„Meg kellett tapasztalnom azt is, hogy emberből vagyok” – Hivatás és egyetem VII.

Folytatódik a „Hivatás és Egyetem” interjúsorozatunk. A hetedik részben Takács Noémivel, az ELTE ötödéves tanárszakos hallgatójával beszélgetünk, aki egyetemi tanulmányai végéhez közeledve mesélt a tanári hivatás szépségeiről és mélypontjairól is.

Noémi magyar nyelv és kultúra – média és kommunikáció szakos tanárjelölt. Rövid tanítási gyakorlatát decemberben fejezte be, februárban pedig megkezdi hosszú tanítási gyakorlatát az Európa 2000 középiskolában. Emellett a Budavári Schönherz Stúdió tagja.

Mióta tudod, hogy tanár szeretnél lenni? 

Mivel kiskorom óta szerettem rajzolni, másodikos koromban elkezdtem rajzszakkörre járni. Az első emlékezetes, pozitív tapasztalataim ehhez a közeghez köthetők. Ötödik osztályos koromban, mikor a felső tagozatnak köszönhetően sok új tanárom lett, megismertem a világ legjobb pedagógusát, Éva nénit. Már tizenkét éves korunktól kezdve társként kezelt minket, imádtuk a szakköreit, és a szaktárgyi tanítása zseniális volt. Én már akkor is tanár szerettem volna lenni, ezért sokat beszélgettem vele, ő mindig biztatott, hogy erre az útra lépjek. 
Egy humán tagozatos gimnáziumban tanultam tovább Békéscsabán, itt végül nem a rajz, hanem az irodalom irányába indultam el. Középiskolás éveim során kollégista voltam, az ottani pedagógusok és a szaktanárok igazán motiválók voltak, nem is emlékszem olyan oktatóra, aki miatt megutáltam volna egy tárgyat. 
Végül idekerültem az ELTE-re, ahol jól érzem magam. Persze a motivációm néha megjön, néha leapad, de alapvetően úgy gondolom, hogy ha egyszer „kinövöm magam”, jó tanár leszek. 

Miért pont az ELTE-t választottad?

Először nagyon sokat vacilláltam, hogy hol tanuljak tovább: Budapesten vagy Szegeden. Végül Szegedet azért vetettem el, mert a barátom és nagyon sok barátnőm is szintén a fővárosban tanult tovább. Mivel nem sokat jártam fel Pestre, mielőtt egyetemista lettem, kissé féltem, hogy hogyan fogom érezni magam itt hosszú távon, de ez volt életem egyik legjobb döntése. Úgy érzem, mára magamévá tudtam tenni a pörgős, nagyvárosi életet. Amikor a hosszú gyakorlathoz nézegettem lehetséges iskolákat, rájöttem, hogy jól jártam az ELTE-vel. Sokkal több különleges oktatási intézmény van a fővárosban, többek közt az Európa 2000 Gimnázium is, ahol februárban kezdek. 

Mi az, ami jelenleg a legjobban motivál a hivatásoddal kapcsolatban? 

Jelenleg a gimnázium, ahol nemsokára elkezdem a hosszú gyakorlatomat. Az Európa 2000-ben kiemelt szerepet kap a digitális oktatás, és én úgy érzem, ebben fejlődnöm kell. Most minden lehetőségem meglesz erre. A diákok visszajelzése, hozzáállása szintén motiváló. 

Mi volt az előnye és mi volt a hátránya annak, hogy egyszerre végezted el a két rövid gyakorlatodat? 

Előnyként azt mondanám, hogy igazán „életszagú” élmény volt. A hosszú gyakorlaton, és persze dolgozó tanárként is, egyszerre kell majd tanítanom mindkét szakomat. Most megláttam, mennyi idő kell ahhoz, hogy át tudjam állítani az agyam egyik tárgyamról a másikra. Nyilván egy kilencedikes nyelvtanórán másképp építem fel a tananyagot, mint egy tizenegyedikes médián. Meg kellett tapasztalnom azt is, hogy emberből vagyok: nem sikerülhet minden órám jól. Hátrány pedig az időhiány volt, nehezebben tudtam koncentrálni az egyetemi óráimra. 

Mi az, ami szerinted gyakorlatban más, mint elméletben?

A tanári jelenlét. Amikor szemináriumokon vagyunk, együtt a szaktársainkkal, nyilván nem tudunk egy valóságos iskolai helyzetet teremteni. Egyetemen olyan diákoknak tartok órát, akiket érdekel a tárgyam, figyelnek arra, amit mondok, olyan kérdéseket tesznek fel, amire tudom a választ. Bajtársiasság van bennük. A gyakorlatban ez nyilván nem így történik. Van, hogy a tizenöt-tizennyolc évesek provokálnak, néha szét akarnak szedni, de az is előfordul, hogy segítenek. Az ő figyelmükért meg kell küzdeni. 

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki hosszú távon is ezen a pályán maradjon? 

Szerintem mikor az ember úgy érzi, hogy nem bírja tovább ezt csinálni, nem baj, ha egy kicsit leteszi ezt a szakmát. Én azt vettem észre, hogy ha másban próbálom ki magam, akkor is mindig szembetalálom magam a tanársággal, az irodalommal, filmekkel, médiával. Ilyenkor újra és újra rájövök, hogy igenis ezzel szeretnék foglalkozni. 

Mit tanácsolnál annak, aki tanárképzésen gondolkodik?

Azt tanácsolnám, hogy gondolkodjon el azon, hogy ez egy fellángolás inkább vagy egy állandó terv. Ha komolyan gondolkodik a képzésen, akkor vágjon bele. Az egyetlen hátráltató tényező számomra a képzés hossza. Bár így legalább sok idő jut arra, hogy az ember kipróbálja magát más területeken is. 

Te hogyan tudtad kipróbálni magad az élet más területein? 

Amikor elsőéves voltam, a Petőfi Irodalmi Múzeumnál dolgoztam, ott gyerektáborokat szerveztem, szóval az is kapcsolódott valahogy a tanulmányaimhoz, de mégsem kimondottan szaktanárként voltam jelen. A Budavári Schönherz Stúdióba is járok, ott leginkább szerkesztőriporterként dolgozom. 

Mondanál egy pozitív és egy negatív dolgot a tanári léttel kapcsolatban? 

Mindenképpen pozitívum, hogy változatos ez a szakma, ezáltal izgalmas is. Nincs két ugyanolyan nap, újabb és újabb feladatokkal, kihívásokkal kell szembenéznünk. És bár sok szempontból korlátozva vagyunk, kifejezetten élvezem azt a szabadságot, amit az óratervek készítése ad. Örülök, hogy nem mondják meg előre, mit kell csinálnom, módszerválasztás szempontjából szabad kezem van. Negatívum nyilván a fizetés és annak a rendszere. Itt a fizetés a pályán töltött évek számával egyenesen arányos. Lehetsz bármennyire jó vagy rossz tanár, ez a fizetésedet nem befolyásolja. Azon is sokat szoktam gondolkodni, hogy a társadalmi megbecsülés hiánya egy borzasztó körforgást idéz elő. A társadalom lebecsül minket, ezáltal mi is lebecsüljük magunkat és a munkánkat. 

Szerinted mik azok a tulajdonságok, amikkel egy tanárnak rendelkeznie kell?

Szerintem türelmesnek és nyitottnak kell lennie. A humorérzék és az önirónia szintén elengedhetetlen, nem szabad a szívünkre vennünk a kamaszok összes beszólását. Az önreflexióra való képességet szintén fontosnak tartom. 

Mi a legemlékezetesebb tanári pillanatod?

A rövid gyakorlatomon nagyon meglepő volt, hogy mikor megtartottam az utolsó órámat és elköszöntem az osztálytól, mind a harmincnégy gyerek teljesen letargiába esett. Majd felálltak, és megtapsoltak. Azt sem tudtam, mit kell ilyenkor csinálnom, iszonyatosan jólesett az egész. 

Fotók: Molnár B. Dóra