Megvannak az ELTE Kutatási pályázat nyertesei

A 2015 tavaszán az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa által meghirdetett felhívásra beküldött pályázatok elbírálásra kerültek. A 46 benyújtott pályázatból összesen 9 kapott támogatást, az eredetileg 15 millió forintos keretet növelve a kutatóprogramok összesen 20.178.349 forintból valósulhatnak meg.

A benyújtott pályázatok elbírálásakor a társadalmi és gazdasági kérdéskörben végzett, problémaorientált munkákat részesítették előnyben, továbbá a jelentkezéskor feltétel volt, hogy a munkacsoport legalább két tagja graduális képzésben résztvevő hallgató legyen.

A nyertes pályázatok az egyetem Bölcsészettudományi,  Társadalomtudományi,  Állam-és Jogtudományi, Informatikai, Pedagógiai és Pszichológiai valamint a Természettudományi Karáról kerültek ki. Mindegyik pályázat rendkívül érdekes problémára igyekszik megoldást találni,  van amelyik a holokauszt feldolgozásának problémájával foglalkozik, van amelyik egy a budapesti fiatalok egymás között folytatott nyelvi interakcióira épülő korpuszt igyekszik létrehozni.

A csoportokban összes 62 hallgató vesz részt. A 2017 év végéig megvalósuló programok egyenként 2.500.000 forintban részesülnek,  amit a kutatások dologi költségeire,  eszközvásárlásra, valamint a hallgatók díjazására fordíthatnak. A nyertes pályázatokat itt tudjátok megtekinteni.

Forrás: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]