Felvételt hirdet az ISSZK!

Ismét lehetőségetek van bekerülni az Illyés Sándor Szakkollégiumba, ahol főleg a pedagógia, pszichológia, andragógia és a sporttudományok lelkes híveivel találkozhattok.

Miért jársz jól ha csatlakozol az Illyés Sándor Szakkollégiumhoz?

Mert tagja lehetsz egy szakmai közegnek, ahol megfelelő támogatásra számíthatsz – saját kurzusok várnak, a Szakkollégium tagjai saját érdeklődésük alapján hirdetik meg óráikat. Mindemellett a közösségi életről sem kell lemondanotok, minden hónapban vár rátok valamilyen közös program.

Mit kell tenned ha csatlakozni szeretnél?

A felvételi 3 fordulóból áll, és az ELTE bármelyik karának hallgatója jelentkezhet – elsősorban a PPK, TÓK és BGGyK hallgatói jelentkezését várják.

Az első fordulóra az alábbi anyagokat kell benyújtanod:
– Szakmai-tudományos írásmű/gyakorlati projekt beszámoló (max. 10 oldal, preferáljuk egy korábban írt munkádat, melyre a legbüszkébb vagy, de írhatsz egy teljesen újat is).

– Önéletrajz, amelyhez sablont és mintát itt találsz.

– Motivációs levél, amelyben kitérsz arra, hogy miért szeretnél szakkollégista lenni, Te mit tudnál bele tenni a közös munkába, mit adna számodra a szakkollégium.

Ezt a három dokumentumot május 24. 23:59-ig várjuk a ”felveteli [kukac] isszakkollegium [pont] hu” email címre, Szőcs Brigitta HR elnök részére címezve.

A második forduló már szóban zajlik, várhatóan június 5.-én az első fordulóból tovább jutottak számára.

A harmadik fordulón Assessment Center (AC) keretében a csoportokban betöltött szerepedet, aktivitásodat, hozzáállásodat mérjük fel egy előre összeállított szempontsor alapján, több kompetens megfigyelő által.

Bővebb információkat itt olvashattok, itt pedig a facebook esemény érhető el.

Forrás: www.isszakkollegium.hu

Kép: www.isszakkollegium.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]