Írónak lenni Izraelben – október 19-én a BTK-n!

Október 17-én csütörtökön egyetemünk bölcsészkarán tart előadást Zeruya Shalev izraeli író Írónak lenni Izraelben címmel. A szerző az őszi Margó Fesztivál meghívottjaként látogat Budapestre, szombaton a fesztiválon a Szerelmes élet című kötetéről beszélget majd vele Winkler Nóra, Tenki Réka közreműködésével.

Zeruja Salev 1959-ben született Izraelben, a Kinneret kibucban. Egyetemi fokozatot bibliatudományból szerzett, jelenleg pedig kiadói szerkesztőként dolgozik. Eddig öt regénye jelent meg; több német és francia irodalmi díj kitüntetettje.

Az izraeli szerző a Margó Fesztivál meghívottjaként látogat Budapestre, hogy október 21-én 18:30-kor a Tesla Klubban Szerelmes élet című kötetéről Winkler Nórával beszélgessen (Tenki Réka előadásában pedig részleteket is hallhatunk a regényből).

Salev azonban nemcsak az egyik legnagyobb hazai irodalmi fesztiválon vesz részt, de egyetemünk bölcsészkarára is ellátogat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Izrael Állam Nagykövetségének közös szervezésében ugyanis Írónak lenni Izraelben címmel egy hatvanperces, igen izgalmasnak ígérkező előadást fog tartani, amely után a résztvevőknek lehetőségük van kérdéseket feltenni az írónak. Az előadás és a beszélgetés angol nyelven fog folyni. Október 19-én csütörtökön, 16:00 órakor keressétek tehát az ELTE BTK A épületének 329-es számú Horváth János termét! Az előadásnak Facebook-eseménye is van, itt éritek el.

A Margó Fesztiválról szóló ajánlónkat ezen a linken találjátok. A rendezvény október 19-e és 22-e között várja a látogatókat színes programjaival, négyrészes beszámolónkat a fesztivál utáni héten közöljük! Addig is szemezgessetek ajánlónkból, és keressétek fel a fesztivál eseményének Facebook-oldalát! 21-én pedig nézzetek el minél többen a bölcsészkarra az egyórás beszélgetésre!

Forrás: Izrael Állam Nagykövetsége

Kiemelt kép forrása: romaniajournal.ro

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]