Ezeket az albumokat várjuk 2018-ban

Decemberben a TOP5 2017-es albumaink listába rendezésekor említettük, mennyire remek lemezeket kaptunk az elmúlt évben. Valami mintha nagyon jó irányba kezdene tendálni a könnyűzenében, a piacon fennmaradó, még kísérletezésre képes mainstream indie zenekarok, illetve a hiphopzene népszerűvé válásának hála, az ember nem mindig szalad ki a házból, ha ott kereskedelmi rádiót hallgatnak.

Kicsit talán el is késtünk az előzetessel, elvégre idén januárban olyan lemezek droppoltak már, mint a Migos Culture II-ja vagy Camilla Cabello debütáló  korongja. Mégis hosszú listát lehetne összeszedni az idén várható megjelenésekről, ezek közül hoztunk párat, amiknek egész biztos nem csak mi örülünk:

 

ARCTIC MONKEYS

Na igen. Egyből a közepébe. A múlt héten jött ki a hírrel a Sziget, hogy idén augusztusban Budapesten koncertezik Alex Turner bandája, ami óriási pluszpont a fesztiválnak, és tekintve, hogy előtte egy héttel Kendrick Lamart és társait jelentették be, egészen szenzációs line up lesz ez. És ehhez az is hozzájárul majd, hogy valószínűleg az Arctic Monkeys-koncerten friss dalokat ordíthatunk a tömegben. A banda teljes arculatváltást csinált a Facebookon, ami egyértelműen az új projekt közelségét ígéri, a basszeros Nick O’Malley pedig egy nyilatkozatban azt mondta, ha nem jön ki a lemez 2018-ban, „akkor problémáink vannak”. Jó kérdés, milyen hangzással térnek majd vissza a srácok, a legutóbbi lemezük 2013-ban jelent meg, olyan bangerekkel rajta, mint:

 

CARDI B

Képtalálat a következőre: „cardi b”

Teljesen más műfajra evezünk át. A Grammy-díjra is jelölt rapper a new school hiphop új hercegnője lehet, jó úton halad efelé. Idén megjelenő albumán állítólag a rapet latin, illetve reggae zenével ötvözi majd. Kíváncsiak vagyunk, mi sül ki belőle. Dolgozik a felvételeken, állítólag hat-hét dallal már kész van.

 

THE 1975

Képtalálat a következőre: „the 1975”

A manchesteri indie banda 2016-os I Like It When You Sleep, for You Are So Beautiful Yet So Unaware of It című lemeze szakmai sikert hozott a zenekarnak. Idén pedig Music for Cars cím alatt érkezik az új album, ezen a címen egyébként jelent már meg EP-jük még a karrierük elején. Az énekes Matt Healy tweetjeiből kiderülnek infók: olyan címeket kaptak a dalok, mint I Always Wanna Die, Sometimes illetve Jesus Christ 2005 God Bless America. A The 1975 mindig költői igényességgel írta a dalszövegeit, ügyesen reflektálva a fiatal generáció problémáira. Ezek a mostaniak is izgalmasan hangzanak, nem igaz?

 

CHARLI XCX

A Boys című dalával hatalmasat robbantó, az experimental pop műfajában alkotó énekesnő az egyik legkirályabb jelenség a kortárs popzenében. Az említett dal single-ként jelent meg, azonban valószínű, hogy egy nagyobb projekten is helyet kap, ez pedig feltehetőleg egy nagylemez lesz 2018-ban.

 

CHVRCHES

2016-ban a Szigeten üdvözölhettük a Lauren Mayberry vezette szintipop formációt, akkor az éppen aktuális, Every Open Eye című albumukkal turnéztak. Úgy tűnik, egy év „pihenő” elég volt a zenekarnak, mert a múlthéten már droppolt is új daluk, a Get Out, és már az idén megjelenő korong címét is ismerjük: Love Is Dead. Az új szám alapján egyébként egy elég hasonló hangzású, 80-as éveket idéző szintipop albumra számíthatunk, amit a CHVRCHES-től már jól ismerünk, és hát mi tagadás, szeretjük is.

 

POST MALONE

Az egyik legnépszerűbb kurrens énekes rockstar című dalával letarolta tavaly a slágerlistákat, a rajongói december 1-jére várták új lemezét, azonban Posty úgy döntött, még munkát szentel abba, hogy Beerbongs & Bentleys című albuma alkalmas legyen a megjelenésre. Komoly esély van rá, hogy ez 2018-ban sikerül, és ha a dalok olyanok lesznek, mint a rockstar, nem valószínű, hogy csalódni fogunk.

 

A felsorolás persze nem is lehetne véges. Ezen a héten például a 2000-es évek indie hullámának legnagyobbjai térnek vissza: új lemezt kaptunk/kapunk például az MGMT-től, Franz Ferdinandtól ill. a Wombatstől. De elhintett megjelenésre utaló megjegyzéseket a médiában már a Bastille, a Vampire Weekend, Jack White és Nicky Minaj is. Ez azért egy elég szép lista, kíváncsian várjuk, felül tudja-e múlni a popszakma az igencsak erős tavalyi évét.

Képek forrása: Origo, The Source, HotNewHipHop, Wikipédia

Forrás: NME

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]