Állásbörze a jövőnkért – Mit adott nekünk az ELTE Karriernap?

Idén ismét jelenléti formában került megrendezésre az ELTE Karriernap. Az esemény otthonául szolgáló Lágymányosi Campus Gömbaulája összesen 53 kiállítónak és 740 látogatónak biztosított teret, illetve bemutatkozási és tájékozódási lehetőséget április 28-án.

Az esemény látogatói végigjárhatták a rendezvényen bemutatkozó cégek standjait, melyek széles választékát előzetes ismeretek nélkül is felfedezhették, de akár tudatosan is megközelíthették őket, hiszen a Karriernapra kitelepülő szervezetek listáját már az esemény megvalósulása előtt közzétették.

Egy általam megkérdezett látogató így vélekedett a Karriernapról: „Elég célirányosan érkeztem a rendezvényre, mivel a szakmai gyakorlatomhoz keresek helyet. Előre megnéztem a kiállítók listáját, és a kinézett cégek standjait mind meg is tudtam látogatni, de találtam olyan szervezeteket is itt a helyszínen, amelyek utólag keltették fel az érdeklődésemet. Összességében úgy érzem, hogy jó döntés volt eljönni, hasznos lehetőség volt ez számomra.”

Minden cég és szervezet színes ismertetőfüzetekkel, praktikus ajándéktárgyakkal és hasznos információkkal szolgáló képviselő személyekkel készült. A standoknál megtudhattam, hogy a legtöbb kitelepülő izgalmas munkalehetőségeket kínált az eseményre látogató szakmai gyakorlat, illetve gyakornoki munka után kutató vagy éppen frissdiplomás hallgatók számára. A szervezetek szinte mindegyike ajánlott rövidtávú álláslehetőséget, de előfordultak olyan cégek is, amelyek hosszútávú munkát is kínáltak, néhány szervezet pedig az ösztöndíjprogram-lehetőségeit is bemutatta a látogatóknak. Akadtak még a rendezvényen olyan kiállítók, akik például a plazmaadás fontosságára és lehetőségére igyekeztek felhívni a figyelmet, és olyanok is, akik a külföldi bébiszitterkedés előnyeit népszerűsítették.

Amíg a Gömbaula lenti részében hatalmas nyüzsgés folyt a rengeteg magyar és külföldi érdeklődő hallgatónak köszönhetően, addig a galériaszinten, ugyancsak a Karriernap keretén belül, a regisztrált személyeknek volt lehetőségük kipróbálni magukat egy-egy megrendezett próbainterjú-helyzetben, illetve CV- (önéletrajz-)tanácsadásban is részt vehettek. Sokan kihasználták ezeket a mindennapokban nem sűrűn előforduló segítő alkalmakat.

A standoknál begyűjthető információk mellett egész napos szakmai előadásokat is biztosított a rendezvény. Ezek keretén belül például közelebbről megismerhettük a NAV intézményét, illetve a világ egyik vezető IT Services vállalatát, továbbá tájékozódhattunk az aktuális Erasmus+ ösztöndíj-lehetőségekről is. A rendezvény programsorozata Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus a vállalkozási gondolkodásmódot bemutató színvonalas előadásával közeledett a befejezéshez. Végül lezárták az egész program alatt tartó nyereményjátékot, amely során a legtöbb stand meglátogatása volt a cél a Karriernap folyamán. A játékban több mint 200 lelkes hallgató vett részt, akik nemcsak a standoknál begyűjthető matricákkal, hanem remélhetőleg hasznos információkkal és a rájuk váró és számukra megfelelő jövőbeli munkalehetőségekkel a fejükben tértek haza.

Képek forrása: Lazar Anilla