Kész a leltár! – József Attila összes műve online

Megjelent József Attila összes műve online! A honlap címét pedig nem nehéz megjegyezni: jozsefattila.elte.hu. A versek eddig is elérhetőek voltak a Magyar Elektronikus Könyvtárban, de a szövegek több helyen is hibásan szerepeltek. Az új kiadás felhasználóbarát, könnyedén kereshetünk a versek és egyéb írások között, és még esztétikai élményt is nyújt a minimál dizájnos honlap.

A jozsefattila.elte.hu oldalon fenn vannak József Attila összes versei mellett a prózái, műfordításai és a Szabad-ötletek jegyzéke is. Külön vannak szedve a versei és prózái, és a két kategórián belül betűrend, időrend szerint is elrendezték őket.

A versek Stoll Bélának az Akadémiai Kiadónál 1984-ben megjelent kritikai kiadásán alapulnak, de a már meglévő elektronikus változat szöveghibáit javították a szerzők, és kiemelt figyelmet fordítottak a tipográfiára. A végleges szövegváltozatok pedig a legfrissebb kritikai kiadásokat is figyelembe vették.

Ha nincs konkrét ötletünk, hogy melyik verset szeretnénk elolvasni, akkor a szerzők jóvoltából kattinthatunk a Válogatott versek vagy Válogatott írások menüpontra is, ahol József Attila legszebb és legismertebb költeményeit olvashatjuk.

Forrás: 444.hu, jozsefattila.elte.hu

Kép: nol.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]