Miért ébred az ember korábban, ha másnapos?

A hajnalig tartó dorbézolás és emelkedett mennyiségű alkoholfogyasztás legtöbbünk számára apokaliptikus mellékhatással jár, a másnapi fejfájás, émelygés és rossz közérzet formájában. Ezek mellett van még egy hatása a bulik utószelének, ez pedig nem más, mint a korai ébredés. Igen, egy hosszú este után korábban kelünk. De vajon miért?

Természetesen a korán kelés egy abszolút relatív fogalom, mivel ha a buli hajnalig tartott, a déli kelés is korainak számít. Jelen esetben a pihentető alvással töltött órák számát vegyük alapul, s ezen időtartam rövidségének hátterébe tekintsünk be.

Alkohol fogyasztása során gamma-amino-vajsav, azaz a GABA nevű vegyület a felelős az észlelés lassulásáért. A GABA egy neurotranszmitter, azaz  az ingerületek átviteléért felelős anyag. Mindemellett gátló hatású: csökkenti a vérnyomást, a vércukor szintjét, vagyis úgy általában fékez, nyugtat és kikapcsol.      kép

Alkohol hatására az agy dopamint kezd termelni, ettől érezzük magunkat jóval felszabadultabbnak, mint általában. A dopamin a GABA-receptorokhoz kapcsolódva extra érzékennyé teszi őket, ennek eredményeképpen az idegsejtek közötti kommunikáció jelentősen lelassul. Itt kiemelkedik a kisagy és a hipotalamusz működésének akadozása: ezen területek felelősek a  finom mozgások koordinálásáért és az emlékezetért. Szummázva tehát ezek a mozzanatok adják a biológiai hátterét a kellemetlen emlékezetkiesésnek, a rossz mozgáskoordinációnak és a kínos nyelvbotlásoknak. A GABA termelésének szintje egy idő után felülmúlja a dopamintermelés szintjét – ekkor van az, hogy kezdünk megfáradni. Ha találunk egy szimpatikus kétszer másfeles területet, ahol az alkoholpára mámorában burkolt testünket szívesen megpihentetnénk, agyunk működésbe lép és nekiáll lebontani a GABA-t.

Nagy mennyiségű lebontandó anyagról beszélünk itt, emiatt van, hogy az ember az első pár órában igen mélyen tud aludni. A GABA viszont glutamáttá bomlik le, ami viszont egy serkentő hatású neurotranszmitter. Emiatt a GABA-, majd glutamát-túltermelés miatt zajlik le hamarabb a normál alvás-ébrenlét ciklus. Kifogy az agyunkból az “altató”, s hirtelen egy serkentő vegyület veszi át a helyét. Ám annak ellenére, hogy korábban kelünk, testünk nem piheni ki magát hiper gyorsan, szóval a konklúzió: mindig figyeljünk a mértékre! Ha ez mégsem sikerül, készüljünk arra a bizonyos másnapra.

 

Forrás: index.hu

Kiemelt kép, kép: timedotcom.files.wordpress.com, encrypted-tbn1.gstatic.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]