Sport, falusi búcsú és szakmai előadások a TÓK-on

A TÓK Kari Napjainak keretében a diákok az órák helyett egész héten izgalmas szakmai programokon és jó hangulatú közösségépítő eseményeken vehettek részt. Az április 8-10. között zajló rendezvénysorozat a Projekt hetet, a Kari- és Sportnapokat, Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat és a Magyar nyelv napját foglalta magába.

Hétfői kezdettel bemutatásra kerültek a hallgatók projektjei, amelyeket idén a migráció és a keleti kultúra témájában készítettek.Voltak, akik kimonót viselve az öltözködést mutatták be, de akadt olyan társaság is, akik kínai teázó-sarkot nyitottak. Mások az írásjelekkel foglalkoztak, és többféle interaktív kézműves foglalkozást is kipróbálhattak a résztvevők.

A felkészülés és bemutatók okozta izgalmakat pedig kedden,  a Gesztenyés-kertben rendezett futóversenyen vezethették le. A 3200 méteres táv már remek ráhangolódásként szolgált a szerdai sportnapra, amely során a csapatok fociban és röplabdában szálltak szembe egymással és a tanárokkal is. Az egyéni sportok kedvelői pedig aerobik, zumba és TRX edzéseken vehettek részt, sőt, a vállalkozó szelleműek még a spinninget és a Pole Fitness-t is kipróbálhatták. A sok mozgás után pihenni vágyóknak harcművészeti bemutatót is tartottak a meccsek végeztével.

Az elégetett kalóriákat délután a főzőversenyen pótolhatták a résztvevők. Itt a vidéki búcsúk hangulatát idézve olyan magyaros ételek kerültek terítékre mint a paprikás krumpli, a lecsó és a csirkepaprikás, valamint a szalonnasütés sem maradhatott el.

Szerdán már a kötetlenebb programok is elkezdődtek a HÖK lelkes tagjainak szervezésében. A tavalyi hagyományt folytatva idén is elindult a csapatverseny, amely most a Major Gazdasszonya elnevezést és tematikát kapta.  A Smaragd és a Cukorborsók hallgatói csoportjai falusi népszokásokra hajazva egy-egy gazdasszony-jelölttel nevezhettek a két napos vetélkedőre. Az ellenfelek először egy produkcióban mutatták be úrnőjüket és a támogatóit, majd sorversenyeken és kvízben mérték össze a tudásukat. Este pedig a Burkus König koncertjén bulizhatott mindenki a kar bisztrójában, a Pipitérben.

A csütörtök a kísérletező kedvűek napja volt; a diákok meglovagolhatták az udvaron felállított rodeó bikát, trambulinon ugrálhattak, és egymással is megküzdhettek szumó jelmezbe öltözve. Az ISSZK, az ELTE Karrierközpont, valamint az EFOTT standjainál pedig játékos feladatokkal és nyereményekkel várták az érdeklődőket.  A Major Gazdasszonya verseny csapatai délelőtt egy meseszinkron produkció kertében mutathatták meg kreatív oldalukat. Ebben a tagok magyar népmeséket értelmeztek újra, egyéni hangot és mondandót kölcsönözve a gyerekkorunkból ismert karaktereknek. Bár az időjárás nem kedvezett a kinti programoknak, azért a délutáni wii, beerpong, csocsó és vattacukor mindenkivel feledtette a kellemetlenségeket.

Az egész heti pörgést este a Hétkerben ünnepelték a TÓK-osok a Ladies and Gentlemen bulin, az IK hallgatóival együtt. A hajnalig tartó party elején kihirdették a Smaragd csapatának győzelmét, így jövő héttől az ő gazdasszonyuk kezdheti meg uralkodását a TÓK majorsága felett.

Az egész hétről készült galériánkat itt nézhetitek meg, a buliról készült képeket pedig itt!

Fotók: Szabó Vanda 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]