Kreativitás, tapasztalatszerzés, kihívások és szórakozás – Idén is kipakolt az ELTE Média Tanszék

A vizsgaidőszak végével ismét megnyitotta virtuális kapuit az ELTE Média Tanszék. A Kipakolt ezúttal online rendezték meg, az érdeklődők az ELTE Média Facebook-oldalán követhették a rendezvényt élőben, február 4-én délután. A már hagyománnyá vált esemény kereteiben a hallgatók osztották meg tapasztalataikat az őszi szemeszter legizgalmasabb kurzusairól, és szolgáltak hasznos információkkal nem csak médiásoknak. Idén mi is meghallgattuk az előadásokat, amelyek bebizonyították, hogy érdemes körülnézni, és szemezgetni a tanszék folyamatosan megújuló kurzuskínálatából.

Horváth Kata (az ELTE Média szerkesztőségének egyik vezetője, az esemény moderátora) köszöntője után Hammer Ferenc tanszékvezető nyitotta meg a rendezvényt. Kihangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet és az online oktatás miatt fellépő nehézségek ellenére az ELTE Média továbbra is folyamatosan fejlődik, bővül, és a hallgatók igényeit és érdeklődését szem előtt tartva, mindig kész új ablakokat nyitni számukra. Ezt a diákok beszámolói is igazolták: 10 kurzus mutatkozott be az idei eseményen, melyek mind a kreativitást, a szakmai fejlődést helyezik előtérbe.

Elsőként Tóth Réka előadását hallhattuk az Animációismereti alapok nevű kurzusról, ami nemcsak a műfaj elméleti hátterét hozza közelebb a hallgatókhoz, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatják az animációkészítést, és saját ötleteiket is megvalósíthatják. A tárgy teljesítéséhez semmilyen előzetes tudás nem szükséges, elég a kíváncsiság és az érdeklődés ahhoz, hogy egészen új kapuk nyíljanak meg. Az előadás végén megtekinthettük Tóth Réka kisfilmjét, amit a félév végén készített. A hallgatók munkái már az Instagramon is elérhetők, szerintünk érdemes megnézni őket.

A következő előadó Lévai Klára volt, aki a Fotográfiai műhelygyakorlat tárgyról osztotta meg tapasztalatait. Az elméleti alapokon túl olyan dolgok is előkerültek a félév során, mint a fotózással kapcsolatban felmerülő etikai kérdések, de természetesen a hallgatók gyakorlati feladatokat is kaptak. Belekóstolhattak többek között a sajtófotózásba, a szemeszter végén pedig saját portfóliót kellett készíteniük. Néhány igazán jól sikerült kép elérhető a műhelygyakorlat oldalán is.

Gável Adrienn fotója

A továbbiakban Lefor Petra beszámolóját hallhattuk arról, hogy egy Divatkommunikáció nevű tárgy jóval többről is szólhat, mint az öltözködés. A kurzus hallgatói olyan aktuális témákkal foglalkozhattak a félév során, mint például a fenntarthatóság, jártak varrodában, bepillantást nyerhettek egy stylist munkájába, és lehetőségeket kaptak publikációra is. Készíthettek interjút többek között Ott Annával, a Hadik Kávéház művészeti vezetőjével és Döbrösi Laura színésznővel is a Marie Claire oldalára. Ahogy Petra is hangsúlyozta, az ehhez hasonló kurzusok célja, hogy megtanítsák a hallgatókat a nyitottságra, hogy megmutassák nekik, hogy érdemes több lábon állni, és azt, hogy vannak olyan problémák, amiket nem szabad kikerülni, amikkel foglalkozni kell, bármilyen irányba is szeretnének orientálódni a későbbiekben.

Betekinthettünk a tanszéki felületek gondozásának lehetőségeibe is Reitmesz Kornél jóvoltából, az EPER rádió működéséről pedig Pilinszky Dórától hallhattunk. Természetesen ezekhez is találunk kurzust a Neptunban, a Rádióműsor-készítés például nemcsak a vágás vagy a műsorszerkesztés alapjait tanítja meg, hanem azt is, hogy hogyan lehet bátran leszólítani az utca emberét, hogy aztán egy ilyen beszélgetésből a félév végére akár saját műsor vagy podcast születhessen. A rádióhoz hasonlóan a tanszéki felületeken is fiatalos, innovatív csapat dolgozik. A Kreatív média oktatói nagyon segítőkészek, tőlük mind az újságírás, mind a rendezvényszervezés iránt érdeklődő diákok hasznos gyakorlati tudást kaphatnak, miközben a tanszék eseményeinek szervezésében vehetnek részt, cikkeket írhatnak, posztokat szerkeszthetnek a különböző felületekre.

Hallhattunk még beszámolót Kántor Zsófiától a Brandépítés a gyakorlatban nevű kurzusról, mely teljesen projektalapú, a hallgatók a félév végére saját fiktív céget alapítanak, és saját brandet építenek fel. Logót választanak, konkurenciakutatással foglalkoznak, és megtanulják, hogy mennyi minden közrejátszik abban, hogy egy termék működőképes és eladható legyen. Hasonló módon a tapasztalatszerzésre fókuszáló tárgy a Kreatív gazdaság gyakorlatok is, amelyről Szilágyi Anna mesélt nekünk. Ez egy olyan óra, ami folyamatos készülést igényel, de épp ezért mindig aktívan és kreatívan tart.

A Kipakol palettáját tovább színesítette Görgényi Fanni előadása, aki a dokumentumfilmkészítéssel kapcsolatos élményeit osztotta meg velünk, és saját példáján mutatta meg, hogy egy kurzus valóban utat tud mutatni, az örömmel végezhető feladatok, kihívások teljesítésének során rá tud vezetni arra, hogy mi az, ami igazán érdekel. Vass Dorottya szinte véletlenül talált rá az Üzleti újságírásra elsőévesként. Azon túl, hogy betekintést nyerhetett az oknyomozó újságírásba és a szerkesztőségek felépítésébe, megtanulhatta azt is, hogy hogyan lehet jó cikket írni csupán adatokból és számokból, és ami talán a legfontosabb, olyan befogadó társakra is talált, akikkel az oldott légkör az online térben is megszülethetett, akik között mindig kimondhatta a véleményét. Diós Gabriella is arról számolt be, hogy a médiás órákon nincsenek rossz válaszok, nincsenek buta kérdések, és tényleg számítanak a vélemények, olyannyira, hogy vannak kifejezetten az érzékenyítés, a beszélgetés céljával létrejövő kurzusok. Ilyen például a Testközelből – tudás, érzékenység és test a kortárs művészetben, amely megtanít a világ különbözőségeinek befogadására, és olyan tapasztalatokat ad, amelyek a mindennapi életben is alkalmazhatóak.

Az idei Kipakol az ELTE Média Schönwald Lili (az ELTE Média szerkesztőségi tagja) bejelentkezésével zárult, aki a szervezés nevében köszönetet mondott az érdeklődőknek. Szerintünk a rendezvény ismét rámutatott, hogy a kreativitásnak helye van az egyetemünkön, és hogy tényleg megéri a tanszék által kínált kurzusokat nézegetni, akár médiásként, akár gólyaként, akár minorválasztás előtt állva vagy éppen szabadon választható órák után keresgélve. Az esemény még visszanézhető a Facebookon, megéri belehallgatni.

A képek forrása: Facebook, A részvétel képei, ELTE