Újabb Stephen King-klasszikus a mozivásznon

Éppen egy hete, szeptember 7-én mutatták be hazánkban a Stephen King egyik klasszikusának számító Az filmadaptációját. Az 1986-os regényt nem először vitték filmvászonra: 1990-ben készült már belőle egy minisorozat, de a jelenlegi feldolgozás már most túlszárnyalta a korábbi sikereit: a bemutató hétvégén az észak-amerikai mozilátogatók 117,2 millió dollár értékben váltottak jegyet a horrorra, így hozta az a harmadik legnagyobb bevételt a nyitó hétvégén 2017-ben. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

A történet egy amerikai kisvárosban, Derryben játszódik a ‘90-es évek elején, ahol sorra szaporodik a rejtélyes eltűnések száma. Itt él Bill – az egyik eltűnt kisfiú bátyja –, aki barátaival, Richie-vel, Eddie-vel és Stannel öccse keresésére indul. Időközben egyre több furcsaság történik velük, így lassan összeáll előttük a kép: a dolgok hátterében Az, egy gonosz lény áll, aki bohóc alakjában időről-időre visszatér. A négy fiún kívül másokat is kísért Az: Beverlyt, Mike-ot és Bent, akiket nemcsak ez köt a „lúzerekhez”, hanem az is, hogy Henry Bowers bandájának ők is céltáblái. A hét gyerek együtt, minden erejét bevetve száll szembe ellenségeivel, de végül mégsem áll helyre maradéktalanul a kisváros békéje.

A filmadaptáció – lévén, hogy King egyik sikerkönyve – kellőképpen borzongatóra sikerült még annak ellenére is, hogy a 135 perces moziba nem került bele az eredeti mű összes részlete. A végleges változat a horrort kevésbé kedvelők számára talán még kissé eltúlzott és nyomasztó is lehet. Ehhez az összhatáshoz több tényező is hozzájárul: a jól megválasztott színészek, a magával ragadó képvilág, az épp a megfelelő pillanatban felcsendülő, a hangulathoz tökéletesen illeszkedő zene.

Ha már a színészeket említettem, nem mehetünk el szó nélkül az Azt alakító Bill Skarsgård mellett, aki még a rendező, Andrés Muschietti szerint is erre a szerepre született, valamint érdemes kiemelnünk a Richie Tozier-t megformáló Finn Wolfhardot, akit a sorozatrajongók a Stranger Thingsből már ismerhetnek. Az ő alakításuk talán a legemlékezetesebb a filmből: Skarsgårdé a maga rémisztő, Wolfhardé pedig a humoros módján, mellyel valamelyest emészthetőbbé és kevésbé nyomasztóvá teszi a filmet. Ez egyébként nemcsak Richie karakteréről, hanem a többi gyerekről is elmondható; a csipkelődésük kifejezetten szórakoztató.

Véleményem szerint ez talán a film egyik erőssége: a gyerekek humora, ami kissé kiemeli az adaptációt a megszokott horrorfilmek sorából, illetve ami szintén figyelemre méltó, némely szereplő sorsának drámaisága. Ez utóbbi talán nagyobb hangsúlyt is kaphatott volna, csakúgy, mint maga Az története, és a gyerekek utána való kutakodása, nyomozása. Persze ez ízlés dolga, de azt gondolom, egy horrorfilm esetében sem nélkülözhetetlen a látható erőszak és talán az említettekre fordított nagyobb figyelem sem ment volna a kívánt hatás elérésének rovására.

Mindent összevetve az Az a maga nemében kifejezetten jó filmnek számít, így nem meglepő, hogy már most hatalmas sikernek örvend – tekintve, hogy az előzetes is rekordokat döntött a bemutató előtt. Jelenleg az IMDB-n közel ötvenezer értékelés alapján 8,2 ponton áll, a Rotten Tomatoes oldalán pedig a kritikusok 86%-a véleményezte pozitívan a horrort. Ugyanitt a felhasználók 89%-a adott 3,5 vagy több csillagot Muschietti filmjére, így nem is csoda, hogy a Warner Bros már be is rendelte a történet folytatását.

Néhány kép a filmből:

gallery-1490698430-it-the-losers-club

it-trailer-6

maxresdefault

 

 

Forrás: imdb.comhvg.hurottentomatoes.comhu.wikipedia.org

Képek: ign.compastemagazine.comelitedaily.comdigitalspy.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]