Európa 12 legszebb karácsonyi vására

A European Best Destinations nevű weboldal idén is összeállította Európa legszebb adventi vásárainak listáját. Bőven volt miből válogatniuk, hiszen karácsony közeledtével a legtöbb nagyváros adventi fénybe borul, és megnyitja karácsonyi vásárát, ahol a kilátogatók már az ünnep előtt hetekkel belekóstolhatnak a karácsony hangulatába. Az olvasók által legszebbnek ítélt tizenkét vásárt mutatjuk meg nektek, melyeket érdemes emlékezetbe vésni, hiszen a következő évben akár ti is felkereshetitek őket.

1. Zágráb – Horvátország

Zágráb harmadik alkalommal nyerte el az Európa legszebb adventi vására címet, a szavazók a tavalyi és a tavaly előtti évben is a horvát főváros vásárát ítélték a legszebbnek. A városban több helyszíne is van az adventi eseményeknek. A főtéren egy hatalmas adventi koszorút állítanak fel, ez a rendezvények központja. Itt és a környező utcákban szinte egymást érik a forralt bort árusító helyek és a színesebbnél színesebb ajándékötletek. Az Európa téren modern hangulatú vásár, mellette pedig korcsolyapálya várja az érdeklődőket. A zágrábi adventi vásár külső része a Zrinjevac parkban található. Szépen kivilágított fák, pavilonok, szökőkutak, továbbá élőzenei színpad is található itt.

2. Colmar – Franciaország

A Bázeltől északra elterülő kisváros, Colmar vására Franciaország legszebbje, az európai rangsorban pedig a második helyet tudhatja magáénak. A hagyományos adventi vásár november végén kezdődik, és az óváros különböző részein rendezik meg. Az elzászi borok városa a téli időszakban is híres a gasztronómiájáról, a fényeiről és a kézműves tárgyairól. A szavazók barátságos és biztonságos úti célnak ítélték.

3. Bécs – Ausztria

Bécs talán a legnépszerűbb adventi célpont. Az osztrák fővárosnak összesen húsz adventi vására és egy karácsonyi faluja is van. A Városháza tér mentén található, évente 3 millió látogatót vonzó Wiener Christkindlmarkt a legismertebb és legnagyobb karácsonyi vásár Bécsben, de igen népszerűek a Rathauspark, a Mária Terézia tér és a Karlsplatz vásárai is. Az első téli hónap végén a Schönbrunni Kastély kertje is adventi fényekben úszik, s az idelátogatók a kastély parkjában is megkóstolhatják az árusok gasztronómiai finomságait. A Schönbrunni Kastély kertjében megrendezett bécsi adventi vásárt mindazoknak ajánlják, akik szívesen repülnek vissza a régmúlt időkbe, és csöppennek bele a Monarchia korába.

4. Budapest – Magyarország

A magyar főváros gyönyörű adventi vására európai szinten a negyedik a legszebb vásárok sorában. Az oldal a Szent István Bazilika melletti vásár szépségét, a szervezők kemény munkáját, a magyar kézműves termékeket, illetve a 3D-s fényfestést dicséri. A budapesti adventi vásárokról és programokról itt bővebben olvashatsz.

első

5. Strasbourg – Franciaország

1570-ben Strasbourgban rendezték meg a világ első karácsonyi vásárát. Azóta a Christkindelsmäriknak minden évben a katedrális előtti tér ad helyet. A híres vásárt évente kb. 2 millió látogató keresi fel. Strasbourg meseszép belvárosa – amely az UNESCO Világörökség része – ilyenkor gyönyörűen fel van díszítve, több kilométernyi girlandot feszítenek ki. Az ezeréves Notre Dame katedrális előtt 300 kis fakunyhó várja a látogatókat, ahol elsősorban elzászi ételeket, forralt bort és dekorációkat lehet vásárolni. A vásár érdekessége, hogy minden évben meghívnak egy országot vendégül.

6. Montbéliard – Franciaország

Montbéliard is a francia adventi vásárok mezőnyét erősíti. Annak ellenére, hogy idén került a mezőnybe, szép eredménnyel végzett a rangsoroláson. A város gyönyörű karácsonyi vásárral és minden korosztály által élvezhető fényekkel bír.

7. Aachen – Németország

Aachen Németországban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekszik, közel a belga és a holland határhoz. A Németország legszebbjének titulált aacheni karácsonyi vásárt 2014-ben másfél millióan látogatták meg. Aachen történelmi óvárosában rendezik meg évről évre, ahol adventi koszorúk, lámpafüzérek és mézeskalácsszobrok díszítik a környéket. A puncs és forralt bor mellett a város különlegessége a bajor kolbász, a belga sült krumpli és a flammekueche nevezetű lepény.

8. Bázel – Svájc

Az óriáskerék, a mesés jégpálya és a karácsonyi díszben pompázó árusítóhelyek mellett számtalan karácsonyi látványosság és program várja az érdeklődőket. A kínálatból természetesen a kulináris élmények sem hiányozhatnak, legyen szó a régióból származó specialitásokról vagy a svájci és nemzetközi konyha remekeiről. Az adventi esemény vitathatatlan fénypontját a színpad jelenti, amelyen a show-világ ismert nagyságai mellett a zene, a nevettetés és a bűvészkedés feltörekvő fiataljai lépnek fel.

második

9. Metz – Franciaország

Metzben az adventi vásároknak a francia város hat nagyobb tere szolgál helyszínül. Kézműves termékek és különleges ízek várják az idelátogatókat. A város különlegességei a gyönyörű jégszobrok.

10. Tallinn – Észtország

A téli sportok városa rengeteg programot, eseményt, koncertet tartogat az adventi időszakban. A városháza előtti árusok kínálata közt megtalálhatók a kézi készítésű gyapjúsapkák, fonott kosarak, fatálkák, üvegáruk, hajdina párnák és a helyi kézművesek termékei is. A tallini skanzenben karácsonyi falu várja a látogatókat.

11. Brüsszel – Belgium

A brüsszeli vásár 2002 óta kerül megrendezésre, amely a Plaisirs d’Hiverről, vagyis a Téli Ünnep nevezetű rendezvényéről híres. Az egész esemény magában foglalja az éjszakai fény- és hangjátékot a Grand-Place-on, illetve a Bourse-t körülvevő és a Place Sainte Catherine mentén elterülő vásárt. A belgiumi szellemiséget megtartva 240 faház ad otthont kisiparosoknak és kézműveseknek a világ minden tájáról, hirdetve a kézzel gyártott remekeket és a belga hagyomány alapján készült szuveníreket. A vásár a Fishmarketnél ér véget, amelyet minden évben egy hosszú jégkorcsolyapályává alakítanak. Van itt egy közel 49 méter magas óriáskerék is.

12. Prága – Csehország

Prágát joggal nevezik a városok királynőjének. Már novembertől adventi légkört áraszt, s a város minden nagyobb terén cseh szuveníresek kínálják kézműves termékeik nagy választékát, hagyományos karácsonyi díszeiket és további ajándéktárgyaikat.

harmadik

Források: european best destinationsadventbecsbenadventbonjourmoszjobacsihojelentesekaktivpihenes

Kiemelt kép: Abrecrombie&Kent

További képek: European Best Destinations

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]