Innováció, a jövő exportterméke

Április 18-án Innovációs Napot tartottak az ELTE Lágymányosi Campusán. A Startup kiállítások és előadások mellett átadták az ELTE Innovatív Kutatója Díjat és a hallgatói ötletpályázat elismeréseit is.

Az esemény megnyitóján Mezey Barna, az ELTE rektora mondott beszédet. Véleménye szerint az innováció nem magányos tevékenység, hiszen egy ország innovációs tevékenysége függ a kormányzattól, a vállalatok szerepvállalásától és az oktatástól is. Az egyetem célja, hogy katalizátora legyen az együttműködésnek, ezért is szervezték meg az innovációs napot, ami az ipari szereplőknek, az állami szféra és a felsőoktatás résztvevőinek nyújtott találkozási lehetőséget.

Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár is jelen volt az eseményen. Úgy gondolja, a magyar gazdaságpolitikának már nem a válságkezeléssel, hanem a növekedés gyorsításával kellene foglalkoznia annak érdekében, hogy felzárkózzunk a fejlett országokhoz, tehát át kell állnunk az innováció-vezérelt fejlesztésre. Az Ipar 4.0 kezdeményezést éppen ezért dolgozta ki a kormány. Magyarországnak szüksége van a szellemi műhelyekre és olyan emberekre, akik képesek mások előtt járni. A világ soha nem látott mértékű fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben, amire kevesen vannak felkészülve. Szerencsések azok az országok, melyeknek az ELTE-hez hasonló oktatási és tudományos központjai vannak, ugyanis a gazdasági növekedés ugyanis az egyetemek körül kialakuló gazdasági területeken a legélénkebb.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kifejtette, hogy jelenleg a GDP 1,4 százalékát költjük kutatásfejlesztése és innovációra, a minimális cél, hogy elérjük a két százalékot. Az NKFI Alap és uniós operatív programok forrásaiból 2015-2017 között 680 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érhető el. A résztvevőket pályázatok benyújtására biztatta, ugyanis a források ugrásszerűen megnövekedtek az elmúlt években: a kutatási, fejlesztési és innovációs alapból 2016-ban 83 milliárd forint támogatást fizettek ki a felsőoktatási intézményeknek, kutatóintézeteknek, valamint vállalatoknak.

Kacskovics Imre egyetemi tanár, a TTK Immunológiai Tanszékének vezetője az egyetem és az ipar együttműködéséről beszélt azon projekt kapcsán, melyhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán 2,5 milliárd forint támogatást nyert az általa vezetett konzorcium. A professzor szerint az ELTE egyik kitörési pontja az élettudomány és a biotechnológia. A nyertes pályázatban a molekuláris biomarker-kutatást fejlesztik és egy akkreditált laboratóriumot is létrehoznak majd.

Horváth Zoltán, az Informatikai Kar dékánja a kilenc országot tömörítő EIT Digital hálózatról szólva azt hangsúlyozta, hogy az ipari, egyetemi, kutatóintézeti együttműködésben az információtechnológia legnagyobbjai vesznek részt. Fő tevékenységét az oktatási és kutatási eredmények üzleti hasznosítása jelenti, ennek érdekében a felek innováció-hasznosítási projektekben dolgoznak. Az egyik ilyen sikeres digitális pénzügyi együttműködést be is mutatták az innovációs napon.

Az Innovációs Napon átadták az ELTE Innovációs Központja által meghirdetett hallgatói ötletpályázat díjait is. Magyar Dániel, a központ igazgatója elmondta, hogy a beérkezett 27 pályázatból 14 kapott bemutatkozási lehetőséget, öt pedig anyagi támogatást.

Eredmények:

1. díj+ az S4-IT Kft. különdíja: Varholik Máté és csapata (ELTE Informatikai Kar), Bird of the Rings nevű innováció– A  madárgyűrűzést és a madárállomány monitorozását szeretnék hatékonyabbá tenni az erőforrásigény és a madarak halálozásának csökkentésével.

2. díj: Bognár Csengele (ELTE TTK)  TournamEnter című versenyszervezést támogató szoftvere. A szoftver segítségével könnyedén átláthatóvá válik minden munkafolyamat.

3. díj: megosztva: Gerencsér Dóra és a BIOM csapat: Magamvadon – állami gondozásban lévő fiataloknak kidolgozott komplex élménypedagógiai tréning és napló, Istenes Petra és csapata: Yoloszaki kezdeményezés: a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak nyújtanak vele segítséget, Horváth Georgina és társai: a büntetőjogi alapismeretek megismertetése a középiskolásokkal.

A Jófogás különdíját File Domonkos Blimpact Q&A kérdezz-felelek alkalmazása nyerte, amely lehetővé teszi mások véleményének megismerését és a saját vélemény kifejezését gyorsan és pontosan.

Az ELTE Innovatív Kutatója Díjat Pál Gábor, az ELTE Biokémiai Tanszékének egyetemi docense és Szakács Dávid, a tanszék tudományos segédmunkatársa közös találmányhasznosításért megosztva kapta speciális anyagok kifejlesztetésért, amelyekkel szelektíven lehet gátolni olyan immunológiai folyamatot, amely normális körülmények között a szervezetünk számára hasznos, védő funkciót lát el, ám szívinfarktust és szélütést követően a saját szervezetünk ellen fordul.

Forrás: ELTE

Kép: ELTE

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]