Fergeteges programokat ígér a SEK TEN

Idén sem marad el a hagyománnyá vált tavaszi esemény, melyet az ELTE HÖK Savaria szervez a hallgatók számára. A SEK TEN (Savaria Egyetemi Központ Tavaszi Egyetemi Napok) számos izgalmas programot kínál a kikapcsolódni vágyó hallgatóknak és oktatóknak. A részletekről két szervező, Hajas Ádám és Zelkó Réka meséltek nekünk.

Időtlen idők óta hagyomány, hogy tavasszal a hallgatók megünneplik diáklétüket – ebben oktatóik is partnerek. A szorgalmi időszak vége felé járva már nem csupán azért harcolnak együtt, hogy görbüljön a félév végi érdemjegy, hanem ezeken a napokon vállvetve küzdenek a csapatversenyek első helyéért.

Az esemény szervezési és lebonyolítási feladataiból a Hallgatói Önkormányzat minden tagja szervesen kiveszi részét az egyenlőség jegyében; minden eseményrészletnek külön felelőse van. Zelkó Réka elmondta, hogy már hetek óta SEK TEN-lázban égett az ELTE HÖK Savaria, ugyanis igyekeztek minél jobb és színesebb programokat kitalálni a hallgatók számára. A rendezvény egyébként korábban Diáknapok névre hallgatott, ám Hajas Ádám fejéből kipattant az ötlet: Miért is ne lehetne SEK TEN? „Már a tavalyi esemény alkalmával elhagytuk a „Diáknapok” elnevezést, hiszen e szó hallatán a fejünkben a középiskolás diákfesztiválok képe jelenik meg. Tavaly a Majális volt ez az elnevezés, de nem éreztük megfelelőnek, így idén Tavaszi Egyetemi Napokra (TEN) kereszteltük át” – mondta Ádám, és hozzátette: ezt a nevet szándékoznak megtartani az elkövetkezendő évek során.

A szervezők szerint „nincs tavasz főzőverseny nélkül” – Fotó: Márk Martina (archív)

„Az eddig megszokott programok mellett újdonságokkal is készülünk számotokra, így mindenképp megéri eljönni!” – ez áll az esemény leírásában, úgyhogy meg is kérdeztük a szervezőket, hogy milyen – eddig jelen nem lévő – programokra számíthatunk az idei SEK TEN-en. „Sportos programokban mindig is bővelkedtünk az egyetemi események alkalmával. Idén a nyers erő fitogtatására is lesz lehetőség, ugyanis az újdonságok között „buszhúzás”, vagy ha jobban tetszik, „járművontatás” is helyet kap majd”. Ám az e-sportkedvelők sem maradnak program nélkül: a Fifa és a Mortal Kombat versenyekre szintén egyénileg lehet nevezni ide kattintva – mondta Ádám.

Nem maradnak el a hagyományosnak számító, de töretlen sikernek örvendő programok sem. Ilyen például a főzőverseny, ami nélkül már nincs is tavasz itt a SEK-en, hiszen minden évben nagyon várják a hallgatók – tudtuk meg Rékától. Hozzáfűzte: „A korlátozott helyek miatt előzetes jelentkezés szükséges a versenyen való részvételhez. Amennyiben nem jutottatok be a csapatok közé, várólistára kerültök, így ha valaki lemondja, értesítünk titeket”. Ádám felidézte, hogy tavaly egy igazi gasztro-különlegesség nyerte el az első helyet, de hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy idén nem nyerhet egy jól és ízlésesen elkészített pincepörkölt. A főzőverseny csapatai számára biztosított lesz a bogrács a hozzá tartozó állvánnyal, valamint 5000 Ft értékű vásárlási utalvány is. A tűzrakáson sem fog múlni a siker, hiszen idén is a legjobb minőségű hasított fával tudtok majd begyújtani a Falco Wood Industry jóvoltából, akik évek óta támogatják a főzőversenyt. (Jelentkezni ide kattintva tudtok.) Réka továbbá a sör-tájfutást mint programlehetőséget emelte ki: a hagyományos tájfutással ellentétben (lesznek ellenőrző pontok, ahol le kell csekkolnod magad és számít az idő is) itt lesz hozzá sör is – mondta. Ezen kívül lesznek egyéb kocsmasport-versenyek is, többek között csocsó, flipper, sörpong és szkander várja az érdeklődőket. A különböző versenyszámokra egyénileg lehet jelentkezni ide kattintva. Egy ember több versenyen is részt vehet egymástól függetlenül.

A főzőversenyhez szükséges legjobb minőségű hasított fáról évek óta a Falco Wood Industry gondoskodik – Fotó: Márk Martina archív)

A korábbi évekhez hasonlóan a fix programokon kívül érdekes kísérőprogramok és koncertek is várják majd a hallgatókat. „Kísérő programként számos kitelepülőt hívtunk. Jelen lesz például a LvL Up Esport Bár, akik egész nap társasjátékokkal fognak kitelepülni, melyekkel szabadon lehet játszani az aulában, de ellátogat majd hozzánk a Meló-Diák Iskolaszövetkezet, az Avon, a katonaság és az Új Nemzedék is” – tudtuk meg. Április 29-én 19:00-tól a Campus Egyetemi Clubban a koncertek előtt Just Dance és karaoke várja majd az énekelni és táncolni vágyó hallgatókat. A fellépőket illetően Ádámtól megtudtuk, hogy korábban indítottak egy online szavazást, ahol az általuk kiválasztott előadókra lehetett voksolni. „Arra törekedtünk, hogy a fellépők különböző stílusjegyeket viseljenek annak érdekében, hogy a különböző zenei ízlésű hallgatókat egyaránt ki tudjuk elégíteni” – tette hozzá. A legtöbb szavazatot a Children of Distance és az AK26 kapta tőletek, így este ezeken a koncerteken tombolhattok – ha időben érkeztek, akár a legelső sorban. Április 30-án Dj Szecsei fog zenélni a Romkert Club & Mojito bárban, ahova a SEK TEN-es karszalagotokkal ingyen bemehettek majd. „Ez szintén újdonságnak számít, hiszen eddig nem volt megszokott, hogy egy esemény alkalmával két helyen is lehetőségük lesz a hallgatóknak egy jót bulizni” – fűzte hozzá Ádám.

Az aulában számos kísérőprogram várja majd az érdeklődőket: egyebek mellett társasjátékozásra és sminktanácsadásra is lehetőség nyílik majd – Fotó: Márk Martina (archív)

A szervezők szerint az „örök” programok (főzőverseny, sportprogramok) elsődleges helyet élveztek az eseménytervezetükben, majd ezek közé illesztgették be az újdonságnak számító programokat. „Számoltunk az időponttal is, valójában ez volt a nehezebb része: találni egy – előestével fűszerezett – napot, melyen vélhetően többen szánják rá magukat, hogy eljöjjenek, bulizzanak egyet és jól érezzék magukat a húzós ZH-k és a még megpróbáltatóbb vizsgaidőszak előtt” – mondta Ádám.

„A SEK TEN-re kartól függetlenül várunk minden olyan hallgatót és oktatót, aki szeretne kikapcsolódni. Április 30-án (kedden) ráadásul tanítás sem lesz, így valóban érdemes eljönni” – tette hozzá Réka, Ádám pedig kiemelte, hogy nemcsak jelenlegi, hanem a leendő gólyákat is szívesen várják, hiszen így belekóstolhatnak abba, hogy milyen fantasztikus SEK-esnek lenni.

Gyertek, nyerjetek, szórakozzatok!
Jelentkezzetek ti is, nehogy lemaradjatok róla!

A cikkben szereplő linkek (a megnevezésekre kattintva új ablakban nyílnak meg):

Facebook esemény
Főzőverseny
Kocsmasport versenyek
E-sport versenyek

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]