Jótékonysági estre hív az ELTE Néptáncegyüttes!

Ha szeretitek a táncot és a népművészetet, egy igazán jó program ígérkezik, amely által még segíthettek is!

Az ELTE Néptánceggyüttes bemutatja Gyöngyszemeink című jótékonysági estjét, amely gálaműsort május végén mintegy évadzárásként szánják minden érdeklődőnek, táncos lábúnak. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karának Aula Magnájában május 30-án este szép magyar dallamokra, a lányoktól kurjantásokra és a fiúktól géppuskaropogásszerű cipőkoptatásra számíthattok. Az előadás során többek között láthattok bonchidai, szatmári, kalotaszegi és szásznagyvesszősi, illetve lány-, férfi- és páros táncokat egyaránt. A zenét Nagy Gábor és zenekara fogja biztosítani a tartalmas este folyamán. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak, 12 év alatt pedig ingyenes a belépés.

Az immár 57 éve sikereknek örvendő Valach Gábor és Riba Gábor által vezetett tánctársulat célja, hogy  magyar néphagyományainkat őrizze és bemutassa mindazt a közönség – nektek, fiatal egyetemistáknak! – számára. Mindezt nagy lelkesedéssel és örömmel teszik, köztük nem unatkozhattok, mindenki arcára mosolyt csalnak. Most pedig ti is tehettek valamit értük: az összegyűjtött összeget a lengyelországi Poznanban megrendezésre kerülő World Folk Review Integration fesztiválon való részvétel költségeire szeretné fordítani a csapat.

Helyszín: Aula Magna (Budapest, V. kerület, Egyetem tér 1-3. I. emelet)

Időpont: 2015. május 30., 19:00

Jegyárak: (elteneptancegyuttes@gmail.com)

  • teljes árú – 2000 Ft
  • diák/nyugdíjas – 1600 Ft
  • támogatói jegy – 3000/5000/10000 Ft
  • 12 év alatt – ingyenes

További információ: http://www.elteneptanc.hu

Táncra fel, ropjátok egy jót két vizsga között, pihenésképp!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]