy jogosultak, akik menekültként elismertek, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkeznek, illetve Magyarországon szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik.
  • A tanulmányok alatt bármikor igényelhető.
  • Az összeg az adott képzésre meghirdetett önköltségi díjjal egyenlő.
  • Ha ezt a hitel vesszük fel, akkor a Diákhitel Központ közvetlenül az adott felsőoktatási intézménynek utalja a pénzt, így ha az igénylés megtörtént, további teendőnk már nincs vele.
  • Az állami kamattámogatásnak köszönhetően a kamata 0%, és nincsenek rejtett költségek.

Diákhitel Plusz:
A hagyományos banki hiteleknél felmerülő hitelbírálattal, fedezettel, valamint a kezessel itt sem kell számolnunk, és ugyanúgy online intézhető minden.

  • Olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező tanulók vehetik fel, akik az 55. életévüket még nem töltötték be, magyar állampolgárok és bejelentett lakcímmel rendelkeznek. A Diákhitel Pluszra szintén jogosultak azok a hallgatók, akik valamilyen formában érintettek a bevándorlásban. (Ezzel kapcsolatban a Diákhitel1-nél és a Diákhitel2-nél is találhatsz bővebb információkat, hiszen ugyanazok érvényesek itt is.)
  • A hitel szabad felhasználású.
  • A legkisebb felvehető összeg 100 000 Ft, a maximális pedig 500 000 Ft. A hitel összegéről a hitelfelvevő dönthet, viszont egy szempontnak meg kell felelnie. Az igényelt összegnek, ami a minimum és a maximum értéknél nem lehet sem kisebb, sem nagyobb, 100 000-rel oszthatónak kell lennie.
  • A hitel felvételét követően egy év türelmi idő van, ami alatt nincs törlesztési kötelezettség, utána pedig az általunk meghatározott mértékben törlesztünk. Történhet ez akár még egyetemi éveink alatt vagy utána. Az 1 év türelmi idő leteltével mindenképpen megkezdődik a törlesztési folyamat.
  • Az állami kamattámogatásnak köszönhetően kamatmentes a hitel a teljes futamidő alatt. A törlesztési időt az igénylő határozza meg 1 és 5 év között. Fontos azonban, hogy később nem változtatható meg a futamidő, ezért érdemes alaposan átgondolni, mennyi idő alatt akarjuk visszafizetni.
  • 2021. június 30-ig bármikor igényelhető.
Gyermek születése vagy örökbefogadása esetén családtámogatási kedvezmények is járnak – Forrás: diakhitel.hu

Remélem, hogy most már nem csak én gondolom úgy, hogy a diákhitel nem egy csapdát, hanem valós segítséget jelenthet a diákok számára. Igaz, hogy a Diákhitel1-nél és a Diákhitel2-nél is lehetőségünk van arra, hogy csak a tanulmányaink végeztével kezdjünk el törleszteni, és éppen ezért terjed az a tévhit, hogy öregebb korunkban is azt „kell” majd még fizetnünk, ha felvesszük. Viszont ha teszünk azért, hogy pénzt keressünk tanulmányaink során, akkor akár még hallgatói éveink alatt is visszafizethetjük a teljes összeget, valamint az elő- és a végtörlesztést bármikor megtehetjük. Szóval minden csak tőlünk függ, hogy teszünk-e azért, hogy minél hamarabb visszafizessük, vagy tologatjuk magunk előtt még jó sokáig.

Kiemelt kép: szegedma.hu