Csak az IGEN jelent igent! – Beszélgetés bántalmazásról és segítségnyújtásról a NANE önkénteseivel

Idén rendhagyó módon az online térben rendezték meg az ELTE BTK négynapos kulturális fesztiválját, a Bölcsész Napokat, melynek keretében ezúttal is számos izgalmas és érdekes program várta a kikapcsolódni vágyó egyetemistákat. Május 13-án az Instagram felületén egy rendkívül fontos és hiánypótló beszélgetésben vehettek részt az érdeklődők a NANE Egyesület két önkéntesének közreműködésével, akik a nők elleni erőszakkal és a segítségnyújtás lehetőségeivel kapcsolatban szolgáltak hasznos információkkal.

Mi számít bántalmazásnak? Hány nő esik áldozatul évente? Mit tehetünk, ha segíteni szeretnénk, de nem tudjuk, hogyan? Schwartzenberger Anna, az ELTE BTK Szociális Bizottságának elnöke és Szabó Vanessza, a bizottság esélyegyenlőségi referense többek között ezeket a kérdéseket is feltették a meghívott vendégeknek.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület közhasznú, non-profit szervezet, mely 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben lépjen fel. Füri Judit, aki már hat éve dolgozik önkéntesként, elmondta, hogy mára a segélyvonal mellett számos más platformot is üzemeltet a NANE annak érdekében, hogy minél több bántalmazott nő segítséget kaphasson. A járványhelyzetre való tekintettel a tavalyi évtől kezdve működik például chatsegély-szolgáltatás is, hiszen az összezártság lehetetlenné teheti az áldozatok számára a telefonos segélykérést. Léteznek továbbá külön csoportok is azoknak, akiknek már sikerült kilépniük bántalmazó kapcsolatból. Ezen közösségek tagjai egymást segítve és támogatva munkálkodnak azon, hogy az erőszak elszenvedése során tönkrement önbecsülésüket visszaépíthessék.

„A bántalmazás biztos jele, ha valaki fél a párkapcsolatban.”

Azt, hogy pontosan hol van az a határ, amikor már bántalmazásról lehet beszélni, természetesen nehéz meghatározni, azonban vannak figyelmeztető jelek, amik a legtöbb ilyen kapcsolatban megfigyelhetők. Ezek egy része tűnhet ártatlannak, sőt akár romantikusnak is, például, ha a partner már csupán egy-két randevú után a családalapítást tervezi, vagy ha túlságosan féltékeny. A bántalmazás ugyan nem feltétlenül jelent fizikai erőszakot, a felek közötti viszony minden esetben egyenlőtlen. A bántalmazó fél irányítja, korlátozza, megfélemlíti a partnerét, uralkodik rajta, és folyamatosan azt az üzenetet közvetíti felé, hogy értéktelen. Éppen ezért nagyon hosszú folyamat, mire az áldozat eljut odáig, hogy elhatározza, kilép a kapcsolatból, vagy hogy egyáltalán be mer számolni valakinek a történtekről.

A NANE elsősorban információkat nyújt a bajba jutott nőknek azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeik vannak, kihez fordulhatnak, ha például jogi segítségre van szükségük. Utóbbi esetben a szervezet egyik partnere, a Patent Egyesület adhat tanácsokat az áldozatoknak, ha pedig menedékre van szükség, természetesen erre az esetre is van megoldás, hiszen léteznek különböző krízisszállók.

„Nagyon fontos, hogy a bajban lévő igénye szerint segítsünk.”

Nem csak azok fordulhatnak a NANE önkénteseihez, akiket bántalmaz a párjuk, hanem azok is, akikben kérdések, kételyek merültek fel, vagy egy bajba jutott barátnak szeretnének segíteni. Ilyenkor nagyon körültekintően kell eljárni, hiszen a meggondolatlan lépések akár ronthatnak is az áldozat helyzetén, hiába vezérli őket jó szándék. Nem véletlen, hogy a NANE dolgozói is több hónapos képzésben vesznek részt, mielőtt munkába állnának, hiszen el kell sajátítaniuk azokat a skilleket, amik a hatékony segítségnyújtás alapjait képezik.

Barátként végtelenül nehéz az áldozatot végigkísérni az úton, azonban csak úgy segíthetünk, ha az ő tempója szerint haladunk. Számítanunk kell arra is, hogy eleinte mentegetni kezdi majd a bántalmazóját, így mi sem minősíthetjük, inkább beszélgetést kell kezdeményeznünk az áldozattal arról, hogy hogy érzi magát a párkapcsolatban, és higgadtan kell elérnünk, hogy merjen beszélni a történtekről. Alapszabály, hogy az áldozat biztonsága érdekében semmi esetre se kérjük számon a bántalmazót, ha pedig a bántalmazott már meghozza a döntést, hogy kilép a kapcsolatból, semmiképp ne sürgessük ezt a folyamatot. Sajnos gyakran előfordul, hogy akkor válik a legdurvábbá az erőszak, ha az áldozat ki akar szállni, de ennek ellenére sem szabad kívülállóként erőltetnünk semmit. El kell fogadnunk, ha a barátunk nem tud olyan gyorsan szabadulni a kapcsolatból, mint amilyen hamar meg szeretnénk őt menteni.

„A NEM MINDIG NEMET JELENT, ÉS MINDIG TISZTELETBEN KELL TARTANUNK!”

Hazánkban főleg a 30 év feletti édesanyák használják a segélyvonalat, akik már nemcsak saját biztonságukat, hanem gyermekeiket is féltik a bántalmazó apától. Ugyan előfordul, hogy csak az anya szenved el fizikai erőszakot, a félelem légköre a gyerekekre is kihat, ezért is fontos, hogy a nő lehetőséget kapjon kilépni a kapcsolatból. Nemcsak a felnőttek körében megfigyelhető azonban a jelenség, Angliában például a 16-25 éves korosztály a legérintettebb. Ennek számos különféle oka lehet, kezdve például azzal, hogy a fiatalok többsége napjainkban a pornófilmek által találkozik először a szexszel, de az sem elhanyagolható tény, hogy társadalmunk számos színterén sajnos még mindig normális, hogy a férfi több mindent megtehet.

A NANE önkéntesei szerint rendkívül fontos a prevenció, melynek egyik módja lehet például, hogy megmutatjuk a fiataloknak, milyen egy jól működő párkapcsolat, és felhívjuk a figyelmüket a bizalom, a kommunikáció és a kompromisszumok jelentőségére. Amellett, hogy az egyesület számos iskolai előadást és beszélgetést szervez, a weboldalukon is rengeteg ingyenesen letölthető anyag áll a rendelkezésünkre. A „Kérsz teát?!”-videósorozat például arra hívja fel a figyelmet, hogy ahogy egy csésze teát sem erőltethetünk rá senkire, úgy a szex is csak kölcsönös beleegyezéssel működhet, és mindig lehet nemet mondani.

Az egyesületet bárki támogathatja például az adó 1%-ának felajánlásával, de már azzal is sokat segíthetünk, ha részt veszünk az egyesület népszerűsítésében például a tájékoztató anyagok terjesztésével, vagy egyszerűen azáltal, hogy beszélünk róla, hiszen így egyre több bántalmazott nő kaphat segítséget és esélyt egy új életre.

A beszélgetés még visszanézhető a Bölcsész Napok Instagram-oldalán.

NANE segélyvonal nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

06-80-505-101

• Ingyenes, anonim, hívható: hétfő, kedd, csütörtök, péntek este 18-22 óra és szerdán 12-14 óra között.

Merj segítséget kérni!

A képek forrása: Füzes Hírek, nane.hu, 24. hu, Nőkért Egyesület

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]