Akikhez fordulhatsz a nehézségeiddel – bemutatkozik az ELTE Kortárs Segítő Csoport

A Kortárs Segítő Csoport az ELTE pszichológushallgatóiból álló kör. Legfőbb profiljuk a tanácsadás, ők segítenek, ha elakadunk a tanulás-szociális élet-párkapcsolat háromszögében. Szerveznek nyitott programokat is, ezek arra szolgálnak, hogy picit mélyebb önismeretet szerezzünk. A Kortárs Segítő Csoport egy mesterszakos végzős és egy alapszakos végzős tagjával, Kránicz Hedviggel és Köcski Nórával beszélgettünk.

Mesélnétek kicsit a „nem tanácsadó” részéről a csoportnak?
A segítő beszélgetéseken kívül pszichoedukációs programokat szervezünk. Ezeket azért nyújtjuk, hogy találkozhasson a pszichológiával bármilyen olyan hallgató is, aki teljesen más szakra jár. Az eseményeket meghirdetjük a Facebook oldalunkon, honlapunkon is, bárkit szívesen látunk, aki ELTE hallgató.
A Játék-esteken pszichológiai társasokkal találkozhatnak. A Dixittel, ami egy asszociációs játék, az Identity-vel, ami kicsit mélyebb önismeretet adhat, az Érzelmek Birodalmával, ahol különböző érzelmekről és a vele kapcsolatos élményeikről beszélhetnek és a Relativity-vel, ami különböző értékeken keresztül mutatja be, mennyire másként is látjuk a világot. Ezek az estjeink önismereti fókuszúak, ilyenkor többet megtudhatnak magukról vagy éppen másokról a hallgatók.
kortars_interju-002Eddigi Film-estjeink során mindig egy adott témában választottunk filmet. Igyekeztünk figyelni arra, hogy ez egy aktuális, sokakat foglalkoztató témát járjon körbe. A film megtekintése után beszélgetést tartottunk a témáról. A következő félévben ez egy kicsit át fog alakulni, mert úgy látjuk, hogy másra van igénye a hallgatóknak. Megtartjuk a beszélgetést, de nem teljes filmet fogunk választani, hanem egy-egy rövidfilmet vagy más pszichológiai témájú videót (például egy TED előadást).
A tanácsadó beszélgetések hogy zajlanak? Hogy fordulhat hozzátok az, aki elakadt az életében, vagy úgy érzi, szüksége van arra, hogy picit beszélgessen valakivel?
Régebben tartottunk ügyeletet, ezzel a félévvel azonban ez megszűnt, a tanácsadásra e-mailben lehet bejelentkezni, egy külön, a jelentkezésre fenntartott címen. Ha bármilyen más kérdéssel szeretnének hozzánk fordulni, arra egy információkérő címet is fenntartunk. Ettől a félévtől kezdve van bejelentkező űrlapunk is, ahol megadhatják melyik karon, szakon tanulnak, mikor érnének rá; összefoglalhatják, mi a problémájuk, miről beszélgetnének a segítővel. Miután a kortárs felvette a kapcsolatot a klienssel, megbeszélik az első találkozót, ami vagy az irodában, a belső szobában vagy a csoportszobában zajlik.  Így indul a folyamat. Hat alkalom az, amit maximum nálunk tölthetnek.
Számít a probléma területe abban, hogy egy kliens melyik segítővel beszélget/kezdi el a folyamatot?
Nem, mert bár vannak idősebb és fiatalabb kortársak, a kompetencia szintünk nagyon hasonló. Fontos, hogy a kliens és a segítő találjon egy közös időpontot, valamint ha valamelyik jelentkezőnek van különleges kérése, mindenképp fiú vagy lány segítőt szeretne, esetleg konkrétan az egyik kortárshoz fordulna, akkor azt igyekszünk teljesíteni.
Kik és miért fordulhatnak hozzátok?
Problémát illetően kortárs életvezetési tanácsadást tartunk. Ha valakinek a szociális életében, tanulmányokban, párkapcsolatban, vagy bármi másban, amit ő fontosnak érez, elakadása van, fordulhat hozzánk, de ha úgy látjuk, hogy ez hosszabb folyamatot igényelne, azt igyekszünk minél hamarabb felismerni és a megfelelő helyekre tovább küldeni a klienseinket.
Ezen kívül fontos, hogy ha valaki pszichológushallgatóként fordul hozzánk és segítő beszélgetésen részt vesz, később nincs lehetősége tagként csatlakozni a csoportunkhoz. Ha valaki szeretne később tagként jelentkezni, az ELTE Életvezetési Tanácsadójához tud fordulni segítségért.
Van egy megszokott hely, ahova tovább tudjátok őket küldeni, van egyfajta kapcsolati hálótok?
Ez nem annyira háló, mert elég korlátozottak a lehetőségek, próbáljuk figyelni, hol rendelnek pszichológusok ingyen vagy viszonylag diákbarát áron. Nagyjából kettő-három hely van, amit tudunk nekik tanácsolni; ugyanazok, mint amiket az Életvezetési Tanácsadó is ajánl. Már végzett, régi Kortársakat is szoktunk ajánlani. Őket ismerjük, és megbízunk a munkájukban.
Az ELTE pszichológia szakán mennyire gyakorlatias az oktatás? Milyen lehetőségetek van tapasztalatot gyűjteni a csoporton kívül?
Nóra: Klinikai gyakorlatunk van az alapképzésen, ez egy féléves kurzus a harmadik évben, azonban ezen kívül az alapképzés alatt kevés és limitált a lehetőség. Ezt én is nehezen éltem meg, de azt vettem észre, hogy ez máshol sincs másképp. Berlinben töltöttem fél évet Erasmuson, és azt tapasztaltam, hogy ott sem sokkal másabb az oktatás. Ha tapasztalatot szeretnénk szerezni, nekünk kell olyan lehetőségek után kutatni, mint például a Kortárs Segítő Csoport.
Hédi: Mesteren több van és viszonylag folyamatosan, de nehéz olyan helyet találni, akik kooperálnak az ELTE-vel, mi pedig sokan vagyunk és kevés a hely, ezért ez sokszor megköti a kezünket. Én gyermek szakirányra járok, ott azért kicsit mások a lehetőségek és maga a gyakorlat is. Felnőtt szakirányon az első félévtől kezdve járnak kórházakba, ahol sok klienssel és problémával találkoznak, megtanulják hogyan forduljanak feléjük, vesznek fel különböző teszteket, interjúkat.
 
Volt valamilyen felkészítésetek, mielőtt a Kortárs keretein belül először szemben ültetek egy klienssel?
Igen, a csatlakozás után egy évig nem lehet esetet vezetni; ebben az évben a képzésen, a tanuláson és az élmények szerzésén van a hangsúly. Ezt eleinte mi, vagyis a kortársak tartjuk, aztán később a klinikai szakpszichológusunk veszi át. Ő a csoportos szupervízorunk, aki már konkrétan ezekre a helyzetekre készít fel, hogyan kell egy ilyen folyamatot elkezdeni, levezetni, milyen problémákkal jöhetnek a kliensek.
Ha valaki ősszel jelentkezik, első tanácsadó alkalomra következő ősszel van lehetősége. Addig képzések vannak, illetve részt vesznek a programok szervezésében. Gyakorlatilag a csoport bármilyen programjában aktívan részt vehetnek, csak klienst nem vállalhatnak még. Amúgy is elég intenzív ez a félév, szóval nem unatkoznak.
Érzitek, mennyit ad hozzátok az esetvezetés szakmailag?
Abszolút, és nagyon hálásak vagyunk a csoportnak. Nem csak a gyakorlati lehetőségért, szakmailag mindenféle program nagyon sokat ad. Vannak külső és belső képzéseink is. Külső képzésen mindig egy olyan szakembert hívunk meg, akinek a munkája iránt érdeklődik a csoport. A meghívott előadók egy pár órás tréning keretében mutatják be nekünk szakterületüket. A belső képzést a csoport tagjai tartják, ezek az alkalmak is mindig szakmai fókuszúak. Ezen kívül szoktunk csapatépítést is szervezni, ez különösen fontos, mikor az új tagokat szeretnénk integrálni a közösségbe.
 
Nyilván egy pszichológus esetében a visszajelzések nem egyértelműek, de szakmai önbecsülés szempontjából, milyen érzés, ha valaki alkalomról alkalomra jobban lesz, pozitív vagy esetleg negatív változás történik?
Ez nehéz tud lenni, de én pont ebben látom nagy szerepét a szupervízióknak és az intervízióknak. Ezeken az alkalmakon a szupervízorunk és a csoport tagjai segítik egymást a munkában. Szerintem ennek elképesztően megtartó és támogató ereje is van. Ha nem is érezzük mindig úgy, hogy halad a tanácsadás folyamata, ez segít, hogy bízzunk magunkban. A visszajelzés leginkább innen érkezik, de természetesen van, hogy a kliensek is visszajeleznek a folyamatról, erre külön szoktuk is őket kérni.
A szupervíziók hogy zajlanak? Van egy vezetőtök, és ha elakadásotok vagy kétségetek van a klienssel kapcsolatban, akkor azt meg tudjátok beszélni?
Részben igen, de ez egy kötelező program is a Kortársaknak. Ezek az alkalmak azért vannak, hogy a munkánk megfelelő szakmai felügyelet mellett működjön, és a klienst is a lehető legjobb irányba terelgessük. Ezért a hat alkalom alatt kötelező kétszer elvinni vagy egy csoportosba, vagy egy egyénibe a kliens problémáját.
Hogy lehet jelentkezni hozzátok, ha valaki szeretne a Kortárs Segítők tagja lenni?
Csak pszichológushallgatók jelentkezhetnek, és csak a második évtől. Minden ősszel hirdetünk egy felvételt, október elejéig kell jelentkezni, ezután zajlanak az interjúk. Minden jelentkezőt behívunk egy személyes interjúra, erre egy motivációs alkotással kell készülniük, ami igazából bármi lehet, ami kifejezi miért szeretne csatlakozni a csoporthoz. Az interjú lezajlása után a csoport közösen dönt arról, kik azok a tagok, akiket felveszünk.
Nagyon változó, hány embert veszünk fel, nincs konkrét létszám. Általában ahhoz mérjük, hány új tagra van szükségünk, hányan fognak elmenni a félévben, ehhez igazítjuk a létszámot. Arra mindig törekszünk, hogy a csoport létszáma ne legyen túl nagy, mivel a különböző projektek így hatékonyabban tudnak dolgozni és együttműködni is.
Magáról a szervezetről mesélnétek?
Van két csoportkoordinátor, őket minden félévben megválasztjuk. Ők képviselik a csoportot és a csoport tagjait befelé és kifelé (külső szervezetek felé) is. Az ő feladatuk az, hogy a csoport működését egyben tartsák. A szervezet projektszerűen épül fel, minden feladatkörre van egy projektünk. Ezeket projektkoordinátorok vezetik, és a csoport tagjai tevékenykednek benne. Például az események szervezésére van egy Pszichoedukációs projektunk, akik a korábban említett Játék-esteket és Film-esteket szervezik. A belső képzéseket a Belső Képzős csoport tartja, az új tagok toborzásáért a Toborzósok felelnek, és így tovább.
 
Egy-egy tagnak hány beszélgetése van egy héten? Próbáljátok ezt kiegyensúlyozni?
Igyekszünk figyelni, amikor beérkeznek a jelentkezések. Ha például vannak új kortársak – ez ugye az őszi félévben fordul csak elő – akkor igyekszünk őket előnyben részesíteni, hogy szerezzenek tapasztalatot.
Titeket személy szerint a pszichológia melyik ága érdekel, hogy képzelitek a jövőtök?
Hédi: Én gyerekpszichológiai szakirányon tanulok, gyerekpszichológus szeretnék lenni. Alapítványoknál is nagyon szívesen dolgoznék, el tudom képzelni, hogy egy alapítvány keretein belül tevékenykedjek.
Nóra: Engem a klinikai pszichológia felnőtt ága foglalkoztat leginkább. Szívesen dolgoznék kórházban, a későbbi tervek között pedig magánpraxis is szerepel.
Bejelentkezés beszélgetésre: kortars.segito@ppk.elte.hu
Információkérő e-mail cím: info@kortars.elte.hu
A csoportról olvashatsz pár hete megjelent összeállításunkban is. 
Fotó: Poósz Patrik
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]