Baby Yoda jött, látott és meghódította a világhálót

Baby Yodát először a The Mandalorian sorozat első epizódjában láthattuk, majd szinte azonnal ellepték a közösségi médiát a kis apróságról készült képek és mémek. Bár sok még a rejtély a csöppség körül, de igyekeztem összegyűjteni a főbb tudnivalókat róla. Figyelem, a cikk helyenként spoilereket is tartalmazhat!

A The Mandalorian amerikai websorozat 2019. november 12-én indult el a Disney+-on keresztül. Ez volt az első olyan tartalom, melyet a Disney a saját streaming szolgáltatásán jelentetett meg. Bár ez egyelőre csak néhány országban érhető el, mégis világszerte több millióan követték lázas izgalommal a mandaloriai fejvadász történetét. Ebből jól látható, hogy a nézők zöme nem legális úton tette ezt meg, így a sorozat – a Trónok Harca mellett – a legtöbb illegális letöltés nem hivatalos díját is bezsebelte. A The Mandalorian forgatókönyvírója Jon Favreau volt; nevéhez olyan sikeres alkotások köthetőek, mint a Vasember-filmek első két része vagy Az ifjú Sheldon bevezető epizódja. A címszerepet a Trónok Harca Oberyn hercege, Pedro Pascal játssza, bár az arcát végig maszk fedi, illetve több jelenetnél is Brendan Wayne, a legendás John Wayne unokája bújt az idegen fejvadász páncéljába. Mellettük még olyan híres színészek szerepelnek benne, mint Carl Weathers (Rocky-filmek, Ragadozó), Gina Carano (Deadpool) vagy a legendás német rendező, színész Werner Herzog.

A sorozat népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy az IMDb-n 8,8-as pontszámával a legjobbak közt szerepel, sőt, minden idők legjobb tv-műsorai között pedig a 62. helyen áll. Sikerének titkai közé tartozik az elsőként itt alkalmazott stagecraft technológia, melynek segítségével a stáb képes volt digitális környezeteket kivetíteni a szereplők köré, ezzel felváltva a zöld hátteret.

A stagecraft technika élesben – Forrás: geektyrant.com

Rátérve a történetre, a The Mandalorian spinoff-sorozat a Csillagok háborúja VI. – A jedi visszatér című film cselekménye után játszódik körülbelül öt évvel. A sztori nem kapcsolódik szorosan a fő történetszálhoz, így nem is szerepelnek benne ismertebb karakterek. Ez is erőssége a sorozatnak: úgy képes új szereplőket felvonultatni, hogy közben megismerjük a múltjukat, és azonosulni tudunk velük. Újdonságnak számít az is, hogy ezúttal látszólag nem egy nagy horderejű, „galaxisrengető” cselekményről van szó: egy mandaloriai fejvadász szemén keresztül ismerhetjük meg a Peremvidék mindennapjait, valamint láthatjuk az endori csata következményeit is. Egy jelenet erejéig visszapillanthatunk a klónháborúk egyik csatajelenetébe is, amikor a szeparatisták B2-es droidjai lemészárolják egy település lakosságát; ezzel valóságosabb képet festenek a háború borzalmairól, mint a mozifilmekben és animációs sorozatokban megszokott mesés, hőseposzokba illő küzdelmek. A történet röviden: egy birodalmi tiszt felbéreli Mandót, hogy szerezzen meg neki egy értékes árut, amiről kiderül, hogy nem más, mint egy ötven éves, zöld kis idegen bébi. A fejvadász úgy dönt, nem hagyja, hogy a birodalmiak kísérletezzenek rajta, kimenti tőlük, majd védelme alá veszi. Innen kezdődik kettejük furcsa, veszélyekben gazdag, olykor vicces kalandja. De vajon mi vagy ki ez a kis lény?

Baby Yodát, vagy eredeti nevén, A Gyermeket kezdettől fogva nagy rejtély veszi körül; már maga a neve is egyfajta misztikumot áraszt. A Baby Yoda nevet a rajongók aggatták rá, majd a Disney is átvette ezt a kifejezést. Bár ez a megnevezés nem pontos, mivel nem Yoda gyerekkori megfelelőjéről beszélünk, csupán egy fajba tartoznak. Igen ám, de annak a nevét se tudjuk – ha minden igaz, a már készülő második évadban erre is fény derül majd –, illetve eddig csak a faj két képviselőjét láthattuk a mozifilmekben, így jött az ötlet a rajongóktól, hogy a kettőt összekapcsolják. Ha már a kreatív névadásnál tartunk, egyesek a sorozatot is átkeresztelték „Daddalorian”-ra és „ManDADlorian”-ra (a „dad” apát jelent magyarul), utalva a címszereplő odaadó védelmére.

Forrás: xtrafondos.com

Már magát a forgatást is nagy titkolózás övezte. Donald Glover – aki a fiatal Lando Calrissiant játszotta a Solo-filmben – javasolta Jon Favreau-nak, hogy tartsa titokban Baby Yoda létezését egészen a megjelenésig, mivel manapság a nézőket úgy lehet megnyerni, ha a rendezők meglepik őket valamilyen váratlan húzással. Olyannyira biztosra mentek, hogy szakítottak a filmes hagyományokkal, és a kritikusok is csak az első rész megjelenése után láthatták a kész epizódot. Számításaik bejöttek: valósággal felrobbantották a közösségi médiákat a Baby Yodáról készült mémek, képek, rajzok. Az is sokat elárul a sikeres akcióról, hogy a Wookieepedián (a Star Wars Wikipedia oldalán) a legtöbb keresés a sorozattal kapcsolatban történt az első epizód megjelenésétől számított 24 órában – első helyen egyébként Yoda fajával kapcsolatban. Mindebben hatalmas szerepe volt A Gyermeknek. Az egyik szereplő, Werner Herzog így nyilatkozott a kis lényről:

„Egyszerűen szívszorító! Szívszorítóan gyönyörű! […] Egy fenomenális technikai csoda, de a technikai csodán túl egyszerűen szívszorító. […] Teljesen hitelesen nézett ki. Elsírtad magadat, amikor megláttad”.

Jon Favreau, a The Mandalorian forgatókönyvírója – Forrás: hu.ign.com

Valóban, a bábú annyira valósághűre sikeredett, hogy a forgatáson is azt használták CGI (számítógépes animáció) helyett. Bár a sorozat munkálatai során Dave Filoni rendező és Jon Favreau kétszer akarta leforgatni a Baby Yodás jeleneteket – egyszer a bábúval, egyszer pedig nélküle, ugyanis számítógépes utómunkával akarták helyettesíteni arra az esetre, ha nem lesz meggyőző –, végül Werner Herzog avatkozott közbe, mondván „Gyávák vagytok! Hagyjátok ott!”. Végül nem cserélték le. A minőségnek megvolt az ára is: maga a Baby Yoda-bábú több mint 5 millió dollárba került, ami az egész forgatás büdzséjének közel a 4-5%-a. Egy birodalmi felderítőt játszó színész, Adam Pally így emlékezett vissza az egyik jelenetre:

„Emlékszem, amikor először felvettük azt, hogy megütöm. Szóltak, hogy »Vágás!« és Jon (Favreau), aki egy monitoron át nézte az egészet az irodájából, lejött és azt mondta »Csak tudatni akarom veled, hogy ez a hős Yodánk (az angolban „hero prop”-nak nevezik a közeli jelenetekhez használt bábukat és kellékeket ­– szerk.), és nagyjából ötmillió dollárba került. Szóval akarom, hogy megüsd, csak szeretném, ha közben ezt észben tartanád«, mert szerintem túl nagyot lendítettem. A következő három felvételnél el se találtam, annyira ideges voltam”.

Bár már vége az első évadnak, mégse került még forgalomba a hivatalos Baby Yoda-játékfigura. Ez annak tudható be, hogy a stúdió elővigyázatosságból nem rendelte el azok gyártását az első rész kikerülése előtt. Így aki eredeti, Disney által forgalmazott Baby Yodára vágyik, annak tavaszig várnia kell, de addig is elő lehet rendelni a hivatalos oldalon. Bár azt tudni kell, hogy a Disney nem szállít Magyarországra, de nem kell csüggedni, rengeteg más módon is kimutathatjuk rajongásunkat iránta. Nem kell sokat böngészni a neten, hogy rengeteg fan tárgyat találjunk: akár magadon is hordhatod a csöppséget póló formájában, vagy ha a szobádat szeretnéd díszíteni vele, bábúk és plakátok széles választékából válogathatsz. Viszont ha csak a reggeleidet akarod feldobni vele, akkor a Baby Yodás bögréket neked találták ki, de ezeken túl rengeteg házikészítésű termékkel találkozhatunk az interneten. Bár a Disney megpróbálta leállítani a nem hivatalos termékek árusítását jogvédettségre hivatkozva (a Yoda, a Mandalorian és a Star Wars szavak), a netes eladók megtalálták a kiskapukat: termékeiket átnevezték „baby alien”-re és hasonlókra, így kijátszva őket. Amennyiben egy életnagyságú, valósághű Baby Yoda-figurát szeretnél magadnak, ami még hivatalos termék is, akkor mélyen a pénztárcádba kell nyúlnod: a Sideshow Inc. nemrég dobta piacra termékét, melynek ára $ 350 (kb. 100.000 forint), azonban ez is csak augusztus és október környékén kerül kiszállításra.

Forrás: hookedonfandom.com

Végezetül egy kis jövőbe tekintés: alighogy kijött az évadzáró rész, Jon Favreau elmondta, hogy már forgatják az új epizódokat és 2020 őszétől láthatjuk is őket. Mást nem árult el, csak egy képet töltött fel a Twitterre egy gamorreairól – ezek a disznóra hasonlító lények őrizték Jabba palotáját a Tatooine-on. Több lehetséges magyarázattal is előálltak a rajongók: sokan úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy visszatérünk még egyszer a jól ismert sivatagi bolygóra, míg mások egy új karaktert látnak benne. Vagy esetleg jobban megismerhetjük e faj szülőbolygóját és annak lakóit? Ősszel kiderül a második évadban.

Hengszter Norbert írása

Kiemelt kép: wallpapersden.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]