A hallgató és a sorozatok esete, avagy új kutatócsoport indul

2016 őszén hosszú távú együttműködés indult az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete és az Invitel Távközlési Zrt. között. A hallgatók társadalmi, szociális és szociálpszichológiai kérdéseket vizsgálnak meg a sorozatok kutatásán keresztül.

2016 tavaszán, az Invitel által szervezett „Nagy Sorozatrajongó” felmérésben több mint 5000 kitöltő válaszai alapján mérték fel a magyarok sorozatnézési szokásait, most pedig a filmsorozatok társadalomra gyakorolt hatásait vizsgálják – két féléves szakszeminárium keretében az ELTE hallgatóinak bevonásával. Magyarországon eddig nem készült tévésorozatokkal kapcsolatos, hasonló tematikájú, releváns tudományos kutatás, ezért kezdeményezte a vállalat az együttműködést.

Az ELTE BTK-n létrejött 15 fős szemináriumi kutatócsoport több témakört dolgoz fel munkája során: foglalkoznak a médiakörnyezet változásának sorozatokra gyakorolt hatásával, a társadalmi problémák sorozatbeli megjelenésével, a zene szerepével, a bűnábrázolással, illetve a szuperhősök sorozatokban való megjelenésével.

„Egy jó sorozat nemcsak bemutatja, hanem meg is kérdőjelezi, sőt fel is forgatja a társadalmi valóságot. A közös munka fontos járulékos pedagógiai haszna, hogy a hallgatók az oktatás és kutatás kérdésfelvetései révén megismerkedhetnek a mai társadalom – sorozatokban is megmutatkozó – aktuális jelenségeivel, és a tudomány módszereivel értelmezhetik azok mindennapokra gyakorolt véleményformáló hatását.

A munka három pillére az egyetemi előadásokon és szemináriumokon folyó oktatás, az órákhoz kötődő vagy azoktól függetlenül történő kutatások, továbbá e projektek eredményét a tágabb közönség számára is bemutató tartalmak és események” – mondta Hermann Veronika, az ELTE BTK MMI adjunktusa.

„Az Invitel felismerte a sorozat mint műfaj megújulásának számtalan gazdasági, kulturális, tartalomfogyasztási és társadalmi aspektusát. Tévé- és internet szolgáltatóként támogatjuk az ELTE BTK MMI diákjait, hogy elemezzék a téma sokszínűségét és a társadalomra gyakorolt hatásait. „Nagy Sorozatrajongó” kutatásunk számos értékes eredményt hozott, szerettünk volna ezekben tudományos igényességgel és szakértői támogatással is mélyebbre ásni. Hazánk egyik legnagyobb egyetemével történő együttműködésünk során nemcsak arra nyílik lehetőségünk, hogy feltárjuk a nagyközönség számára a sorozatok társadalmi és szociálpszichológiai jelentőségét, hanem segíthetjük az egyetem diákjait is, hogy korszerű eszközökkel, a projekt felmerülő költségeit biztosítva megismerhessék és kidolgozhassák a számukra is izgalmas kutatási kérdéseket” – fejtette ki Langsteiner Marianne, az Invitel Csoport lakossági és kisvállalati üzletágának vezetője.

Forrás: ELTE.hu / hir24.hu

Kép: hir24.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]