Oktatási seregszemle – A 19. Educatio Kiállításon jártunk

Immár 19. alkalommal rendezték meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre választ adó rendezvényen az ELTE standjánál a Savaria Egyetemi Központot és rovatunkat képviselő hallgatók egyaránt jelen voltak.

Idén 2019. január 1012. között 20.000 négyzetméteren, közel 200 stand várta az érdeklődőket. Ebből több mint negyvenet a felsőoktatási intézmények foglaltak el, tehát a legtöbb hazai egyetem és főiskola képviselői kitelepültek a rendezvényre. A kiállítás nevéhez híven nemzetközi intézmények képzési kínálatával is megismerkedhettek azok az látogatók, akik a külföldi továbbtanulás gondolatával kacérkodnak: összesen 14 országból – köztük Japánból, Franciaországból, sőt még az Egyesült Államokból is – közel 40 kiállító mutatta be képzéseit. Az egyetemek, főiskolák mellett azonban jelen voltak nyelviskolák, szakkollégiumok, diákszervezetek, középiskolák, sőt oktatással foglalkozó kutatóintézetek is. A sikeres döntés meghozatalában pályaválasztási tanácsadók is a felvételi előtt állók rendelkezésére álltak.

„Az Educatio Kiállítás célja, hogy segítsen eligazodni a továbbtanulás útvesztőjében a felmerülő kérdések megválaszolásával” – így olvasható az idei programfüzetben az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett rendezvény legfőbb célja. A 19. alkalommal megrendezett kiállításra minden eddiginél több látogató érkezett: a három nap alatt több mint 53 ezren keresték fel a Hungexpo A pavilonját; közülük minden második látogató a pénteki nap mellett tette le a voksát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem weboldala szerint standjánál három nap alatt körülbelül 12 ezer diák fordult meg. Ez a kiugróan magas szám nem véletlen, hiszen minden évben ide jelentkezik a legtöbb felvételiző, a tanév kezdetén pedig az ELTE-n kezdi meg tanulmányait a legtöbb elsőéves hallgató.

Fotó: Kardos Laura

A legrégebb óta működő és a máig legnépszerűbb egyetem szombathelyi campusát, a Savaria Egyetemi Központot képviselő hallgatók sem hiányozhattak az ELTE standjáról, ugyanakkor az tény, hogy budapesti rendezvény lévén leendő felvételizőinkkel elsősorban nem itt találkozunk. Ők ugyanis főként a vasi megyeszékhely tágabb körzetéből, valamint a szomszédos megyékből kerülnek ki, így számukra jóval egyszerűbb és kézenfekvőbb, ha valamelyik Nyílt Napunkat választják annak érdekében, hogy képzéseinkről személyesen tájékozódhassanak. Mégis jelen kell lennünk itt is, hiszen most is akadtak olyanok, akik bizonyos okok miatt úgy döntöttek, hogy az Educatio alkalmával szeretnének megismerkedni szakkínálatunkkal. Egy lány például egészen az Alföldről érkezne hozzánk, ugyanis a több mint félévszázados hagyományokkal rendelkező, de innovációkat kereső pedagógusképzésünk miatt nem riad vissza a távolságtól. Volt olyan is, aki egy budapesti szakgimnázium 12. osztályos tanulója: számára a legkönnyebb az lenne, ha a fővárosban tanulna tovább, ám a kevésbé zsúfolt, tiszta levegőjű vidéki egyetem jobban csábítja, hiszen ma már ELTE diplomát itt is kaphat. Köszönhetően aktív rekrutációs tevékenységünknek – a normál felvételi előtt három Nyílt Napot is szervezünk, a legtöbb hallgatónkat küldő közel 40 iskolában roadshowt tartunk, a szalagavató after partikon szintén jelen vagyunk repicuccokat és szóróanyagokat osztva, valamint itt ajánljuk nekik hivatalos Facebook oldalunk követését is – a régióban már jól ismert a tény, hogy az ELTE itt van, s már nem kell Budapestig menni ahhoz, hogy az ország legmenőbb diplomáját kaphassuk majd kezünkbe. Az ország más részein azonban kevésbé köztudott, hogy 2017 óta vidéki campusa is van az ELTE-nek, így sokan a kiállításon szembesültek először ezzel. Voltak, akikben ekkor sikerült felkeltenünk az érdeklődést képzéseink iránt, így reménykedve kérdezték, hogy tartunk-e még Nyílt Napot, hiszen szívesen eljönnének rá. Ezek mind azt igazolják, hogy bár inkább a többi karnál kígyóztak hosszú sorokban az érdeklődők, nekünk is helyünk volt a kiállításon.

Az egyetemi központot képviselő másodéves tanító szakos hallgató, Zelkó Réka így nyilatkozott az érdeklődőkről: „Alapvetően fele-fele arányban oszlottak meg: voltak olyanok, akik kifejezetten a szombathelyi képzésekről kívántak információkat szerezni, ám voltak olyanok is, akik itt fedezték fel azt, hogy az ELTE már nálunk is jelen van. Akik biztosan hozzánk szeretnének jelentkezni, azok nagyon céltudatosan keresték fel standunkat, és egy bizonyos szakkal kapcsolatban tették fel kérdéseiket. Legtöbbjüket a pedagógus-, a sporttudományi- és a gépészmérnökképzés érdekelte”. A leggyakoribb kérdéseket illetően Réka elárulta, hogy főként a várható ponthatárok, a kollégiumi elhelyezési lehetőségek, az ösztöndíjak, a tanárok hozzáállása és a diákélet milyensége merültek fel a leggyakrabban, ugyanakkor sokan érdeklődtek a sportolási lehetőségekről is. „Külön öröm volt számomra, hogy rengetegen kérdezték, hogy ha hozzánk jönnek, akkor milyen sportokat tudnak űzni az egyetemen, ugyanis büszkén meséltem el nekik, hogy Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZoESE) számtalan lehetőséget kínál a sportolni vágyóknak: például, ha sok a stressz az egyetemen, akkor azt levezetheted a konditeremben, Kövecses Patrícia hip-hop tánccsoportjában, vagy akár nálam, a kedd esti ingyenes zumbaóráimon. Ezen sokan meglepődtek, és kifejezetten szimpatikusnak találták, hogy az egyetem erre is biztosít lehetőséget” – fejtegette Zelkó Réka.

Fotó: Kardos Laura

A megkérdezett felvételi előtt álló diákok szavaival élve „óriási ötlet” szinte az összes felsőoktatási intézményt egy fedél alá hozni, hiszen a megfelelő szervezésnek köszönhetően nagyon átlátható a csarnok területe – a programfüzetben térképen ábrázolják az egyes standokat –, így könnyedén tájékozódhat az ember az őt érdeklő egyetemek, főiskolák képzéseiről. „Engem a földrajz szak vonz, de ez Budapesten, Szombathelyen, Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen, Miskolcon és Nyíregyházán is van. Most itt az Education olyan, mintha mind a nyolc egyetem Nyílt Napjára elmentem volna, amire a valóságban valljuk be, nem lett volna lehetőségem. Itt viszont beszélgettem a jelenlegi hallgatókkal és oktatókkal, akik felhívták a figyelmem arra, hogy ezzel a szakkal önmagában nehezen lehet boldogulni, így érdemes egy másik szakkal együtt osztatlan tanárképzésben tanulni, az pedig a hallott információim alapján Szombathelyen a legjobb, így oda fogok jelentkezni” – ismertette velünk terveit Horváth Klaudia, végzős gimnazista.

Összességében a kiállításnak rengeteg előnye van egy Nyílt Naphoz képest: lehetőséget nyújt, hogy a látogatók személyesen érdeklődjenek a felsőoktatási intézmények jelenlegi hallgatóitól, oktatóitól, így azonnali és pontos információt gyűjthetnek az őket érintő dolgokról. Továbbá, a standok között sétálva felfigyelhetnek olyan intézmények képzési kínálatára is, ami önmagunktól lehet, hogy eszükbe sem jutott volna. Azoknak, akik több egyetem között vacillálnak, komoly fejtörést okozhat a felvételi során a jelentkezés sorrendjének felállítása: számukra ezek a személyes impulzusok segíthetnek a végső döntés meghozatalában. Sokan itt találkoznak egyébként először leendő egyetemük tanáraival, hallgatóival, vagy akár rektorával: csütörtöki beszéde után ugyanis dr. Borhy László, az ELTE rektora is felkereste standunkat, és beszédbe elegyedett az egyetemünket képviselő hallgatókkal és az érdeklődő diákokkal. A hozzánk felvételizni kívánók számára az itt kapott, Eötvös Loránd Tudományegyetem felirattal ellátott bögrék, tollak, okosmappák vagy akár jegyzetfüzetek a későbbiekben kabalaként is szolgálhatnak majd, ha sikerül bekerülniük a kívánt képzésre. A legnagyobb sikert egyébként az „I love ELTE” lemosható tetoválások jelentették: rengetegen álltak sorba érte, hogy felragasztás után büszkén hirdethessék azt, hogy ők is az ország legjobb egyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat.

A Savaria Egyetemi Központ hallgatóival és oktatóival való személyes találkozásra még mindig van lehetőséged: január 24-én és február 5-én is Nyílt Napot tartunk!

Kardos Laura galériája

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]