Zumba, hiphop vagy önvédelem érdekelne? Még nem késő elkezdeni!

Javában zajlanak a pörgős zumbaórák Zelkó Rékával, a jó hangulatú önvédelmi foglalkozások Varga Rékával és Kovács Petrával, Kövecses Patti hiphop csoportja meg sikert sikerre halmoz már a táncterem falain kívül is.

A legtöbben nem szeretünk kilépni a komfortzónánkból, mert félünk megtenni az első lépést. Ezzel én sem vagyok másképp. Emlékszem, tavaly ilyenkor én is otthon ülve gondolkoztam azon, milyen jó lenne kipróbálni a zumbát. Ismertem Rékát, ha éppen a táncóra kevésbé, akkor az ő személye inspirált arra, hogy lemenjek a táncterembe. Kíváncsi voltam, milyen hangulatban telik az órája. Azonban a motivációm kevés volt, ezért még hetekig halogattam a dolgot. Úgy gondoltam, egy jól összeszokott, profi csapatba kerülnék, ahol olyan lennék, mint egy befüvezett ugráló tehén. Hagytam, hogy legyőzzön a félelem, mígnem egy esős novemberi estén elmentem az egyik órára. Fantasztikus élmény volt és csak egyetlen dolgot bántam meg utólag: hogy nem mentem előbb. Annak viszont örültem, hogy bár nem azonnal, de kipróbáltam egy számomra új mozgásformát.

Érdekel, vajon más hogyan éli meg a találkozást ezekkel a foglalkozásokkal? Ha igen, akkor mindenképp olvass tovább!

Nem tudom emlékeztek-e még, de a gólyahéten az elsőévesek bepillantást nyerhettek mind a zumba, mind a hiphop és mind az önvédelmi órák világába; ezekről az élményekről kérdeztem Vugrinecz Rékát, Bányai Boglárkát, Horváth Lucát, Horváth Rebekát, Béres Bencét és Góczán Pált.

Fotó: Kardos Laura1

1. Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel a foglalkozáson?

Rebeka (zumba): Gondoltam jó lehetőség új embereket megismerni, egy közösségbe tartozni, és persze annak is örülök, hogy mozoghattam kicsit, mivel sajnos mostanában hanyagoltam.

Luca (hiphop): Érdekelt ez a fajta tánc, kíváncsi voltam milyen. Emellett hallottam a táncosoktól, hogy megéri elmenni, mert izgalmas program lesz és nem is okozott csalódást. Nagyon élveztem az órát.

Boglárka (önvédelem): Régóta érdeklődtem az önvédelmi órák iránt – nem csak itt az egyetemen. Most pont olyankor tartották, amikor az időrendembe is belefért.

Réka (hiphop): A kollégiumi beköltözés napján összefutottam Pattival, és Karacsi Gábor bemutatott neki. Ekkor hívott el az órájára, és nagyon örültem neki, mert nagyon aranyos volt a lány.

Bence (önvédelem): Mindig is érdekeltek ezek a sportok; az olimpiai és az EB-közvetítéseket ha tehetem, megnézem.

Pál (hiphop és zumba): A hiphop érdekelt régebben is és egy ideig próbálgattam is. Zumbára meg már a hiphop után mentünk át egy barátommal, mert még éreztük a lábunkban a táncot.

Fotó: Czirók Dániel (archív)

2. Volt korábbi tapasztalatod az adott mozgásformával?

Rebeka (zumba): Nem volt.

Luca (hiphop): Nem, nem volt semmilyen tapasztalatom, de ez az óra nagyon meghozta hozzá a kedvem.

Boglárka (önvédelem): Sajnos nem volt tapasztalatom korábbról; egyetlen egyszer vettem részt kick-box edzésen, de ennyiben ki is merült a dolog.

Réka (hiphop): Nem volt, de 12 évig néptáncoltam, szóval valamennyi ritmusérzékkel talán rendelkezem, és nagyon érdekelt ez a műfaj is.

Bence (önvédelem): Nem volt tapasztalatom, másfajta sportot űzök.

Pál (hiphop és zumba): Hiphop terén volt, zumba terén nem.

3. Hogy érezted magad az órán, milyen élményekkel gazdagodtál?

Rebeka (zumba): Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk. A mozdulatok is tetszettek; még elsőre is tudtam nagyrészt követni őket. Réka nagyon aranyos volt és a lányok is, akik régebb óta járnak hozzá. Nem éreztem azt, hogy kirekesztettek volna azért, mert új vagyok.

Luca (hiphop): Patti nagyon ösztönzőleg hatott mindenkire és bátorított minket, egy rossz szava nem volt, mindenkiből a legjobbat szerette volna kihozni, ami szerintem sikerült is. Nekem nagyon pozitív volt az egész óra. Örültem, hogy figyelt arra is, hogy pihenjünk közben és eleget igyunk. Még a bemelegítés és a levezetés is nagyon jó hangulatban telt. Patti szerintem nagyon profin, szívvel lélekkel, teljes odaadással vezette az óráját. Szerintem nagyon jó tánctanár; fantasztikus koreográfiát rakott össze és nagyon jó zenéket hozott. Olyan bölcs gondolatokat is átadott nekünk, amiket a mindennapi életben is hasznosítani tudunk.

Boglárka (önvédelem): Bár sose kerültem szerencsére olyan szituációba, amikor konkrétan jó lett volna használnom pár fogást, de ha lett volna ilyen, akkor nagyobb önbizalmat adott volna, ha tudok. Régebben esténként, úgy este 10 körül jártam futni Szombathelyen. Nagyobb biztonságérzetet adott volna, ha tudom, hogy baj esetén a futáson kívül más „eszköz” is van a tarsolyomban. Konkrétan a fogások nevét nem tudom, amire megtanítottak a lányok, de mindkettő alapfogás volt, főleg arra irányult, hogy a támadó (kéz)szorításából kikerüljünk. Nagyon szimpatikus volt számomra, ahogy mindkét foglalkozásvezető kissé humoros, de közben mégis szabályozott formában mutatta be a fogásokat. Ezután párban volt lehetőségünk gyakorolni. Jól esett, hogy egyesével odajöttek a párokhoz megnézni, hogy helyesen hajtjuk-e végre a gyakorlatot és türelmesen megvárták, míg begyakoroltuk. Ezután különböző esésfajtákat mutattak meg nekünk. Jól esni tudni kell, akkor elkerülhető a baleset. Összességében nekem nagyon pozitív élmény volt kissé megerősítette a biztonságérzetem. Bár lehet, inkább továbbra is elfutnék, ha olyan helyzet adódna…

Fotó: Mihajliv Renáta (archív)

Réka (hiphop): Kicsit késve érkeztünk, ezért táncolni nem álltunk már be. Viszont úgy gondolom, Patti rendkívül energikus, jó fej módon vezette az órát. Minden kérdésre készséggel válaszolt, és amikor egyedül bemutatta a koreot, az nagyon durva volt: látszott rajta, hogy imádja csinálni. Talán ez tetszett a legjobban.

Bence (önvédelem): Szép teljesítmény Varga Rékától ilyen magas szinten űzni a saját sportját. Egyébként nem veri nagydobra a tudását, és nem is gondoltam volna első ránézésre, hogy ilyen sportot csinál. Nekem tetszett a hozzáállása mind a sporthoz, mind hozzánk, laikusokhoz.

Pál (hiphop és zumba): Patti nagyon energikus és jókedvű volt. Az óráin nagyon jó hangulat volt, illetve a társaság is nagyon tetszett. Patti mindig segített, többször megmutatta a mozdulatokat. Igaz könnyebbre számítottunk, de rendesen megdolgoztatott bennünket… Réka szerintem nagyon jól tartotta a zumbát, igaz sok időt nem töltöttem ott, de nagyon tetszett, és szerintem jó vezetője a csapatnak.

Hogy mi a tanulság?

Sosem késő belekezdeni valami újba, főleg ezekbe a foglalkozásokba, hiszen a gólyahéten résztvevők mindannyian pozitív élményekkel távoztak az órákról, még úgyis, hogy legtöbbjüknek semmiféle tapasztalata nem volt korábban ezekkel a mozgásformákkal.

Ha további információt szeretnél a foglalkozásokról, keresd a vezetőket! A nevükre kattintva megtalálod őket a közösségi médiában, ahol üzenet írásával jelentkezhetsz az óráikra.

Zumba – Zelkó Réka
Hiphop – Kövecses Patti
Önvédelem – Varga Réka, Kovács Petra

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]