Boldogságot és sikerélményt ad – Egyetemi zumbaórák Zelkó Rékával

Szeptemberben újra elindultak a Savaria Egyetemi Központban a zumbaórák Zelkó Réka és Németh Krisztián zumba-instruktorok vezetésével. Az órákon való részvétel mindenki számára ingyenes, mindössze egy kényelmes ruhára és cipőre van szükség hozzá. 

Az első kérdésem az lenne, hogy hogyan indult ez az “egész”?

Minden azzal kezdődött, hogy az otthoni, zalaegerszegi zumbaóráimról elmaradtam miután bekerültem az egyetemre. Nagyon hiányzott. Beszélgettem a szaktársaimmal, ők is azt mondták, hogy szeretnének valamilyen mozgást végezni. Mondtam nekik: „Hát akkor próbáljuk meg! Csináljuk!” Régóta szerettem volna tanítani is, mert nagy szenvedélyem. Középiskolában tartottam párszor az osztálynak testnevelésórán zumbát, nagyon élveztem. Szerencsére nagyon segítőkész volt az egyetem. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZoESE) mindig nyitottan áll az újdonságok elé, esetünkben sem volt ez másként. Hurtik Péter ügyvezető elnöknek köszönhetően kaptunk termet, mi pedig jöttünk, s táncoltunk hétről hétre. 

Hogy érzed, milyen lesz a második felvonás? Ugyanannyi érdeklődő van, mint tavaly?

Nem, hanem sokkal több! Remélem, még a tavalyinál is jobb lesz, hiszen most már hivatalosan zumbainstruktor vagyok, ugyanis a félév megkezdése előtt kétnapos tréningen vettem részt. Szlovákiából érkezett hozzánk egy oktató, aki megtanított minket a zumba alaplépéseire, valamint arra, hogy hogyan épül fel egy koreográfia, na meg, hogy mit is kell csinálni az órákon. Nagyon jól éreztük magunkat, rendkívül összetartó közösség kovácsolódott össze. Ennek köszönhetően most már sokkal okosabb vagyok, jobban tudom, hogy mit kell csinálni. Így is vannak még hiányosságaim, de igyekszem őket pótolni. A tavalyi évhez képest változás az is, hogy most már nem egyedül, hanem Németh Krisztiánnal együtt tartom az órákat. Krisztiánnal Zalaegerszegen találkoztam egy jógaórán. Mondta, hogy ő is szeretne zumbaoktató lenni, így gondoltuk, itt az egyetemen akár tarthatnánk együtt órákat. 

A jövőben is szeretnél ezzel foglalkozni?

Igen, nagyon szeretnék ezzel foglalkozni. Tanító szakos vagyok, így szeretném majd az iskolákban is a kisgyerekekhez elvinni, továbbá a terveim között szerepel az is, hogy kicsikét terjeszkedek is majd. 

Picture2

Mivel ad többet a zumba, mint bármiféle más mozgásforma?

Ez egy olyan kötetlen tánc, amelyben nincsenek szabályok. Vannak alapritmusok, de igazából úgy csinálod, ahogy azt te jónak érzed, ahogy te akarod. A zumba azért jó, mert felszabadulsz közben. Nem azt érzed, hogy „jaj, még 20 kitörés, még 10 guggolás”, hanem azt, hogy táncolsz és egyszerűen jól érzed magad. 

Kinek tudnád ajánlani a zumbát?

Mindenkinek, aki kedvet érez magában, hogy táncoljon és jól érezze magát, korosztálytól és nemtől függetlenül. Fiúknak is bátran ajánlom, mert a zumba nem kifejezetten nőies sport, hiába vannak benne salsa-lépések, csípőtekerések, de ugyanúgy lehet férfiaknak is táncolni, mint nőknek. 

Mire van szükség az órákhoz, szükség van különleges felszerelésre hozzá?

Nem kell különleges felszerelés, csak egy kényelmes cipő és olyan ruha, amiben jól érzi magát az ember. Ezek mellett egy palack vízre és egy törülközőre lehet még szükség.

Mennyi ideig tart egy-egy óra?

Hatvan perc, amit igyekszünk minél több mozgással kitölteni. 

Szerinted, ha valaki elkezdi a zumbát, úgy, hogy előtte semmit sem sportolt, mit fog adni neki?

Boldogságot és sikerélményt. Ezek a koreográfiák nagyon könnyen megtanulhatók, pontosan azért, hogy aki az utcáról kíváncsian bejön a zene hallatán, két alkalom alatt megtanulhassa. Itt nincs olyan, hogy nem tudod megcsinálni a lépést két hónapig: bejössz, megtanulod, s máris boldog vagy, mert egyszerű és könnyű mindenki számára. 

Felkeltettük az érdeklődésed? Gyere te is minden kedden 18:30-tól zumbázni az egyetem tánctermébe! Mivel vár téged Réka és Krisztián? Főként a pörgős zenék, a nevetés és a kikapcsolódás az, ami garantált.