“Indokolatlanul súlyos vád” – válaszolt az ELTE BTK dékánjának a HaHa

Facebook-oldalán reagált a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja a kar dékánjának hétfői közleményére.

A diákszervezet hétfő este tartott hallgatói fórumot az egyetem nagyelőadójában, ahol a résztvevők ultimátumot adtak a kormánynak: ha február 8-án délig nem teljesítik a hallgatók által megfogalmazott hat pontot, és nem kezdenek nyilvános tárgyalásokat minden érintett bevonásával, február 11-től országos tiltakozásba kezdenek.Mi történt a fórumon? Tudósításunkat itt olvashatjátok.

Dezső Tamás, az ELTE bölcsészkarának dékánja az első közleményben még csak a szervezők felelősségéről írt, a másodikban azonban kifejtette, hogy a diákok a “spontán” teremfoglalással fegyelmi vétséget követtek el. Bár hivatalosan nem kaptak engedélyt a fórum megtartására, a szervezők szerint a rendezvény megtartásáról e-mailben tájékoztatták Garbai Ádám kari HÖK-elnököt és a dékánt, hétfő délelőtt – addig a szénszünet miatt pedig zárva volt az egyetem – pedig fel is keresték őket.

A Hallgatói Hálózat tagjai a fegyelmi vétséget “indokolatlanul súlyos vádnak” tartják, de vállalják a következményeket: néhányan alá is írták a Facebookon megjelent közleményt. A szervezők szerint nem zavarták a vizsgáztatást, a résztvevők testi épségét nem veszélyeztették, nyolckor, az épület zárásakor pedig elhagyták a termet.

A dékán leszögezte: csak a hallgatói önkormányzatot (HÖK) tartja a hallgatók reprezentatív képviselőjének. Erre reagálva a fórum szervezői azt írták: “a Hallgatói Hálózat nem választott szervezet, más úton juttatja kifejezésre a diákság véleményét, mint a HÖK”. Szerintük a hallgatók véleménye ugyanolyan legitim, mint a hallgatói képviselőké. Felhívják a  figyelmet arra, hogy a fórumon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke és alelnöke is felszólalt, és beszámolt az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásokról.

A dékán kifogásolta azt is, hogy más egyetemek hallgatói is részt vettek a fórumon, a szervezők szerint azonban nekik is ugyanannyi joguk volt ott tartózkodni, mint az ELTE BTK-s hallgatóknak és oktatóknak. A dékán azt írta: a fórum “egy olyan politikai erőtérbe sodorja a kart, ahova az nem való”, a Hallgatói Hálózat szerint azonban ott mindenki “egyforma súllyal” mondhatja el a véleményét, így nem támogathatnak egyetlen világnézetet vagy pártot sem.

A szervezők szerint az “ELTE BTK és a magyar felsőoktatás érdekei egybeesnek”, a dékán azonban a kar “vélt érdekeit” helyezi a “jelenlegi válságos helyzet szabad megvitatása” elé.

(eduline)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]