„Az ELTE itt van!” – Ezernél is több érdeklődő a SEK Nyílt Napján

A tavalyihoz képest kétszeresére nőtt az érdeklődés a Savaria Egyetemi Központ képzései iránt: a gépészmérnöki szak népszerűsége töretlen, de legtöbben bölcsészettudományi területen folytatnák tanulmányaikat.

A zsúfolásig megtelt Díszteremben dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese köszöntötte az érdeklődőket. „Felfele jövet egy gondolat kavargott bennem: az, hogy mi itt valami nagyon jót csinálunk!” – kezdte beszédét, utalva arra, hogy soha nem látott diáksereg özönlötte el a Savaria Egyetemi Központ épületét. Ahhoz, hogy megtarthassa köszöntőjét a Díszterem pódiumán, utat kellett törnie magának a diákok tömegében, akik hosszú sorokban kígyóztak egészen a Perint-patakig, türelmesen várva arra, hogy sorra kerüljenek a regisztrációnál. A rektorhelyettes kiemelte, hogy a nagyfokú érdeklődés visszaigazolja azt, hogy az elmúlt két évben, immár az ELTE kötelékében lezajlott fejlesztések jó irányba mutatnak. Számokkal alátámasztva: tavaly a magyar felsőoktatásba felvételizők száma a korábbi évhez képest egy százalékkal, az ELTE-n hét százalékkal, míg a SEK-en huszanhat százalékkal nőtt. A Savaria Egyetemi Központ jó úton halad: úgy tudta növelni a hallgatói létszámot, hogy vele párhuzamosan a minőséget is növelte: az ELTE-vel való integráció előtt átlagosan 312 felvételi pont kellett a bejutáshoz, majd a csatlakozást követő évben 338 pont, tavaly pedig 351 pontra volt átlagosan szükség hozzá. „A 21. század már nem a manuális munkáról fog szólni; a mesterséges intelligencia másodpercek alatt lenyom bennünket” – utalt azokra a világban zajló változásokra, amelyek által a jövő munkaerőpiaca jelentősen át fog alakulni.

Humán erőforrásra ugyanakkor szükség lesz továbbra is, egy szakma esetében különösen: ez a tanár, aki az oktatás mellett nevel és segít minket tanulmányaink során. A jövőben várható súlyos tanárhiány miatt a SEK vezetősége továbbra is nagy hangsúlyt fektet a több mint 50 évtizedes hagyományokkal rendelkező pedagógusképzésre. Éppen ezért idén megalakult az ELTE új szombathelyi egysége, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ, amely módszertanilag gyökeres változást hozó Learning 3.0 alapú oktatást igyekszik meghonosítani. A lexikális tudás mellett fontos a kompetenciák fejlesztése is a tanárképzés során, így az elhelyezkedési lehetőségek száma is sokszorosára nő; nem véletlen, hogy nem egy tanárból lett polgármester, politikus, vagy akár HR-vezető. Példaként Győr és Zalaegerszeg polgármesterét emelte ki, akik szintén pedagógus végzettséggel rendelkeznek, diplomájukat pedig szintén Szombathelyen szerezték meg. A pedagógusképzés mellett a gépészmérnökképzés az, ami biztos jövővel kecsegteti a felvételizőket, de a század során a gazdaságtudományi, a sport és a turizmus képzési területek felértékelődése is várható. „Jelentkezzetek hozzánk, hadd fogadhassalak benneteket szeptemberben szombathelyi egyetemi polgárrá!” – zárta beszédét dr. Németh István. A köszöntő után Németh Péter, az ELTE SEK Tanulmányi Hivatal vezetője a legfontosabb felvételi szabályokat ismertette, majd a központi előadások sorát Márkus Attila, a Diákhitel Központ munkatársa zárta, aki a továbbtanulás pénzügyi aspektusait vette górcső alá.

A Díszteremből képzési területek szerint hét nagy csoportba verődve, hallgatóink vezetésével indultak tovább az érdeklődők . A „Univ guide tour” során bemutatásra került a könyvtáron át a sportcsarnokon keresztül a kollégiumokig minden fontos helyszín. A szakkollégium udvarán a hallgatók teával és egy kis harapnivalóval várták a látogatókat. Minden csoportot több hallgató kísérte, így lehetőség nyílt arra, hogy bátran feltehessék a kérdéseiket. A csoportokat szemlélve világosan látszódott: a gépészmérnöki képzés iránti érdeklődés továbbra is lankadatlan, ugyanakkor a bölcsészettudományi képzéseink keltették fel a legtöbb diák figyelmét. Örvendetes, hogy újra nő a természettudományok népszerűsége is: közel félszázan csatlakoztak ehhez a csoporthoz. Köztük volt Takács Péter is, aki Tapolcáról érkezett, és angol-biológia osztatlan tanárszakra szeretne jelentkezni. Nagyon tetszik neki Szombathely, mint város, hiszen nem túl zsúfolt, de nem is túl kicsi, a családias hangulatú egyetem pedig azonnal elnyerte a tetszését, így már tudja, hogy hozzánk fog első helyen felvételizni. A biológia tanszéken járva és hallgatóinkkal szóba elegyedve biztos lett abban, hogy céljai megvalósításában a Savaria Egyetemi Központ lehet a legjobb választás. Tudomására jutott, hogy egyetemünk nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra és a tudományos utánpótlásnevelésre: a diákköri mozgalmon túl számos ösztöndíj-lehetőség biztosítja azt, hogy az érdeklődő hallgatók bekapcsolódhassanak a tanszékeken folyó kutatásokba. Nagy öröm ez számára, ugyanis amióta háromévesen megtanulta azt a szót, hogy „herpetológia”, ezt fújja, és a későbbiekben is szeretné ezt a kétéltűekkel és hűlőkkel foglalkozó tudományterületet művelni. Még csak 18 éves, de már egy − a Debreceni Egyetemen zajló − kutatásban vesz részt, amely során kétéltűek ivararányát vizsgálják. Reméli, hogy nálunk is folytatni tudja megkezdett kutatásait, amit aztán szívesen bemutatna Tudományos Diákköri Konferencián is.

A szakos programok 11 órától több helyszínen zajlottak; minden tanszék igyekezett, hogy a diákok bepillantást nyerhessenek életükbe. A C épület aulájába az egyetem partnercégeinek képviselői települtek ki, de kitárták kapuikat a laborjaink is. A Nyílt Nap során könyvtárunk szabadon látogatható volt, a beiratkozást pedig ingyenesen megtehették azok, akik meggyőződtek arról, hogy nálunk szeretnék folytatni tanulmányaikat. Jelszó nélküli WIFI lehetőségünket kihasználva többen is szelfit töltöttek fel a közösségi oldalakra, büszkén hirdetve, hogy éppen nálunk járnak.

A nap folyamán 50 embert sikerült elcsípnünk egy-egy miniinterjúra, amely során az alábbi öt kérdés került megválaszolásra:

  1. Melyik településről érkeztél?

Minden válaszadó a Nyugat-magyarországi vagy a Közép-dunántúli régióból került ki. Sokan érkeztek Szombathely környéki településről (jellemzően Körmendről, Csepregről és Sárvárról), de volt mosonmagyaróvári és pákozdi látogató is.

  1. Mely képzési terület iránt érdeklődsz?

A megkérdezettek 42%-a műszaki területet választana szívesen, 33%-ának pedig a bölcsészettudományok keltették fel az érdeklődését, tehát ezek voltak a legnépszerűbbek.

  1. Mi az első három szó, ami az ELTE szombathelyi campusáról eszedbe jut?

ELTE diploma, tudás, jövő, minőség, korszerű – ezek azok a szavak, amelyek a kérdés hallatán a legtöbb megkérdezettnek beugrottak.

3szó

  1. Mennyire fontosak az alábbi szempontok abban, hogy az ELTE szombathelyi campusát válaszd?

Egyéni preferenciák mellett számos általánosabb tényező miatt választhatják a diákok a SEK képzéseit: vajon mik lehetnek ezek? Hogy választ kapjunk kérdésünkre, a válaszadóknak öt szempontot kellett mérlegelniük aszerint, hogy nagyon fontosnak, kevésbé fontosnak vagy egyáltalán nem fontosnak tartják.

IMG_6299

A válaszokat összesítve egyértelműen kirajzolódott, hogy az ELTE diploma ma már az egyik legfontosabb húzóerő a szombathelyi képzések esetén: a megkérdezettek 100%-a nagyon fontosnak gondolja ezt a szempontot. A lakóhely közelsége szintén jelentős szerepet játszik, ugyanis a válaszadók 67%-a nagyon fontosnak, 24%-a pedig kevésbé fontosnak ítélte ezt a tényezőt. A maradék 9% számára egyáltalán nem fontos: ők azok, akik messzebbről érkeznek, számukra azokban elengedhetetlen, hogy kollégiumi férőhelyet kapjanak. A SEK Pável Ágoston kollégiumai 539, míg a II. János Pál Katolikus Szakkollégium 50 főt képes befogadni, így elmondható, hogy Szombathelyen minden kollégiumi jelentkező elhelyezésére lehetőség van. A biztos férőhely a válaszadók 33%-ánál játszik nagyon fontos szerepet. A legalább 400 felvételi ponttal érkező elsős hallgatóink számára alapított Savaria Kiválósági Ösztöndíj ugyanakkor a válaszadók kevesebb, mint felénél mérvadó, így ez csak a negyedik helyre szorult a fontossági listán. Szintén nem jellemző az, hogy SEK-en tanuló ismerős ajánlása alapján döntsenek intézményünk mellett; ennek oka az esetek nagy részében arra vezethető vissza, hogy nem mindenkinek van egyetemre járó rokona, barátja.

Nyílt Napjainknak még nincs vége: 2019. január 24-én és február 5-én újra találkozunk!

Márk Martina galériája

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]