A dékánság alázatot és bátorságot adott

Sonkoly Gábor dékán úrral utolsó vezetői munkanapján beszélgettünk. Ugyanolyan lelkesedéssel válaszolt lapunk kérdéseire, mint dékánná válásakor, noha már csomagol a dékáni szobában. Dékánnak lenni nem egy tengerparti nyaralás, állapíthatjuk meg őt hallgatva, de a jövőben sem fog unatkozni.

Miért döntött úgy, hogy nem folytatja a dékáni munkát?

Eredetileg is egy ciklusra terveztem, ez szerepelt a programomban, és ezt hangsúlyoztam a megválasztásom előtt. Már korábban 3,5 évig voltam – több részletben – dékánhelyettes. Ha összeadjuk, akkor 6,5 évig voltam benne a BTK vezetésében, ami szerintem elég egy személynek. Szükséges a folytonos megújulás a kar vezetésében, helyet kell adni másoknak is.

A személyes okok között azt említeném, hogy sok fontos kutatási és nemzetközi oktatási projektbe kerültem, ezek pedig a dékánságom alatt háttérbe szorultak. Egy év kell, hogy utolérjem magamat. (Nevet.) Embert próbáló volt ez a három év: kezdve egy igen súlyos hiánnyal, amit a Trefort-kert területi integritása feletti vita követett, majd következett a COVID-járvány. Az utódomnak sokkal nyugodtabb éveket kívánok!

Mire a legbüszkébb a bölcsészkar elmúlt éveiből?

A legfontosabb, hogy a BTK továbbra is egységesen, erősen, belső integritását és szolidaritását megőrizve lépett fel. Sikerült egy átláthatóbb működést kialakítani, ebben a fő elvem a transzparencia volt. Az alacsony fizetések és a 2018-as hiány ellenére kialakult egy életpályamodell, melynek köszönhetően 2020 végére szinte alig maradt olyan kolléga, aki annak ellenére nem kapott előléptetését, hogy tudományos eredményei azt indokolnák. Három évvel ezelőtt e tekintetben sokkal rosszabb volt a helyzet. A tudománymetriai rendszer összevethetővé teszi az oktatók tudományos teljesítményét. Megújultak a hivatalaink: különösen büszke vagyok a Nemzetközi Kapcsolatok Irodája, illetve a Pályázati Iroda átszervezésére. Bevezettük a főmunkatársi rendszert, amely sokkal kezelhetőbbé teszi a kari adminisztrációt, és az adminisztrátor kollégák számára is kidolgoztuk az életpályamodellt. Megjelent a Kommunikációs Iroda magja is, ami nagy hiányosságot pótol a Karon. Hosszú évek tervezgetése után végre van egységes Kari Könyvtár, amely szervezeti keretet jelent a következő évek egyik legnagyobb feladatát jelentő átfogó könyvtárreform számára. A kari kiválósági alap végre rendszeres és könnyen pályázható forrást biztosít a kar oktatói számára. Ugyanez az alap hivatott a könyvtárreform és az angol nyelvű kari folyóiratok elindítására. Számomra igen fontos a dékáni megbízottak rendszere, amely korábban kellő figyelmet nem kapott területek megszervezését, felkarolását tette lehetővé. Különösen büszke vagyok a Help program elindulására, amely mind a hazai, mind a külföldi hallgatóink számára segít az egyetemi élet nehézségeinek kezelésében. Szintén komoly eredménynek tartom, hogy oktatóink számára rendszeres módszertani kurzusok állnak rendelkezésre. Intézményi szempontból a két új Intézetünk megalakulását és a Történeti Intézet Digitális Bölcsészet Tanszékének létrehozását szeretném kiemelni. Nagy eredmény, hogy a HÖK-kel és a DÖK-kel teljes harmóniában, egymás ötleteinek és elgondolásainak folyamatos cseréjével dolgoztunk együtt. Úgyhogy nem volt eseménytelen ez a három év!

Mit hagy az utódjára?

Reményeim szerint egy átláthatóan működő, szilárd pénzügyi helyzetben lévő, a járvány ellenére lelkes BTK-t. Ugyanakkor rengeteg feladatot is, például a közösségi terek kialakítását a kampuszon; még olajozottabb működés létrehozását a hivatalok és az Intézetek, illetve a hivatalok egymás közötti kommunikációjában; a mesterképzésben tapasztalható hallgatói létszám visszaesésének kezelését; a nemzetköziesítés erősítését stb. Nem fog unatkozni a következő dékán sem.

Dékánként igen közvetlen volt a kollégáival és a hallgatókkal, ugyanakkor van egy belülről fakadó eleganciája. Mennyire volt tudatos ez a dékánkép?

Ez jólesik, ha így van. Nem dolgoztam külön azon, hogy bármilyen dékánképet közvetítsek. Mivel semmilyen hatalmi célom nem volt az igen megtisztelő ELTE BTK dékáni poszttal, megengedhettem, hogy teljes mértékben magamat adjam. Talán ez látszott belső eleganciának. Komolyan gondolom, hogy szolgálatként fogtam fel a dékánságot, ami alázatot és bátorságot adott. A dékáni élethelyzetből sokat tanultam.

Dékáni működésének utolsó évét a koronavírus árnyékolta be. Hogyan élte meg ezt a helyzetet?

Természetesen én is megszenvedtem a világjárványt. Először is nagyon aggódtam, hogy kollégáim és a hallgatók között lesz-e áldozat. Hatalmas megkönnyebbülés, hogy – bár többen megbetegedtek – tudomásom szerint mindenki meggyógyult, és emberéletet egyelőre nem követelt a járvány a Karon. Az online oktatás – bár sokak szerint pozitív eredményeket is hozott – teljesen ellentétes mind a személyiségemmel, mind az életfelfogásommal. Hiszek a személyes kapcsolatok erejében, és ezek bizony súlyosan sérültek a monitorvilágok magányában. Eleve nagyon elkeserítőnek tartom a mindinkább elharapózó imperszonalizmust, amit jelentősen felerősített a világjárvány előidézte online létezés. Bízom benne, hogy a járvány végével olyan eufória fog kitörni, amely visszahozza a háromdimenziós emberi kapcsolatok örömét. Végül, de nem utolsósorban számos külföldi meghívásom nem tudott megvalósulni, amelyeket mindenképp szeretnék pótolni a remélhetőleg mind közelebbi jövőben.

A bölcsészkar jövőjéről beszélgettem Bartus dékán úrral egy pár hete közölt interjúban, most inkább az érdekelne, Sonkoly Gábor hogyan éli tovább életét február 1-jétől? Milyen feladatok várják? Mi fog leginkább hiányozni a dékáni feladatokból?

Nem kérdés, hogy az ELTE BTK olyan oktatója szeretnék maradni, akire sokan számíthatnak. Egyetemi tanár, doktoriiskola- és programvezető leszek továbbra is. Hogy mást ne említsek, jelenleg tizenhárom doktorandusz, illetve doktorjelölt készíti irányításom alatt a disszertációját.

Jelenleg öt EU-s pályázatot koordinálok, illetve jegyzek résztvevőként. A héten összeszámoltam, hogy nyolc angol nyelvű cikket és három könyvet várnak tőlem különböző külföldi kiadók a következő két évben. Egyik kiemelkedő projekt ezek közül a Cambridge University Press háromkötetes készülő Európa várostörténete kiadványa, melynek az utolsó kötetét társszerkesztőként gondozom egy berlini kollégámmal. Ez az 1850–2000 közötti korszak olyan történeti alapműve lesz, amelyben negyven tanulmány kap helyet.

Vendégelőadóként meghívásom van Brazília, Japán, Kanada, Marokkó és Olaszország egy-egy egyetemére. Igaz, egyelőre fogalmam sincs, hogy mikor tudok majd ezeknek eleget tenni, hiszen a járvány utáni várva várt megkönnyebbülés még várat magára. Most a személyiségfejlődésem kontemplatívabb időszaka kezdődik sok olvasással, írással és tanítással, amit nagyon vártam.  

Képek: Lazar Anilla (ELTE Online)