Karrierépítés és kreditgyűjtés egy kurzuson belül!

A Karrierközpont az idei tavaszi félévben öt különböző Karriermenedzsment kurzust kínál az érdeklődők számára. A tárgyakat mindenki felveheti, függetlenül attól, hogy az ELTE melyik karára jár. A kurzusok elvégzése nemcsak szakmai életpályátok megalapozásához nyújt segítséget, hanem, mivel szabadon választható kurzusokról van szó, 2, illetve 3 kredittel is gazdagodhattok a tudás megszerzése mellett.

Karriermenedzsment I. – Az álláskeresés lépései

A kurzus keretén belül egy interaktív tréningen keresztül ismerkedhettek meg a megfelelő önéletrajz és motivációs levél megalkotásának lépéseivel, illetve az állásinterjúkra való felkészülés praktikáival. Továbbá betekintést nyerhettek az állásajánlatok felkutatásának módszereibe, és ismerkedhettek a munkaerőpiaccal. A sok gyakorlati feladattal és helyzetgyakorlattal színesített kurzus mindenkinek ajánlott, aki a karrier-, illetve az életpályatervezés legelején áll.

Tárgykód: VKN-096G:43

Kreditérték: 2 kredit

Előfeltétel: nincs

Teljesítési feltételek: részvétel a kurzuson, önéletrajz és motivációs levél benyújtása, két projektfeladat elkészítése.

Karriermenedzsment II. – Álláskeresői készségfejlesztés

Ez a kurzus a hallgatók munkaerőpiacra történő belépését támogatja, mégpedig olyan készségek fejlesztésével, amelyeket akár a mindennapjaitokban, akár az álláskeresés során vagy később, aktív dolgozóként is eredményesen kamatoztatni tudtok majd, legyen szó az álláskereséssel és munkavállalással kapcsolatos készségekről, a saját álláskeresői brand kialakításáról vagy saját erősségeitek felfedezéséről. A kurzus legfőbb célja, hogy ezekkel az erősségekkel később érvényesülni tudjatok, és eredményesebbek legyetek a munkaerőpiacon.

Tárgykód: VKN-096:25

Kreditérték: 2 kredit

Előfeltétel: Karriermenedzsment I. – Az álláskeresés lépései kurzus elvégzése

Teljesítési feltételek: részvétel a kurzuson, álláskeresői portfólió elkészítése és beküldése.

Karriermenedzsment III. – Önkéntesség a munkavállalásban

Ha szívesen bekapcsolódnátok valamilyen önkéntes tevékenységbe, vagy már most is önkénteskedtek, akkor ez a kurzus nektek való, hiszen mindezt most kreditekért is megtehetitek. Ha szeretnétek terepen is kipróbálni magatokat, de nem tudjátok pontosan, mi érdekel titeket, vagy miben vagytok igazán jók, akkor érdemes jelentkeznetek erre a kurzusra. A résztvevők megismerkedhetnek az önkéntesség fogalmával, történetével, jellegzetességeivel, illetve az önkéntes tevékenység és a munkaerőpiac kapcsolatával. Mindemellett egy 30 órás terepmunka teljesítése is szükséges, ahol különféle projektfeladatokat kell megoldanotok. A másokat ellátó és segítő szolgálat, valamint a társadalmi felelősségvállalás mellett ez egy remek alkalom arra is, hogy önmagatokat is jobban megismerhessétek az új helyzeteknek köszönhetően. Ezen kívül természetesen tapasztalatszerzésnek sem utolsó lehetőség.

Tárgykód: VKN-096G:65

Kreditérték: 3 kredit

Előfeltétel: nincs

Teljesítési feltételek: részvétel a kurzuson, fogadóhely kiválasztása, 30 óra önkéntes tevékenység elvégzése egy partnerszervezetnél, beszámoló és igazolás benyújtása az adott önkéntes tevékenységről.

Karriermenedzsment IV. – Tanulásmódszertan

A Tanulásmódszertan kurzus kivételesen nem a jövőbeli karriermenedzsmenthez biztosít alapot, hanem az egyetemi életeteket hivatott megkönnyíteni azáltal, hogy megmutatja a leghatékonyabb tanulási módszerek alapvető elemeit. Tanulni mindenki tud, azonban ahhoz, hogy ezt a lehető legeredményesebben tegyük, szükséges megismernünk a saját tanulási stílusunkat, meg kell találnunk a motivációnkat, és meg kell határoznunk a céljainkat. A kurzus keretén belül elsajátíthatjátok az időgazdálkodás és a stresszkezelés módszereit, tippeket kaphattok a halogatás csökkentésére és más, hasznos technikák alkalmazását is megtanulhatjátok.

Tárgykód: PPK-PSZI:7

Kreditérték: 2 kredit

Előfeltétel: nincs

Teljesítési feltételek: részvétel a kurzuson, beadandó feladat elkészítése.

Karriermenedzsment V. – Karriertervezés és készségfejlesztés

Ha szeretnétek első kézből tapasztalatokat szerezni, akkor ez a nektek való kurzus! Tizenkettő héten keresztül az adott területen gyakorlatban működő szakemberek osztják meg a hallgatókkal a tapasztalataikat. A feldolgozandó témák az álláskeresés, az állásinterjúra való felkészülés, az önismeret, a munkaerőpiaci ismeretek, a munkahelyi helytállás, az erőforrás- és projektmenedzsment és a diákmunka lesznek. Az összeállított tematika és a vendégelőadók legfőbb célkitűzése, hogy a hallgatók megtalálhassák a későbbiekben a számukra megfelelő munkahelyet, ahol az eredményes jelentkezés és a felvétel után sikeresen tudjanak teljesíteni, és közben önmagukat is fejleszthessék.

Tárgykód: PPK-PSZI:14

Kreditérték: 2 kredit

Előfeltétel: nincs

Teljesítési feltételek: részvétel a kurzuson és a kurzushoz kötődő kérdőív rövid, kifejtős kérdéseinek megválaszolása, vagy beadandók és választható projektfeladatok elkészítése (megajánlott jegy szerzéséhez), vagy írásbeli vizsga megírása.

Forrás: ELTE Karrierközpont

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]