Bölcsészkari rendezvény Husz János tiszteletére

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Vallástudományi Tanszéke rendezvényt szervez „Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben” című cseh-magyar tudományos konferencia alkalmából. A november 9 és 10-én tartandó program helyszínéül az ELTE Bölcsészkara, a Szilágyi Dezső Református Templom és az Országos Széchényi Könyvtár szolgálnak. A szervezéshez hozzájárult még a Cseh Centrum, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia is.

Hétfőn déltől délután négy óráig a BTK-n egy előadássorozaton lehet részt venni. „Prosperitás és átalakulás: Csehország Husz előtt” címmel Nagy Balázs, „A cseh testvérek” címmel Déri Balázs tart előadást, Husz János életművéről Mészáros Andor, a Huszita Bibliáról pedig Korompay Klára fog beszélni.

Este hattól Hana Vlhová-Wörner német nyelvű (magyar fordítással kísért) előadása lesz a cseh nyelvű liturgia XV. század eleji kialakulásáról. Majd héttől ingyenes ünnepi hangversenyt hallgathatunk a Szilágyi Dezső Református Templomban: huszita liturgikus tételeket, két cseh eredetű német korált és biblikus énekeket játsszanak majd.

Kedden a Széchényi Könyvtárban a fél tízkor esedékes megnyitó után kiállítást lehet megtekinteni Husz János és kora címmel, ráadásul tíz órától délután negyed ötig tudományos konferencia lesz „Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben” elnevezéssel.

12187872_911333958945275_1820243079020833306_n

 

 

Az esemény leírását a Facebookon is megtalálhatjátok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]