Advent második vasárnapjához közeledve az ELTE Alumni zenés esttel köszöntötte és méltatta támogatóit. A szervezők ismét kiemelkedő repertoárt állítottak össze zenészekből és énekesekből, azt is szem előtt tartva, hogy a nézők és a támogatók mind élőben, mind az otthon kényelméből élvezhessék a programot.
A jótékonysági esten nemcsak számos kiváló operaénekes és muzsikus lépett fel, hanem ekkor adták át „Az én ELTE-s történetem” elnevezésű prózaíró verseny első három helyezettjének járó díjat is. A program során többek között Mozart, Csajkovszkij, Gershwin és Eisemann is felcsendült, és az egész est hangulatában már érezhető volt a karácsonyra való készülődés meghittsége, és az öröm, hogy, bár maszkban és kellő távolságot tartva, de még élvezhetjük a közösség erejét.
Komótosan szállingóztak az emberek az ELTE ÁJK dísztermébe, ahol a járványügyi szabályok betartása végett mindenki maszkban kereste a helyét, és leülni csak minden második sorban volt lehetséges. Ez a létszámkorlátozás elsőre furcsa hiányt ébresztett, hiszen úgy tűnt, mintha szinte üres lenne a terem, az est folyamán viszont csak meghittebb hangulatot teremtett, a sorok között felállított kamerák pedig szorgosan dokumentáltak mindent, hogy az otthon lévőknek is átadhassák az esemény varázsát. A folyosón elhelyezett asztal előtt hosszú sorban álltak az adományozni készülők, sokan különböző ELTE-s termékekkel távozva onnan. Az egyik szervező a közönség között elvegyülve elszántan gyufát keresett, hogy meggyújthassa az adventi koszorú első gyertyáját.
A zenés est kezdete előtt még meghallgattunk néhány beszédet, többek között Kátai Judittól, az ELTE Alumni Központ munkatársától, aki elsősorban köszönetet mondott minden támogatónak, aki adományaival és törődésével segíti őket, és hozzájárul az Alumni fennmaradásához, valamint folyamatos bővítéséhez, illetve felhívja a figyelmet az ügy fontosságára. Meghallgathattuk az Alumni indulásának történetét és fejlődését, majd kiemelték: „A múltra emlékezni méltó és fontos, de most azért gyűltünk össze, hogy megköszönjük támogatóinknak munkájukat.” Fontosnak tartották megemlíteni azt is, hogy a forrás nem csak az anyagiakat jelentheti: az adakozás szépsége mindenekelőtt a közösségépítés erejében és a segítség önzetlenségében keresendő. Szintén még a fellépők előtt kerültek átadásra „Az én ELTE-s történetem” névre keresztelt, 2021-es prózaíró verseny dobogósainak járó díjak. A pályázat lényege az volt, hogy az írók megpróbálják átadni az egyetem esszenciáját személyes történetük által, és hogy hidat képezzenek a már végzett és a jelenlegi hallgatók közt. „Mert van, ami örök. És az ELTE pont ilyen.” Harmadik helyen Selmeczi Szonja Bölcsész maradok, második helyen Földi Alexandra Diploma a korona idején, első helyen pedig Hegymegi Flóra Időtlen álmatlanság című írása végzett. A díjak átadása után emlékeztették a közönséget és az otthonról bekapcsolódó nézőket is, hogy az új pályázat már kiírásra került: 2022. március 1-ig lehet beküldeni a munkákat.
Ezt követően kezdetét vette a várva várt operaest, elsőként Clementis Tamás operaénekes, az est zenés programjáért felelős szervező lépett a színpadra, hogy köszöntse a nézőket. A neves basszbariton énekes rögtön megjegyezte, hogy ez az adventi est igazán rendhagyó lesz, hiszen már két hónapja írta a forgatókönyvet, de még aznap délután is változtatni kellett a programon, mivel négy művész megbetegedett. Bár bizonyára nem kis logisztikát igényelt a program összeállítása, a hirtelen jött változtatás abszolút nem érződött: minden pontosan, átgondoltan és szervezetten zajlott. A jókedvet pedig nemcsak a művészek profizmusa, hanem az est zenei stílusa is fokozta, hiszen, ahogy Clementis is hangsúlyozta, igyekezett minél könnyedebb darabokat választani, ezért központi szerephez jutottak a vígoperák.
A műsor első része három blokkból állt, először a hangszereké volt a főszerep. Bach Air című hegedű-zongora kettősével kezdődött az este, hegedűn Vereb Balázs, zongorán pedig Sógor Tamás játszott, aki az este hátralévő részében szinte mindenkit kísért. Faludi Judit Csajkovszkij Szentimentális keringő című híres csellószólójával varázsolta el a nézőket, majd fel-felcsendültek operarészletek is. Szenthelyi Krisztián szintén Csajkovszkijt énekelt, Clementis Tamás és Ardó Mária pedig kettőst, Mozart Figaro házasságából. Ahogy Clementis fogalmazott, a vígoperákból Mozart nem maradhat ki, így a második blokkban helyet kaptak további áriák a Figaro házasságából, a Don Giovanniból és a Lujza leveleiből, utóbbi egy olyan fiatal és tehetséges énekes előadásában, aki még nem énekelt ezen falak között. Ő Hunyadi Donatella volt, aki a Lujza leveleivel debütált, de színpadra lépett még egy kettőssel is: Szenthelyi Krisztiánnal énekeltek a Don Giovanniból.
Az első rész lezárásaként a jazz vizeire eveztünk, és a figyelem kizárólag Sógor Tamásra irányult, aki ezúttal nem kísért, hanem szólóban játszott. Gershwin Három prelűd No. 1 című műve csendült fel, majd egy rövid szünet következett. A második részt Ardó Mária nyitotta meg, Bach és Gounod Ave Maria című, talán egyik leghíresebb áriájával. Ebben a felvonásban még nagyobb szerephez jutott az ének, egymás után kápráztatott el minket Hunyadi, Ardó és Szenthelyi, illetve a műsor vége felé közeledve egy zseniális zongoristát is hallhattunk, akinek szintén ez volt az első alkalom, hogy ezen a színpadon játszott. Ezután Fazekas Barbara Liszt Rigoletto-parafrázisát adta elő elképesztő bravúrossággal, a közönség hosszú percekig tapsolt a fiatal művésznek. Az est befejezéseként Eisemann A vén budai hársfák című dalát énekelte Clementis Tamás, előadását Melis György Kossuth-díjas operaénekes emlékére ajánlotta, akinek pár hete volt halálának évfordulója. Clementis megosztotta a közönséggel azt is, hogy a kottát magától Melis Györgytől kapta, akit annak idején még Eisemann kísért zongorán. A vén budai hársfák Clementis előadásában tökéletes lezárása volt az estének.
Végül nem maradt más hátra, mint megköszönni a művészeknek ezt a csodálatos estét. A közönségből többen is állva tapsoltak, a színpadon felállított asztalon épphogy pislákolt még a gyertya az adventi koszorún. Tökéletes időzítés. Az est zárásaként egy Pilinszky-idézetet kaptunk útravalóul:
„Az ember itt kevés a
szeretetre.
Elég, ha hálás
legbelül
ezért-azért, egyszóval mindenért.”
Ez után az este után pedig úgy gondolom, valóban van miért hálásnak lenni. Vigyük ezt magunkkal az adventi időszakra, és akár még utána is!
Fotók: Rusznák Gábor
