„Kezdjetek el élni…!”

Szól a hangzatos, bár közhelyes életviteli tanács, majd egy sor (többnyire) teljesíthetetlen cél és elvárás követi. Azonban ha felülemelkedünk ezen a sztereotípián, Chris Baréz-Brown Most élj! – Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból? című könyve az (ember-)/természetközeli javaslataival sok meglepetést tartogathat nekünk. És mikor is ásnánk a dolgok mélyére, ha nem a vizsgaidőszakban?

Koncepciója szerint életünk nagy részét az ösztöneink irányítják. Ez miért baj? – fogalmazódhat meg a kérdés.
A szerző ezalatt azt érti, hogy a tudatalatti agyműködés vezérel, ami több évezredes tapasztalatait összeveti a velünk történő helyzetek mintázatával, hasonlóságot keresve. Ezt általában meg is találja, és korábbi viselkedésminták alapján dönt cselekedeteink felől. Ennek a mechanizmusnak lett szép hasonlata a „robotpilóta üzemmód”. Így – nagy kényelem közepette – kicsúszik az irányítás a kezünkből ösztönemberünk javára. Ez sokszor hirtelen és átgondolatlan döntéseket eredményez – gondoljunk csak arra, amikor pihenésképp órákig nézzük a tévét, amiben olyan műsorok (és reklámok) mennek, amik igazából nem is érdekelnek bennünket, és fáradtabban kelünk fel, mint ahogy leültünk. Szóval ezért probléma ez a folytonos ösztönlét.

couch-potato-health-matters-765x383

Mi kéne a robotpilóta irányítás helyett? Nos, a tudatos irányítás. A mi vágyaink, elképzeléseink szerinti élet lenne a cél. Igen-igen, ez így még elég megfoghatatlan, és felettébb sallangos.
Álmodozzunk egy kicsit! Képzeljük el, hogy megnyerjük a lottó fődíját (15 milliárd forintot). Ebben a helyzetben már nem lenne szükségünk arra, hogy dolgozzunk, vagy éppen tanuljunk. Mit csinálnánk helyette? Mivel töltenénk a napjainkat, és mire költenénk azt a rengeteg pénzt? Persze, miután mindenki ötször elutazott Ibizára, végigfesztiválozta a nyarat, vett két luxusvillát a rózsadombon, meg szívének kedves autókával utazta körbe Európát, akkor jönnek a mélyebb gondolatok. Mivel is töltöm szívesen az időmet? És körülbelül ez az a pont, amikor rájön az ember, hogy igazából nincs is szüksége a lottó ötösre ahhoz, hogy olyan dolgokkal is foglalatoskodjon, amiket szeret.
Ez a látványos gyakorlat vezet rá minket arra a felismerésre, hogy a tudatos irányítás értelmet nyerjen számunkra.
Baréz-Brown ezt „éber állapotnak” nevezi. A „felfokozott érzékenység segít különbséget tennünk lényeges és lényegtelen között, és képessé tesz arra, hogy megszabaduljunk kicsinyes rögeszméinktől, hogy az igazán fontos dolgokra összpontosíthassunk”. Tehát ha felocsúdunk a kábultságból, képesek leszünk alkotni, hatékonyan pihenni, harmóniába kerülni a környezetünkkel.

928476_319dbea0579f46d6be95e7f305ad8e35_mv2

Ez mind szép és jó, gondoljuk ilyenkor, de mégis hogyan lehet váltani a két tudatállapot között? Az író több mint félszáz feladatot gyűjtött össze erre a célra – természetesen nem kell az összes elvégzése ennek eléréséhez, inkább csak biztosra akart menni, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb típusú gyakorlatot.
Nézzünk meg párat (néhol triviálisnak tűnhetnek, de sokszor a kevesebb több, ugye)!
Elindulni általában elcsendesüléssel, meditálással kell – ehhez azonban nem szükséges egy egész jógaóra, elég, ha van egy helyes légzőgyakorlatunk. Ő az 5-6-7 légzést javasolja: 5 másodperc belégzés, 6 másodperc benntartás és végül egy 7 másodperces kilégzés. Röpke negyed perc (!), és már kicsit ki is zökkentünk a mókuskerékből. A vizsgára való készülés vagy éppen az attól való pánik kikerülésére is remek módszer. További meditatív jellegű gyakorlat például egy séta a természetben, a felhők mozgásának tanulmányozása stb. Szintén tudatosító erővel bír a mozgásszegény életmód felszámolása: napi 10 perc torna beiktatása, esetleg (ha  épp az esik jól) fára mászás. Kihívásként lehet kezelni azt a feladatot, hogy egy hónapig próbáljunk meg kevesebb pénzből kijönni – költsünk csak azokra a dolgokra, amik fontosak. Vagy gondoljuk át jobban, hogy hol veszünk meg bizonyos dolgokat. Érdekes gyakorlat még a „disznóéletmód”. A szerző szerint, akinek egyik feladat sem hozza meg az áttörést, valószínűleg arra lesz szüksége, hogy kicsit lejjebb adjon az elvárásaiból. Ez valakinél azt fogja jelenteni, hogy elmegy, és egy turkálóban veszi meg a ruháit ezentúl, valakinél pedig azt, hogy a Mekiben fog ebédelni heti kétszer. Így már szinte biztosak lehetünk abban, hogy kizökkenünk eddigi életformánkból, és a csömörből vezet (elvileg) az út a helyes felismerések felé.

Ha az egész gondolatmenetből már annyi megmarad benned, hogy néha megállsz egy kicsit mélyebbeket lélegezni, kihúzni a hátadat, párszor a lift helyett a lépcsőt használod, és nem félsz néha kicsit változtatni a szokásaidon, már tudatosabb életmód az, amit vezetsz. Végül íme pár hazai (ember-)/természetközeli tanács:

Forrás: hvg.hu
Képek: castagniantonella.com , sites.ndtv.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]